Iszonyú mennyiségű cikk, nyilatkozat és tévéműsor szakadt ránk, és azt tapasztalom a környezetemben, hogy elveszünk a részletekben. Jönnek a rémesebbnél rémesebb történetek, cipőhajigálások, lekvárnyalások, vádaskodások, de mintha nem lenne tiszta, mi van az egész mélyén. Ezért a kezdetektől fogva, a tényekre, időpontokra, megszólalásokra támaszkodva leírom, hogy mi történt. Remélhetőleg az is ki fog derülni, hogy miért. Újraolvastam a cikkeket, újranéztem a tévéműsorokat. Beszéltem Hegyi Barbarával a szavazásról, megszámoltam a társulati tagokat, fölvettem a kapcsolatot a legelső nyílt levél tizenöt aláírójával. Nem újabb sztorikat akartam megtudni tőlük, inkább szerettem volna tisztázni, hogy mit miért csináltak. Eszenyi Enikőt nem kerestem meg, rengeteget nyilatkozott az elmúlt napokban, ezekben benne vannak a válaszok.
Azt remélem, hogy ez az írás pontos képet ad arról, hogy mi történt, miért most, és miért így.
Január végén a Vígszínház igazgatósága mindenkinek kiküldött egy e-mailt, hogy szavazzanak, ki képviselje a Vígszínház társulatát a szakmai bizottság meghallgatásán az igazgatói pályázatokkal kapcsolatban. A társulatnak két napja volt leadni a szavazatokat. A papíron az állt, hogy a színház jelöltje Hegedűs D. Géza, mellette egy négyzet, hogy oda kell tenni az x-et, alatta pedig egy vonal, ahová egyéb névjavaslatokat lehetett írni. A szavazópapírt nem egy dobozba kellett bedobni mondjuk a portán, hanem a titkárságon kitölteni és leadni. Az ott ülők pontosan látták, hogy ki ikszel, és ki ír hosszabban. A társulat egy része nem értett egyet azzal, hogy csak egy konkrét jelölt van, így a szavazás érvénytelen lett, Hegedűs D. Géza nem szerezte meg a szavazatok 50%-át. Fölkérték viszont Hegyi Barbarát, hogy legyen ő a társulat jelöltje.
Február 7. A szavazás megismétlődött, ezúttal két név állt a papíron. Hegyi Barbara nyert, több mint 70%-kal.
Hegyi elvállalta a szakmai bizottságban való szereplést azzal a feltétellel, hogy a társulat (amikor társulatot írok, nem csak a színészekre gondolok, hanem a teljes tagságra, az összes dolgozóra, akiknek a névsora megtalálható a Vígszínház honlapján, 257 fő, Eszenyi Enikő a pályázatában ezt írja: "A színház 243 főfoglalkozású, és 44 részfoglalkozású munkatársat alkalmaz. A rendszeres megbízási szerződéssel foglalkoztatottak száma 79 volt 2019-ben.") megismerheti a pályázatokat, amelyek ekkor még nem voltak nyilvánosak, és Eszenyi Enikő szerint erre nem is volt szükség. Hegyi Barbara és Csőre Gábor (aki a Vígszínház szakszervezeti képviselőjeként szavazott a szakmai bizottsági meghallgatáson) szerettek volna összehívni egy társulati ülést, ahová meghívták volna a három pályázót (Eszenyi Enikő, Rudolf Péter és Csányi János), hogy ha a teljes pályázatokat nem is, de a főbb sarokpontokat, elképzeléseket ismertessék a társulat tagjaival, akik ennek alapján dönthetik el, kinek adnak bizalmat a következő öt évre. Eszenyi Enikő nem engedélyezte a társulati ülést. Ekkor Hegyi és Csőre felkereste a fenntartót, hogy van-e törvényes mód a pályázatok megismerésére. Az ő javaslatára szerveztek egy szakszervezeti ülést, amiből végül toborzó ülés lett, így azon részt vehettek azok is, akik nem tagjai a szakszervezetnek. Ezt az ülést március 2-ára tűzték ki a Házi Színpadra. Viszont mivel ez nem a színház saját programja volt, így Eszenyi megtagadta a hivatalos értesítések kiküldését, csak a próbatáblán engedélyezte a papír kifüggesztését. Akinek épp ezekben a napokban nem volt dolga a színházban, az nem tudott semmiről. Esetleg akkor, ha értesítette valaki.
Február 25. Csányi János pályázata nyilvánosságra kerül.
Február 27. A 24.hu-n megjelenik az az interjú, amelyben Eszenyi Enikő ezt nyilatkozta: „Mélyen elítélem az erőszak minden formáját. Ebbe beletartozik a hatalommal való visszaélés és a mentális erőszak is.” Erre az interjúra a társulatból senki nem reagált nyilvánosan.
Február 28-án bemutatót tart a Pesti Színház, a rendező Rudolf Péter, 29-én a Vígszínház, a rendező Zsótér Sándor.
 Eszenyi Enikő |
Március 2. A szakszervezeti toborzóülés napja.
A társulat szerette volna megismerni mind a három pályázatot. Csányiét már lehetett olvasni az interneten, a másik kettőt nem – de Rudolf Péter a társulaton belül már hozzáférhetővé tette eddigre. Az ülés szabálya az volt, hogy mindhárom pályázó 20 percet kap, amelyben beszámol a pályázatról, illetve kérdésekre válaszol. Csányi körülbelül 15 percig beszélt, és 5 percet hagyott a válaszokra. Eszenyi 20 percig beszélt, a kérdésekre nem hagyott időt. Rudolf nagyjából 5 percben összefoglalta a lényeget (a pályázatát 2 nap múlva elérhetővé tette), és 15 percben válaszolt a kérdésekre. A pályázatok ismertetése után Eszenyinek el kellett mennie, a hivatalos szavazást pedig megtiltotta. A közjegyző előtti szavazás nagyjából úgy nézett volna ki, mint egy önkormányzati vagy országgyűlési választás: lepecsételt szavazólapokkal és urnákkal. Mivel ezt az igazgató megtiltotta, egy jogilag nem elismert, de törvényes voksoláshoz folyamodtak: Hegyi és Csőre 8 napot (március 10-én volt a szakmai bizottság meghallgatása) ajánlott a társulat tagjainak, hogy valamilyen módon megkeressék Hegyi Barbarát (sms, email, személyesen, levélben, bárhogyan), és elmondják neki, hogy melyik pályázatra szavaznak. Tehát a lehetőség mindenki előtt nyitva állt. Természetesen azok is szavazhattak, akik nem vettek részt ezen az ülésen, ahol körülbelül 140 dolgozó jelent meg. Hegyi a helyszínen biztosította a megjelenteket, hogy senkinek nem adja ki, hogy ki kire szavazott, és ő azt a pályázatot fogja képviselni a bizottsági meghallgatáson, amelyikre a legtöbb szavazat érkezik. A következő 8 napban 118 ember kereste meg, ebből 113-an szavaztak Rudolf Péterre, 5-en Eszenyi Enikőre, ez az a bizonyos 96%, ami bejárta a sajtót. Azt azonban senki nem állította, hogy a társulat 96%-a szavazott volna Rudolf Péterre. A leadott szavazatok 96%-át kapta meg.
Mindezek fényében hadd idézzem Rónai Egon március 12-én este leadott Húzós című műsorából Eszenyi szavait a szavazásról: „Ez egy meghallgatás volt, amit a társulat egyes tagjai kezdeményeztek. Ezen a társulatnak, sajnos, mivel későn értesítették őket, maga a művészek közül nagyon kevesen tudtak ott lenni, főleg a színházi dolgozók voltak ott, nagy örömre, hogy ennyire érdekli őket a pályázat. (…) Ilyenkor a társulat megszavaz valakit, hogy képviselje a bizottságban a társulatot. Ezzel felhatalmazza őt, hogy döntsön arról, hogy kinek a pályázatát támogassa. (…) De ez nem szavazás volt. Hát volt ennek jegyzőkönyve? Milyen módon történt ez a szavazás? Ki tudott erről? Melyik napon volt? Hol van a jegyzőkönyv? Kik voltak ott? Vagy ez úgy, hogy én most odamegyek és a füledbe súgom? De hát ez… demokratikus így?” Ebben a beszélgetésben Eszenyi egyébként 400 főnyi dolgozót említ, ebben benne vannak a vendégművészek és egyetemi hallgatók is. (A színház honlapján ez 55 fő.)
