Adott egy nagyobbacska iparváros a szocialista blokk legvidámabb barakkjában, annak északi hegyvonulatai közt. Mivel az éra az ipar felvirágoztatásában látja a jövő zálogát, a város az erőltetett ütemű gyárlétesítések és házgyári beruházások következtében hamar túlnő önmagán. A ’70-es években például a magyar házgyártás csúcsteljesítményeként mindössze néhány év alatt épül föl itt a legendás avasi lakótelep, melynek lélekszáma önmagában kiteszi Egerét.
 Rudolf Mihály: Gibart ravatalozó (Forrás: hadas.hu) |
A nagyléptékű miskolci építkezéseket a korszak jellegzetes százfős tervezőirodái, az Északterv és a Borsodterv bonyolították le, melyek az ország szellemi erőinek összevonása révén születtek meg. Persze, a nagy számok törvénye önmagában még nem ad magyarázatot a Miskolci Építész Műhely néven ismertté vált közösség kialakulására. A szakma önszerveződéséhez nagymértékben hozzájárult az építészszövetség 1970-ben újraindult posztgraduális mesteriskolája is, melynek kétéves programjában a nagy tervhivatalok pályakezdői vettek részt, egy önállóan választott mester oldalán. A mesterkurzus miskolci vezetője Plesz Antal volt, aki egymaga jelentős hatást gyakorolt a korszak építésznemzedékére azáltal, hogy az egyetemen tanított funkcionalista-racionalista eszmék átadása helyett az egyéniség szabad fölfedezésére helyezte a hangsúlyt. A kör létrejöttében fontos szerepet játszott ezentúl az Északterv fiatal munkatársai számára épített, kollégiumszerű, közös terekben bővelkedő „Kollektív Ház” legendás atmoszférája is – és nem feledkezhetünk meg az akkor már létező miskolci grafikai és újzenei műhelyekről sem.
 Ferencz István: Görög katolikus templom (Miskolc-Avas) |
A ’70-es évek végén formálódott építészeti műhely központi alakjai Plesz mellett a mesteriskola első évfolyamairól kikerült Bodonyi Csaba és Ferencz István voltak, akik később maguk is egy újabb építészgenerációt neveltek föl, többek közt olyan későbbi Ybl-díjasok személyében, mint Golda János, Horváth Zoltán vagy Rudolf Mihály. Ezek a generációk az Északtervben is együtt dolgoztak, egyfajta belső ellenkultúrát képviselve, amely elvetette a korabeli túlracionalizált, lakótelep-építő városfejlesztési szemléletet és ehelyett a helyi kulturális hagyományokhoz illeszkedő építészet és várostervezés megteremtésén fáradoztak. A műhelyben ugyanakkor nem alakultak ki stilisztikai és formai dogmák, ezért az egyes alkotók munkássága sokszor gyökeresen elüt egymástól. Számos városkép-barát épület, restaurációs munka és városrendezési terv fűződik a nevükhöz a régióban: a Ferencz által az avasi lakótelep főterére tervezett jezsuita egyházi együttes a 2002-es Velencei Biennálén is szerepelt.
Habár az építészműhely és a kollektív ház története több dokumentarista mozgóképes feldolgozást is megélt, a Miskolc TV 16 epizódos Boltív című építészeti magazinja minden eddiginél sokszínűbb portrét fest a ’80-as évek végéig aktív közösségről és tagjainak későbbi életpályáiról. Az m1-ről ismert Tizenkét Kőmíves című portrésorozathoz hasonlóan többnyire életműinterjúk ezek, melyek közé ritkábban egy-egy tematikus epizód is beékelődik. Ilyen a századelőn élt Szeghalmy Bálintot bemutató életrajzi dokumentumfilm, mely nemcsak a sorozat egyik későbbi, Szeghalmy 1938-as – 1997-ben leégett – tetemvári deszkatemplomának restaurációját is tárgyaló epizódja kapcsán válik fontossá. Az egykori miskolci főépítész által képviselt szemlélet, mely az új hagyományok megteremtésére koncentráló modernizmussal szemben az európai, és még inkább a nép-nemzeti gyökerek felé fordult, megelőlegezte a Miskolci Építészeti Műhely hasonló modernizmus-kritikáját.
 Deszkatemplom, Miskolc (Belsőépítészet: Rudolf Mihály, Ferencz István, Sz. E., Hidasnémeti János, K. Á. / Építésztervek: Puskás Péter, Bodonyi Csaba / Fotó: Lugossi Lugo László / Forrás: hadas.hu) |
Kár, hogy az alkotók nem szenteltek külön epizódot a közösség létrejöttéhez vezető háttér általánosabb bemutatásának. Bár az, hogy a Szeghalmy-portrét követő részek, melyek a műhely három kulcsfiguráját – Pleszt, Bodonyit és Ferenczet – szólaltatják meg, szintén erős alapot adnak a fennmaradó 12 rész hivatkozásainak megértéséhez. Az interjúk nagyobb része az egyéni életutakat helyezi középpontba, de az elkerülhetetlenül megjelenő történelmi utalásokat – leszámítva a Plesszel folytatott beszélgetést – ritkán kísérik archív, a korszak életképeit megragadó felvételek. Sokat ad az építészportrékhoz a többnyire kifinomult és kísérletező kedvű operatőri munka akkor, amikor az interjúalanyok az életművek főbb épületeit végigjárva szólalnak meg. Talán egyedül az épületbelsőkre esik időnként kisebb vizuális hangsúly, ami azért meglepő, mert a műhely által képviselt, szélesebb értelemben vett organikus építészetben kiemelt szerep jut a belső tereknek.
Azokban az epizódokban viszont, melyek az alkotókat otthonukban vagy stúdiójukban mutatják be, időnként aránytalanul kevés képkocka jut az épületek bemutatására – rosszabb esetben ez épületfotók vagy prospektusok formájában merül ki, sokszor a „beszélő fejes”, szöveges blokkoktól elkülönülten, azokhoz tartalmilag áttételesen kapcsolódva, a magyarázó feliratok teljes mellőzésével. Pedig a Plesz Antallal és Viszlai Józseffel készített interjúk összetett rendezői koncepciói jól bizonyítják, hogy az egyhelyszínes interjú műfajából is sokat ki lehet hozni különböző montázstechnikákkal és egyéb dramaturgiai eszközökkel.
Zavaróbb ezeknél az időnként jelentkező formai hiányosságoknál az, hogy a beszélgetésekben néha bent maradtak olyan szubjektív, tartalmilag nem feltétlenül releváns elkalandozások is, melyek egy része ráadásul ideológiai színezetű. A 16 epizódból például hatban nyer konkrétan említést a trianoni békeszerződés, nem egyszer revizionista eszmék társaságában, például „ideiglenesen elcsatolt” területekként utalva egyes határon túli régiókra, vagy a „kárpát-medencei egység” felszámolását egyenesen isten dolgába való beavatkozásnak nyilvánítva. Mindez persze beleférhet egy regionális építészközösség kultúrszociológiailag érzékeny portréjába, azonban úgy tűnik, hogy a rendezők nem egyszer maguk is hosszú perceken keresztül tudatosan biztosítanak időt és felületet a fenti nézetek megjelenítéséhez.