Interjú Gerencsér Balázzsal, a NIOK Alapítvány vezetőjével
0000.00.00.

Soros, Fidesz, civilek, lobbi, szocializmus és polgári értékrend, na, meg a Vatikán és a C8. A magyar civil szervezetek történetén keresztül valójában a magyar demokrácia útját követhetjük nyomon. És ha szerencsénk van, mint ahogy most van, Gerencsér Balázs, a NIOK Alapítvány vezetője visz minket végig rajta, aki rendet tesz a káoszban. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.

Revizor: Amit és ahogy ma civil szférának nevezünk, a rendszerváltás előtt nem létezett. De mivel a rendszerváltás után hirtelen rengeteg civil szervezet jött létre, mégis okunk lehet feltételezni, hogy volt már a rendszerváltás előtt is ennek valamiféle hagyománya. Érvényes feltételezés ez?
 
Gerencsér Balázs: Kuti Éva kutató írt erről egy átfogó tanulmánykötetet, az a címe, hogy Hívjuk talán nonprofitnak. Ebben szó van a régi nő- és férfiegyletekről, a XIX. század olvasóköreiről, a Védegylet történetéről, amely a Habsburgok ellen, a magyar termékek támogatására jött létre. Elég erős hagyománya volt Magyarországon az uralkodó osztály részéről a szegények támogatásának is. A kommunista rezsim idején a hazai civil szervezetek nagyrésze betiltásra került, vagy szoros ellenőrzés alatt működhettek csak ezek a szervezetek. 1956 után a Hazafias Népfront felügyelte őket. Volt citerakör, népdalegylet – persze erdélyi nótákat már nem lehetett énekelni –, tűzoltó-, horgász- és vadászegyletek. Emellett, ahogy az ideológia egyre röhejesebbé vált, a nyolcvanas évektől a KISZ csoportok, brigádcsoportok kevésbé voltak már átpolitizáltak, és közösségi élményt is adtak az embereknek. Ha a világpolitika nem így alakul, ezekből még nem lett volna rendszerváltás, de új terek jöttek létre, ahol vitákat lehetett szervezni, és kisebb repedések mentén Fideszt lehetett alapítani – vagy alternatív békemozgalmat, például a Dialógus Békecsoportot. 
 
R: Ez egy politikai szervezet volt?
 
GB: A rezsim szerint igen, sok később ismerté vált politikus jelentett a titkos rendőrségnek erről a civil csoportról, de úgy is tekinthetjük, mint egy nagyon korai, tényleg civil kezdeményezést 
 
R: A szocializmus alatt is egy polgárosodó társadalom vágya működtette e csoportokat?
 
GB: Nem vagyok politológus, így nem tudom pontosan, hogy azok az elképzelések mennyire kötődtek a polgári vagy más magyar hagyományhoz. De nyilvánvaló, hogy azok, akik a hatvanas-hetvenes években hatvan körül voltak, még jól emlékeztek a szocializmus előtti időkre, annak szabadabb együttműködési lehetőségeire. Ez az igény a szocializmusban is élt, csak el volt fojtva. A rezsim pedig csak olyan tevékenységeknek adott zöld utat, amelyekben nem jelent meg a politika, csak az a szándék, hogy emberek találkozzanak és együtt legyenek a hatalom elvárásai szerint…
 
R: De abban is megjelenik a politika, nem igaz?
 
GB: Nyilván ezért tekintette a rezsim az ellenségének a civil társadalmat, hiszen fontos volt számára, hogy kontroll alatt tartsa az összes társas együttlétet. Még a családokból is ki akartak mindenkit emelni: az volt az elképzelés, hogy hétközben dolgozzanak, hétvégén a brigádmozgalmakban ünnepeljenek az emberek, de semmiképp se egy tradicionális közösségben vagy a családban. Ha gyerek született, munkahelyi névadót szerveztek neki – az volt a cél, hogy az egész élet a munka, és a szocialista ideológia köré szerveződjön. Ez időnként elég komikus helyzeteket szült: volt olyan ismerősöm, akiről az esküvője előtt derült ki, hogy 3 „vallása” is van. Ez úgy történt, hogy apja és anyja először elvitték a hivatalos vállalati szocialista névadóra, majd külön eljött az egyik anyós, és titokban katolikusnak kereszteltette, a másik anyós meg az apja segítségével reformátusnak. A szülők pedig egészen gyermekük házasságáig nem szóltak minderről senkinek, még egymásnak sem.
 