(Fölmerül továbbá a kérdés, ha az igazgató szerint minden csodálatosan zajlik a Vígszínházban, és nem is érti a támadásokat, akkor vajon miért tiltotta be a szavazást?)
Ez az egész eddig a pontig, a társulati ülés végéig zárt ajtók mögött zajlott, a sajtó nem közölt semmit.
Március 4. Rudolf Péter pályázata nyilvános lett.
Megjelent az első cikk a Revizoron, Csáki Judit tollából. Röviden érinti a két nappal korábbi ülést, de főként a névtelenséget kérő színházi dolgozók beszámolóit idézi Eszenyi autoriter vezetői stílusáról. Nem tudjuk, mi lett volna ennek a cikknek a folytatása, utóélete, ha el nem jön
Március 9., amikor a 24.hu lehozott egy cikket, amelyben Néder Panni rendező és Fenyvesi Lili rendezőasszisztens és filmrendező a február 27-i, szintén 24.hu-s Eszenyi-interjúra reagálva részletesen leírták, milyen volt dolgozni a Vígszínházban Eszenyi vezetése alatt. És ekkor robbant a bomba: estére megszületett a nyílt levél, amelyet a Vígszínház már elszerződött színészei fogalmaztak meg, igazolva a délelőtti cikk állításait. Ezt a levelet azóta még negyvenegyen aláírták, mind volt dolgozók, színészek, művészeti munkatársak és műszakiak. Ahogy a későbbi interjúkban kiemelték: nem Eszenyi ellen fogalmazták a levelet, hanem Néder és Fenyvesi bátorsága mellett álltak ki. Némelyikük tudott arról, hogy mi folyik a színházban, de nem szólaltak volna föl, ha nincs a délelőtti cikk. A szándékuk annyi volt, hogy Néder és Fenyvesi ne maradjanak egyedül ezekkel a súlyos és igaz vádakkal. Igazolni akarták, hogy minden így történt. És fel voltak háborodva, hogy Eszenyi az ellene felhozott vádakra ilyesmiket mondott: "Igazgatóként rendkívüli kihívást és felelősséget jelent a különböző színészgenerációk organikus együttjátszásának megteremtése, és a fiatal színészek pályára állítása. Az ilyen vállalások sérülésekkel is járnak, de az emberi méltóság megsértése soha nem következhet be"
Március 10. A szakmai bizottság meghallgatása.
 Rudolf Péter |
Hegyi Barbara a tarsolyában lévő eredményekkel indult neki a meghallgatásnak, és a bizottság előtt részletesen ismertette a fentebb leírt históriát.
Az EMMI miniszterének delegáltja: Ragány Misa, az Előadó-művészeti Főosztály vezetője. A Színházművészeti Bizottság delegáltjai: Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója (a színház a Magyar Teátrumi Társaság tagja), Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója (a színház a Magyar Teátrumi Társaság tagja), Kiss B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója (a színház a Magyar Teátrumi Társaság tagja) és Kósa Péter Zsigmond, a Pesti Magyar Színház gazdasági igazgatója (a színház a Magyar Teátrumi Társaság tagja). A főváros részéről Hassay Zsófia (Terézváros volt fideszes polgármestere) és Tóth József (a 13. kerület jelenlegi mszp-s polgármestere). A Vígszínházat Hegyi Barbara, a szakszervezet Csőre Gábor képviselte. Egyénenkénti szavazás volt: mindenki mindegyik jelöltre adhatott szavazatot.
Eszenyi Enikő hat igen és három nem, Rudolf Péter négy igen és három nem szavazatot kapott, az ő esetében ketten tartózkodtak. Csányi János itt sem kapott voksot.
(A szakmai bizottság összetételét amúgy problematikusnak érzem, egyrészt mert mit keres benne három politikus, másrészt azért, mert kilencből négy szavazó színháza Vidnyánszky Attila Teátrumi Társaságának tagja.)
Délután a Főpolgármesteri Hivatal vizsgálatot rendelt el a Vígszínház ügyében.
Innen kezdve felgyorsultak az események, sorra szólaltak meg a sajtóban a nyílt levél aláírói, személyes történeteikkel és véleményükkel. Az ügy további kimenetelével kapcsolatos fontosabb cikkeket, televíziós megszólalásokat említem alább, a személyes történeteket kihagyom, minden megtalálható az interneten.
Március 11-én Eszenyi nyilvánossá tette a pályázatát.
Az ATV leadott egy előző este készült interjút, melyben Eszenyi Enikő értetlenül áll az előtt, hogy a volt dolgozók, épp a meghallgatása előtti napon kritikai megjegyzéssel illették a személyét. „Én ilyet soha nem tennék. És nem is tettem. Határozott vezető vagyok, és minden döntésemet a Vígszínház érdekében hozok.” (Egyébként szó szerint ugyanezt mondta el aznap este az M5 Híradójának is.) Az ATV-ben elmondta továbbá, hogy az ő irodája mindig nyitva áll mindenki előtt. Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye arról, hogy verbális abúzust emlegetnek a színészek, csak ennyit mondott: „Erre nem tudok reagálni.”
Este az M5 Híradójában megszólalt ifj. Vidnyánszky Attila, Hirtling István és Karácsonyi Zoltán jelenlegi vígszínházi tagok, akik elmondták, semmi olyasmit nem tapasztaltak a színházban, ami a sajtóban olvasható.
Március 12-én a Nők Lapja Eszenyi Enikővel a címlapon jelent meg. A lap sietve elhatárolódott mindenféle bántalmazástól, és leszögezték, a lap aznap jött ki a nyomdából, amikor megjelentek az első vádak.
Délután az ATV Híradójában megszólalt Börcsök Enikő és Halász Judit. Ők voltak az elsők a jelenlegi társulati tagok közül, akik igazolták a volt tagok állításait. Börcsök kijelentette, ha Eszenyi marad az igazgató, ő távozik a Vígszínházból.
Szintén délután a Klubrádió fölhívta Hegyi Barbarát, aki részletesen elmesélte a január végi szavazás menetét, és azt, hogy mi és hogyan történt a március 2-i társulati ülésen.
Az M5 esti híradója hosszan foglalkozott az üggyel. A narratíva: politikai karaktergyilkosság. Vidnyánszky Attila szerint a nyílt levelet aláíróknak jobb lenne bevallaniuk, hogy ha Eszenyi elment volna a decemberi, Színházi törvénnyel kapcsolatos tüntetésre, akkor „akárhogy is bánik a társulatával, nem lett volna így büntetve.” Ugyanezt a narratívát hozza egyébként az Origo, a 888.hu és a Magyar Nemzet is, hogy tudniillik „Eszenyi Enikő elkövette decemberben a baloldal számára a létező legnagyobb bűnt: nem igazodott hozzájuk, nem ment el tüntetni Karácsony Gergellyel a kormány ellen.” (Eszenyi igazgatói pályázatához jóval a tüntetés után adott ajánlást több, a tüntetést szervező színház igazgatója, rendezője.)
Este, az M5 Híradóval párhuzamosan az ATV leadta az Eszenyivel előző nap készült hosszú interjút, amelyből fentebb, a szavazással kapcsolatban már idéztem. Egyébként végig nagyon kedves volt, és azt mondta, nem érti ezt az egészet.
Március 13-án újabb nyilatkozat jelent meg jelenlegi tagoktól. Bach Kata, Szilágyi Csenge és Wunderlich József állt ki az igazgatónőjük mellett. Elmondták, hogy nem tapasztaltak toxikus légkört a színházban. A március 2-i szavazásról azt mondták, „nem volt szavazás, aki akarta, felhívhatta Hegyi Barbarát és elmondhatta, kit támogat", illetve „mindenki elmondhatta a véleményét Hegyi Barbarának, amit szavazásnak nem nevezhetünk. Ez nem volt kötelező, nem hivatalos keretek között történt, hanem telefonon vagy üzenetváltásokon keresztül. Minket, például Wunderlich Józsefet és engem sem kerestek meg, a szakszervezeti ülésről is csak véletlenül szereztünk tudomást, de sokan mások sem lettek informálva. Minden dolgozónak, akinek szerződése van a Vígszínházzal, joga lett volna letenni a voksát, ez egy ekkora intézménynél több, mint háromszázra rúg. Ehhez képest elenyésző a 118 szavazat”.
