Radnóti Sándor: Sosem fogok memoárt írni
2020.04.16.

Az imént még köztünk élt nagyságok és már névről is csak nagyon kevesek számára ismerős alakok egyaránt ott sorjáznak Radnóti Sándor új kötetének lapjain. Majdnem kész a leltár. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.

Ijesztő gyorsasággal és még ijesztőbb mértékben felejtünk. Valaha meghatározónak tekintett életművek, értékes és elragadó személyiségek, sőt egész korszakok emléke merült jószerint teljes kollektív feledésbe az ezredforduló óta. "The past is a foreign country" - indította leghíresebb regényét az ötvenes években L. P. Hartley, de mi könnyen úgy érezhetjük, a múlt már nem is annyira idegen ország, mint inkább idegen - és elsüllyedt kontinens, amellyel megszakadt minden kapcsolatunk. Ilyen helyzetben különösen nagy a felelőssége az emlékezőnek, aki az idős korig szerencsésen elérkezve visszatekinthet saját nemzedéke és az általa még megismert generációk múltjára. Erre a felelősségteljes feladatra vállalkozott néhány éve Radnóti Sándor, midőn az Élet és Irodalom fölkérésére hozzákezdett tárcasorozatához: személyes múltjának "magyar alakjait" rövid történetekkel, anekdotákkal, pályakép- vagy portrévázlatokkal megidézve.
 

A hetilap sorozata, néhány máshol publikált, illetve eleddig kiadatlan szöveggel, valamint a litera.hu remek Radnóti-nagyinterjújával kiegészítve 2019-ben könyvalakban is megjelent. Az újraolvasás, illetve az írások szoros egymásmellettiségének új tapasztalata most egyaránt felértékeli az emlékező - amúgy elsőre is okkal megsüvegelt - teljesítményét, elbeszélői erényeit. Mindenekelőtt kitartó törekvését a méltányosságra, amelynek őszinteségét éppenséggel az igazolja, hogy Radnóti kerüli a lekerekítő gesztusokat és sohasem hallgatja el az adott alakkal szembeni esetleges ellenérzéseit. A Csoóri Sándor-portré éppen így, a hajdani rokonszenv és az azt kísérő ironikus fenntartások nyomatékos fölemlítésének, a csakis az észszerű határig terjeszkedő empátiának és az indokoltan szomorú-kemény mondatoknak köszönhetően válik hitelessé. Ahogyan ez a méltányos közelítés segíti hozzá Radnótit annak az árnyalt és olyannyira informatív, a személyiség és a kor ambivalenciáit érzékletessé tévő szövegnek a megalkotásához is, amelynek (anti)hőse a magvetős Kardos György. Ellenoldalról ugyanez az igazságszerető méltányosság vezérli a szerzőt akkor is, amikor Göncz Árpádról írván nemcsak hogy nem tódítja jó írónak az általa is mélyen tisztelt elnököt, de bizony még a "rossz" jelzőt is elhelyezi szövegében. 
 
A portrék sorozatából többféle mintázatot is felismerhet és kiemelhet önmaga számára az olvasó. Ilyen például a tágan értelmezett nemzedéki veszteséglista alcsoportja, amelyben eleven emlékezetű nagyságokat és elfeledett hajdani ígéreteket egyként ott lelünk: Petri Györgytől Balassa Péteren át Esterházy Péterig, vagy Könczöl Csabától Kisbali Lászlóig. Hasonlóan markáns vonulattá rendezhető össze a Radnótinál egy generációval idősebb barátok arcképvázlat-galériája: Szilágyi János Györgytől Hegedűs Gézáig. Utóbbi atyai jó emberéről (akinek születési dátumát elvéti a tartalomjegyzék: 1921-et feltüntetve 1912 helyett) megemlékezvén Radnóti még arról a mélyen emberi, mindannyiunkban közös vonásról is tanúságot tesz, miszerint a szívünknek kedves személyeknek olyasmit is elnézünk, amit másnak okvetlenül a rovására írnánk.
 
A szövegek hitelét fokozza, hogy az emlékező rendszerint hajdani önmagára is kiterjeszti a figyelmet: hol tárgyilagosan, hol önironikusan megemlítve saját tetteit, vélekedéseit, azóta meghaladott álláspontjait. A portrék túlnyomó többségében ilyesformán Radnóti is jelen van, ám mégis mindvégig elegánsan tartózkodik attól, hogy úgy istenigazából kiadja saját magát. S meglehet, a kötet előszavában említett memóriadeficittel szemben éppenséggel ez a rezervált-önvédő attitűd tartja vissza a szerzőt a memoárírástól: hiszen a könyv első nagy egységét alkotó literás interjú (készítői Jánossy Lajos, Fehér Renátó és Nagy Gabriella voltak) egyrészt ékesen cáfolja a memóriahiány kacér mentségét - másrészt érzékelteti azt az imponálóan rendezett homlokzatot és fontossági sorrendet, amelyet Radnóti nem óhajt megbontani. Legalábbis egyelőre - merthogy az olvasóban azért makacsul ott él a remény, s egyszerre hálásan és hálátlanul úgy érzi: Radnóti Sándor mégiscsak adósunk még egy memoárral.
Szerző:  Radnóti Sándor,  Cím:  Sosem fogok meoárt írni,  Kiadó:  Magvető,  Kiadás éve:  2019,  Oldalszám:  296 oldal,  Ár:  4499 Ft.