R: A család ezek szerint egy civil szervezeti formának számított a szocialista rezsim szemében?
 
Gerencsér Balázs
Gerencsér Balázs
GB: A kommunista pártok a család lebontásán is dolgoztak, mert a társadalmat úgy akarták átalakítani, hogy ideológiailag minden egysége ellenőrizhető legyen. Tehát hasonló okok miatt akarták korlátozni a civil társadalmat és a családot is. Ugyanakkor sok energiát fordítottak arra, hogy központilag megszervezzék a közösségeket, és mikor eltűnt mögülük az ideológia, eljött a rendszerváltás, akkor az együtt lenni jó euforikus tapasztalatával tudtak az emberek különféle területeken szervezeteket alkotni.
 
R: Tehát akkor a közösségben való gondolkodást a szocializmusnak köszönhetjük?
 
GB: Nem, de a közösségi élmény sohasem szűnt meg. A civilek sokszor nosztalgiával emlegetik, hogy akkoriban milyen sokat voltak együtt az emberek, és közben el lehetett felejteni, hogy vállalati pártaktívákként voltak jelen. Ez nyilván egyfelől hamis, mert mégis úgy voltak jelen, másrészt igaz, hiszen valóban közösségi élményben volt részük.
 
R: Eljött a rendszerváltás. Az első időszakot Kuti Éva a tolerancia időszakának nevezi, ami annyit tesz, hogy kevés jogi szabályozás volt még akkor, ami a civil szervezetekre vonatkozott. Mennyi visszaélésre adott ez lehetőséget?
 
GB: A demokráciaelméletekben a civil szervezetek szerepe és tere vitatott.  Folyton felmerül, hogy egy civil szervezet milyen felhatalmazás alapján szól bele pl. a szociális ellátás országos szabályozásába. Kiket képvisel? Állíthatja azt, hogy van tízezer tagja, és az ő felhatalmazásukkal, ám a tagnyilvántartás nem nyilvános - az is lehet, hogy valójában csak két tagja van. De ha van is tízezer tag, előfordulhat, hogy nincs is belső demokrácia, belső kommunikáció, így nem tudhatjuk, hogy valójában mit gondolnak a tagokaz adott témáról. És azt se felejtsük el, hogy nem lesz valami igaz csak azért, mert sokan mondják. Állandóan vitatott és valóban vitatható dolog, hogy érdekképviseleti szempontból hogyan tudja a civil szféra a demokráciát erősíteni, nem pedig gyengíteni. Hogyan lesznek ezek a folyamatok átláthatóak?
És van még egy problémás terület, a quangoké, amit szintén nem oldott meg a szabályozás. Ezek a kvázi NGO-k, olyan szervezetek, amelyeknek nincs civil háttere, hanem mondjuk iskolák hozzák őket létre, hogy civil pályázatokon tudjanak indulni vagy adományokat tudjanak gyűjteni a szülőktől. De létrehozzák ezeket más állami intézmények, sőt vállalkozások is. Például egy vállalkozónak van egy alapítványa, egy cége, egy intézete, és a három szektor működését ugyanaz a tulajdonos össze tudja kötni egy gyönyörű pályázatban, ami arról szól, hogyan működik együtt saját magával. Szóval mindez itthon még mindig nem átlátható, és kétségtelen, hogy a szabályozás hiánya a hatóságoknak lehetőséget ad, hogy a valódi civil kontrollt is kiszorítsák, nehezítsék. 
 
R: A másik az adományozói oldal: mennyire posztszocialista az adományozói hozzáállásunk?
 
GB: Szerintem nem az. Az altruizmusban inkább észak-déli polarizáltság figyelhető meg: a déli országokban sokkal gyengébbek az ilyenfajta motivációk, míg az északi társadalmakban jellemzőbbek a közösségi felelősség megnyilvánulásai. 
 
R: A kilencvenes évek óta adónk egy százalékát felajánlhatjuk civil szervezetek számára. Mi hívta életre ezt a speciálisan magyar modellt?
 
GB: Az egyház: az SZDSZ képviselői szerették volna az egyházak állami támogatását kontrollálni ezzel. Az egyházi vagyont a rendszerváltás után nem akarta visszaszolgáltatni az állam, ezért született egy megállapodás a Vatikánnal az egyházaknak felajánlható adó egy százalékról. Ez egy állami kulturális alap volt, amelyre először csak különböző állami fenntartású művészeti intézmények tartottak igényt az egyházakon kívül, aztán önkormányzati közalapítványok is szerettek volna bekerülni a körbe, majd az összes kulturális alapítvány, később a szociális alapítványok, végül az egyesületek. A vége az lett, hogy bekerült az összes civil szervezet, és mikor ezt az egyházak meglátták, közölték, hogy más szisztémát szeretnének, mert nem akarnak negyvenezer szervezettel versenyezni. Akkor Horn Gyula leült a pápai küldöttséggel tárgyalni, és ekkor állapodtak meg az egy plusz egy százalékos rendszerben.
 
R: Laikusként jó dolognak látom, hogy rendelkezhetünk adónk egy százalékáról. Te mit gondolsz erről szakemberként?
 
GB: Szerintem az egy százalék jó, mert az emberek figyelmét ráirányítja a civil szervezetekre. Mi a NIOK-ban az adományozás iskolájaként tekintünk rá. De van hátránya is: sok ember azt gondolja, hogy ezzel letudja az adományozást, ami nem igaz, hiszen ilyenkor nem a saját pénzünk, hanem állami forrás felől rendelkezünk. Rossznak tartom azért is, mert az emberek itt sem figyelnek rá igazán, kiknek adják a pénzüket, és nagyon sok pénzhez jutnak csaló szervezetek – tehát a szektor tisztulását nem segíti elő ez a rendszer. Probléma, hogy az állami is letudja ezzel a feladatát, pedig sokkal jobb lenne a civileknek, ha az adományozók adókedvezményt kapnának. Úgy gondoljuk, hogy egy idő után az egy százalékot ki kell vezetni a rendszerből, nem jó, ha állandósul mint adományozási forma. 
 
R: Mi történne akkor Magyarországon, ha holnap megszűnne az összes civil szervezet?
 
GB: Szegényebbek lennénk nagyon sok mindennel, sokkal unalmasabb lenne az élet, másrészt diktatórikusabb és szélsőségesebb lenne a kormányzás. A civilek a sajtó mellett kontrolláló szerepet is betöltenek. Ha az emberek nem szövetkezhetnének bármilyen ügy érdekében, az a totális társadalomhoz vezethetne.
 
R: Sokáig nem értettem, mi a baja a jelenlegi kormányzásnak a civilekkel, és most az önkormányzati választásnál a C8 munkáját figyelve jöttem rá, hogy egy civil szervezetnek mekkora ereje tud lenni. Hogy látod, mennyi valós befolyása van ennek a szférának az aktuálpolitikára?
 
GB: Mivel az ellenzék gyenge volt, adódott a hatalom számára, hogy kell valami ellenséget keresni. A civil szervezetek terepe azért volt kézenfekvő, mert a Fidesz politikai elképzeléseivel ellenkező véleményeket, témákat is megjelenítenek. És ott van még a lobbi kérdése is, hogy bizonyos szervezetek, amelyek nem a választókat képviselik, milyen befolyást gyakorolnak a politikusok döntéseire. Ezt a bizonytalan helyzetet kihasználva kezdte el ütni a Fidesz a civileket, azt állítva, hogy nem is igazi civilek, hanem bizonyos pártoknak, vagy épp Soros Györgynek a képviseletében mondanak véleményt.
 
R: Hiszen a C8 épp egy kampányban vett részt nagyon aktívan…
 
GB: Lehet erről vitatkozni, hogy mi az a szint, ameddig egy civil szervezet politizálhat, és mikortól kéne inkább párttá alakulnia. Ezek jogos, megvitatandó kérdések. Ám valójában nem a civileket kellene támadni, hanem a lobbit kellene szabályozni.  Ezt a rendszerváltás óta egyetlen politikai vezetés sem oldotta meg.
De visszatérve a civilekre: ez az egész helyzet nem lenne ilyen feszült, ha Magyarországon sokféle támogató lenne, ha sok gazdag ember tett volna valamit a civil társadalom erősítéséért. Magyarországról nagyrészt elmentek a független támogatók, a környező országokhoz képest is nagyon kevés van nálunk. Ezért amíg egy Soros Alapítvány vagy az OSI egy jól körülhatárolt liberális értékrendet képvisel, nyilvánvalóan minden támogatás, még ha a vörösiszap-katasztrófát is célozza, politikai szerepet is fog a kormány szemében betölteni. Ha lenne tizenöt másik nagy hatású támogató szervezet, már mindjárt nem lenne ilyen erősen kétpólusú a kép.
 
 
Szerző: Puskás Panni