Este Eszenyi Enikő interjút adott a Klubrádió Café Péntek című műsorában, ahol újra elmondta, hogy minden esetben a színház érdekében cselekedett. Kiderült az is, hogy nem látta Börcsök Enikő és Halász Judit nyilatkozatát. Hozzátette, hogy "nem az ízlésemnek való, hogy egy világjárvány kellős közepén valakinek az a legfontosabb, hogy ne én legyek a Vígszínház vezetője." Váradi Juli felvetéseire ("Soha nem gondolod-e azt, hogy esetleg tényleg változtatnod kéne?" "Egy kicsit úgy érzem, hogy másokban keresed a hibát.") ugyanazokat a válaszokat ismételte el, mint az eddigi interjúkban.
Március 14-én Bach Kata és Wunderlich József módosította a nyilatkozatát, és nyilvánosan kértek bocsánatot, miután értesültek arról, hogy azért nem volt hivatalos szavazás, mert az igazgatónő megtiltotta azt. Az összefogásban továbbra is bíznak, és kiállnak azok mellett, akiket abúzus ért a színházban.
Itt tartunk most. Sok megszólalót nem idéztem, nem tartottam fontosnak újra és újra elmesélni a személyes történeteket. A célom az volt, hogy egymás mellé tegyem a megszólalásokat, és kirajzolódjon egy kép, hogy miért is történik ez a Vígszínházban, és miért éppen most. Hegyi Barbara azt mondta, ha január végén nem úgy indul a jelölti szavazás, hogy egyetlen név van a papíron, hanem a társulat az első pillanatban, demokratikus úton maga dönthette volna el, hogy kit jelöl a bizottságba, akkor nem történt volna semmi. De úgy érezték, hogy a következő öt évükbe talán nekik is lehet beleszólásuk. Csöndes rezisztenciával bojkottálták a szavazást, így lett érvénytelen az első forduló. A nyílt levelet aláíró tizenöt volt tag egyöntetűen azt válaszolta a kérdésemre, hogy bár tudtak arról, hogy mi megy a színházban a szavazások körül, eszük ágában nem volt megszólalni, amíg el nem olvasták Néder Panni és Fenyvesi Lili nyilatkozatát, az ő állításaikat akarták igazolni. Egyikük ezt válaszolta nekem: „Én le is szartam az igazgatóválasztást. Nálam azért borult a bili, mert (Eszenyi) nyilvánosan hazudott.”, másikuk ezt: „Engem maximálisan az Enci-féle 24.hu-s interjú, és utána a Panniék cikke borított ki. Egyébként nem szólaltam volna meg”. Abban is egyetértenek, hogy nem akartak előállni a részletes történeteikkel, de még mindig úgy érzik, hogy semmit sem számítanak az általuk elmondottak, és megvan rá az esély, hogy újabb öt évig ugyanilyen körülmények között folyik majd a munka a Vígszínházban.
Eszenyi nem ismeri el a vádakat, érdekesnek találja, hogy a szakmai meghallgatás előtti napon kezdték támadni, és ragaszkodik ahhoz, hogy mindent a színház érdekében tesz. Szerinte jó a hangulat, ő maga pedig remekül alszik.
A fentebb leírtakat összegezve kijelenthető, hogy nincs szó előre kitervelt karaktergyilkosságról, politikai indíttatásról (ezt kiemelte például Kerekes József és Király Dániel is). A feminista-vonal is tévút: semmilyen gesztus vagy megszólalás nem utal erre. A belső és a külső sztori párhuzamosan alakult, március 9-én összetalálkoztak, és földrengést idéztek elő. A megszólalásokat egymás mellé téve az üzenet világos: semmilyen munkahelyen nem engedhető meg a hatalommal való visszaélés, a verbális és fizikai abúzus és a nyilvános hazugság.