Emma.
2020.03.12.

Jane Austen regényének sokadik adaptációja nem csupán vizuális pompát ígér, de tartalmában és szereplőiben is kiemelkedik elődei közül. FÁTRAI KATA KRITIKÁJA.

Jane Austen 1815-ben megjelent regényét már többen filmre vitték: talán a leghíresebb az 1996-os Gwyneth Paltrow-féle, legutóbb pedig a BBC adaptálta 2009-ben készült minisorozatával. Autumn de Wilde debütáló rendezésével azonban eltér az eddigi daraboktól, habár Greta Gerwig Kisasszonyok című alkotásával szemben közel sem ad hozzá, illetve frissít annyit a műfajon.
 
A történet szerint Emma Woodhouse (Anya Taylor-Joy) szép, okos, jómódú lány, akinek eszében sincs férjhez menni. Fenti tulajdonságait pedig olyan hűvösen viseli, akárcsak a szomszédjában élő agglegények. Emma szabadidejében házasságszerzőként tevékenykedik, képességét felülbecsülve szól bele alacsonyabb rangú barátnője, Harriet Smith (Mia Goth) szerelmi életébe is. Emma sok bonyodalmat okozva arra sarkallja barátnőjét, hogy Mr. Martin (Connor Swindells) helyett Mr. Eltonhoz (Josh O’Connor) menjen hozzá, bár utóbbinak teljesen mások a szándékai. 
 
A rendezőnő tiszteletben tartotta az intrikákkal teli, Austen-féle társadalmi szatírát. Az Emma. tükrözi a regény valódi hangulatát, szellemiségét, ugyanakkor olyan elemekkel gazdagodott, amelyeket a legtöbb zsánerdarab feláldoz a romantika oltárán. Különállását a címben és a filmben is többször szereplő írásjel is jelzi: az Emma. nem csupán egy korszak sokadik darabja; az adott évszakot követő pont a teljes lezárásra és a külön-külön kezelendő szekvenciákra utal. 
 
Amíg Jane Austen vásznon megjelenített világa többnyire puha, visszafogott, egyszerű, a végtelenségig udvarias, addig de Wilde tolmácsolásában harsányabb, modernebb, néhol szúrósabb mer lenni, ez pedig határozottan jól áll mind a történetnek, mind a filmnek. A grandiózusság a rokokó belső terektől a gazdag anyagokon át a teához felszolgált süteménykölteményekig mindenhol fellelhető, azonban a látványvilág burjánzása nem vonja el a figyelmet az eseményekről, sőt sokszor szórakoztatóbbá teszi azokat. A rendezett kertek, a szalonok és a jelmezek színei, kifinomultsága és részletgazdagsága olyanná teszi a filmet, amilyen egy angol vidéki birtokon játszódó Wes Anderson-féle alkotás lehetne. Anderson stílusa és precizitása az évszakok változását jelző díszes címkártyákban, a kellékekben, a tortákban is fellelhető, ez pedig keveredik a Marie Antoinette-érára jellemző bujasággal, nagyvonalúsággal. Ennek köszönhetően az Emma. tökéletes ellentétévé válik a letisztult, koszos, sárgás-barnás színvilágú, 2005-ös Büszkeség és balítéletnek
 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből 
Az Emma. egyedi stílusának köszönhetően nem csupán vizuálisan tér el a sablontól: az érzelmi intrikákkal és félreértésekkel teli, szatírával megfűszerezett történet sok mély érzelmet rejt, és több, igazán emberi pillanatot mutat meg. De Wilde nemcsak az Austen-adaptációk, hanem a zsáner formáját is megtöri az olyan jelenetekkel, mint amelyben megvillan Mr. Knightley meztelen feneke. Az Emma. úgy képes éreztetni a szereplők közötti kéjt, hogy egy pillanatra sem válik hivalkodóvá, miközben az érzelmi vonalat is szépen csavarja, hogy a tetőpontot elérve szebben, humorának köszönhetően pedig hitelesebben jöjjenek elő az igazi emóciók. 
 
Emmát látszólag az arrogáns Frank Churchill (Callum Turner) érdekli, ám több jel is utal arra, hogy Mr. Knightleyval (Johnny Flynn) ápolt viszonya nem csak barátság. A két szereplő között remek a kémia, a férfi részéről érkező intim, kacér kritikák a nyitánytól megágyaznak ennek, kettejük kapcsolatát illető gyanúnkat pedig tovább erősíti az a szcéna, amelyben Emma vágyakozva fogyaszt el egy málnát. Közös táncukkal Autumn de Wilde csupán a szemkontaktust és a kezek érintését használva a kosztümös filmek egyik legforróbb jelenetét alkotta meg. Az érzelmek felszínre törésével nemcsak Emma könnyei, de orra vére is elered, ami a mélyen elfojtott érzelmek mellett a film de Wilde által humanizált mivoltát is aláhúzza.
 
A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Az Emma. minőségéhez nagyban hozzátesznek a szereplői. Anya Taylor-Joy teljesen más Emma, mint amilyenek elődei voltak, páratlan játékának köszönhetően viszont az eddigi legjobb is. Miss Woodhouse ezúttal kevésbé szerethető, tüskésebb, egyszerre kontrollált és ellenőrző perfekcionista karakter. Joy szúrós tekintetéből süt, hogy egy ragadozó, aki sokkal inkább démoni, mintsem bűbájos, ahogy sokkal inkább egoista és kegyetlen, mintsem naiv; azonban kemény figurájának köszönhetően érzelmei felfedése kézzelfoghatóbb, erősebb hatást vált ki. Johnny Flynn szavai és szemei is mást-mást mondanak, az általa megtestesített Mr. Knightley igazán férfias, tiszteletet parancsoló erkölcsi iránytű. Bill Nighy Emma apjaként üdítő színfolt, aki ezúttal is önmagát alakítja, míg Miranda Hart Miss Bates-e a nevetségesség és a pátosz tökéletes elegye. 
 
Autumn de Wilde élénken és frissen nyúlt Jane Austen klasszikusához. A modern érzékenységbe és stílusba csomagolt Emma. gyönyörű zöld tájaival, cukorkaszínű belső tereivel, harsány jelmezeivel valódi vizuális ünneppé válik a vásznon, amelyben még a legalsó fodor is egy tudatos alkotói döntés eredménye. Minden Austen-adaptációra ráférne egy ennyire szórakoztató, emberi, az eszmét egyszerre tisztelő és modernizáló reinkarnáció.  

Szerző: Fátrai Kata
Címkék: Mozipremierek 2020