Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KÖZÉPRE TARTS!

Spenser az igazság nyomában
2020. márc. 1.
Könnyed, gördülékeny szórakozást eredményezett Peter Berg és Mark Wahlberg sorrendben ötödik együttműködése, a Spenser az igazság nyomában. Bár azóta, hogy letértek az igaz történetek megfilmesítésének biztos ösvényéről, nem sikerült igazán maradandó alkotást összehozni. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.

Az amerikai filmekből tudjuk, hogy vannak olyan igencsak fotogén emberek, akiknek az igazságérzete olyan mértékben fejlett, hogy akár az életüket is hajlandóak kockára tenni – napi rendszerességgel. Félig-meddig idegeneket mentenek meg és leginkább helyettünk, mert hiába rakódott ránk a civilizáció megannyi rétege, nincs édesebb érzés az önbíráskodásnál. Mi is szeretnénk móresre tanítani a bolti szarkát, húsz másodperc alatt hamutartóval és dugóhúzóval elintézni a rosszarcú striciket, mert nem bízunk az igazságszolgáltatás lassú labirintusában. Van, aki a szuperhősök végtelen erejében próbálja megtalálni ezt a pótlékot, mások a hús-vér védelmezőkben.

Mark Wahlberg ex-rendőre messze nem rendelkezik olyan képességekkel, mint Denzel Washington védelmezője, az állig kiképzett egykori kommandós. Talán úgy is fogalmazhatnánk, hogy Spenser egy jóval sérülékenyebb és gyarlóbb verziója Robert McCallnak, akinek kalandjai olyan jól sikerültek, hogy egy gyengébb folytatást is kiérdemeltek (A Védelmező 1. és 2.). Ám ez a gyengeség nem a realizmus felé való eltolódás következménye, hanem a vígjátéki elemeknek való megfelelés kényszere: az ex-rendőr konok esetlensége adja a Spenser az igazság nyomában komikai részének zömét.

Az akcióvígjáték igen kényes egyensúlyra épül, és elég egy hiba az elegy kikeverésében, hogy menthetetlenül darabokra essen minden. Igazából a Bad Boys első része óta nem láttunk olyat (na jó, legfeljebb a Kéjjel-nappal Tom Cruise és Cameron Diaz kettősével és a Red a maga igen erős színészgárdájával), amelyik mindkettőben hasonlóan jól teljesített volna, miközben egységes marad, és hát ez sem tegnap volt. Vagy az akciók csüngenek erőltetetten a komédián, vagy fordítva: az akciók élességét hiteltelenítik a minduntalan repkedő poénok (a leginkább elrettentő példa a Bruce Wilisszel is nagyot hasaló Két kopper). Peter Berg az új filmjébe ráadásul még a dráma sötétebb színeit is belekeverné itt-ott, még instabilabbá téve a vegyületet. És valóban: nehéz eldönteni, hogy mi akar lenni igazán a sorozatnak szánt filmje (lásd az erre erősen utaló befejezést). Vagy hát persze igen: könnyed szórakozás.

Az igaz, hogy könnyednek nem is lesz túl nehéz, viszonylag gördülékenyen eltelik a 110 perces filmidő, ám ennél nagyobb érdemekkel már nem rendelkezik a Spenser az igazság nyomában. Pedig Peter Berg láthatóan megpróbál ellentartani a kliséknek. Mark Wahlberg figurája ezért is lett gyarlóbb a megszokottnál: már az első „igazságosztó” akciója miatt börtönbe kerül, maga a film cselekménye is az ötéves büntetés letöltésének napjával indul. De az az „emberi” tulajdonság végig megmarad, hiába kemény legény (a szerep kedvéért ki is szálkásította önmagát), ritkán ússza meg pofonok nélkül. Ahogy alkalmi partnere meg is jegyzi: túl sok veréssel szerez kevéske információt. Az ellentartás másik próbálkozása a megszokott női karakter eltorzítása: az Iliza Shlesinger alakította Cissy minden, csak nem a hős szerény jobbkeze. Sőt: sokkal keményebbnek tűnik – verbálisan egész biztos – mindenkinél, és ez egy-két valódi humoros percet is eredményez, s így legalább a szerelmi szálnak lesz rendhagyó a dinamikája. Ám itt meg is állunk a felsorolással, mert minden más a műfajok közhelyeinek rutinos felmondásába torkoll: egyszerre felelünk meg a buddy movie írt és íratlan szabályainak, a korrupt zsaruk filmtörténetének és a szövevényes krimik zsánerszabályainak, amelyek persze kissé mindig olyanok, mint a rosszabb rémfilmek – amint megpillantjuk a Szörnyet, máris elmegy a kedvünk a rettegéstől. Peter Berg új filmje is sokat veszít a szövevényességéből, amint – pár bunyó árán – közelíteni nem kezdünk a nem is nagyon bonyolult megoldáshoz.

Lehet valami kémia a rendező és főszereplője között, ami miatt sorrendben immár az ötödik filmjüket hozzák össze. Az együttműködés a 2013-as háborús drámával, A túlélővel kezdődött és leginkább megtörtént események drámai színezetű és akciókkal teli rekonstruálására terjedt ki. Csak a 22 mérfölddel váltottak a fikció felé, és azt kell mondanunk, hogy nem volt túl jó ötlet, mert ez azonnal oltári nagy bukásba torkollott. Talán ezért is készült az ötödik összedolgozás a Netflix égisze alatt, ám ez szerencsére nem látszik a filmen, ha nem is szánták afféle presztízsmunkának, mint Michael Bay akcióorgiáját (Six Underground – Hatan az alvilágból), mégsem lett fapados a látványvilág, bármikor megállná a helyét a mozikban.

Berg egyébként is hajlamos a hullámzásra a viszonylagos csúcsokat (Ronda ügy, A királyság, Mélytengeri pokol) emlékezetes bukások kísérték (Csatahajó, 22 mérföld). A Spenser az igazság nyomában e tekintetben kivétel: fájdalom és mellékhatások nélkül helyezkedik el a kettő között, a középszerűség megnyugtató sávjában. Az a film, amely könnyedén mossa át az agyunkat egy fárasztó nap után, és egyáltalán nem baj, ha pár nap után már nem nagyon fogunk emlékezni sem a cselekményre, sem a karakterekre. Az igazságérzetünk viszont újabb megnyugtató dózist kap, ezzel talán kihúzzuk valahogy a Védelmező 3-ig.

 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek