Újvidéki Színház, miniévad
2020.03.30.

Rejtő Jenő és Tolsztoj egy-egy műve került színre az Újvidéki Színház miniévadában: klasszikusok, nem(csak) klasszikus hangszerelésben. FRITZ GERGELY ÍRÁSA.

Nem szeretném régre visszanyúló elfogultságomat eltitkolni az Újvidéki Színházzal szemben: még a 2014-es Thealteren találkoztam velük először, amikor a Neoplanta című, Végel László regényéből Urbán András által rendezett előadásukat hozták Szegedre. Azóta se láttam a kelet-közép-európai identitást ilyen precízen és érzékenyen színpadra fogalmazó produkciót. A saját közegében azonban most volt alkalmam először megtapasztalni a vajdasági társulat munkáját. Első ízben szervezett ugyanis miniévadot a színház, ennek keretében a tervezett három helyett végül két előadást illesztettek a programba (Szabó K. István Angyal szállt le Babilonba című rendezése technikai okok miatt elmaradt.) 

Jelenet a Piszkos Fred, a kapitány című előadásból.
Jelenet a Piszkos Fred, a kapitány című előadásból.
Meghökkentő alapanyag-választásban így sem volt hiány: első este a Lénárd Róbert rendezte Piszkos Fred, a kapitány című előadás volt műsoron, ami első látásra merész húzásnak is tűnhet, hiszen Rejtő mai napig generációs kultszerzőnek számít, művei mégsem jutnának eszembe veretes színpadi alapanyagként. Ennek dacára Lénárd rendezése izgalmas vállalkozás, feszes, játékos és kreatív. Végigmegy a regényen, határozottan és sűrítve rakja színpadra a főbb csomópontokat (az adaptáció dramaturgiai mintáját Plautus vagy Goldoni színműveiben is fellelhetjük, némi cselvígjátéki hagyományt is felidézve). Piszkos Fred (Pongó Gábor) és Fülig Jimmy (Gombos Dániel) alvilági alámerülésének története színházi alaphelyzetek sokaságát kínálja. Fülig Jimmy eljátssza a hajó kiiktatott fűtőjét, St. Antonio inkognitóban van, továbbá Piszkos Fredről csak a történet végén derül ki, hogy valójában a főherceg apja – a sztori burjánzik az ilyen és ehhez hasonló nem az, akinek mutatja magát szituációkban. Az előadás gazdagon mutatja fel a félreismerésekből és a felismerés lehetetlenségéből fakadó helyzetek fonákságát és az ebből fakadó bonyodalmakat. Emellett markáns filmes hatás jellemzi Lénárd rendezését, olykor mintha kameralencséből pásztáznánk az előadást: flashbackek (a filmes visszapörgetés a színészi mozgásban nyilvánul meg legélesebben), kitartott képek, néhol pedig gyors snittek tagolják az előadást. A színészi játék dinamikus (a mozgás igen profi, ami Crnkovity Gabriella munkája), Fülig Jimmyként elsősorban Gombos Dánielre hárul komoly munka, főként a mozgás és a szövegmondás együttese miatt. Gombos mély, jelentőségteljes tekintetével és mimikájával alkotja meg ezt a minden lében kanál kópét, aki számtalanszor bajba kerül, de biztonsággal tudjuk, hogy ebben a műfaji regiszterben úgyis mindig meg fog menekülni. Pongó Gábor gondosan maszkírozott Fredje komikus figura, s vizuális megjelenésében (ahogy a teljes előadás képi világában) van némi rajzfilmszerű (nem meglepő, hogy a nézőtéren sok iskolás ült). 

Jelenet a Piszkos Fred, a kapitány című előadásból.
Jelenet a Piszkos Fred, a kapitány című előadásból.
Dramaturgiailag azonban volt némi hiányérzetem, ami inkább ízlésbeli eltérésből fakad, hiszen túltermelés van a cselekménykibontást a szövegre alapozó előadásokból. A regény fő szála itt is elmondódik és eljátszódik, a cselekmény fonákságait pedig főleg szöveges úton kommunikálja az előadás, ami hosszú és aktív figyelmet követel a nézőtől. 

A második estén játszott Anna Kareninát a macedón Dejan Projkovszki rendezte, ami újfent megerősített abban, hogy a határon túli színházak repertoárszerkesztésében – a hazaitól eltérően – magától értetődő egy-egy külföldi rendező meginvitálása. (Korábban a szintén macedón Alekszandar Popovszki meghívása bizonyult igen gyümölcsözőnek a színház életében: az általa rendezett Borisz Davidovics síremléke több fesztiváldíjat is besöpört.) Projkovszki rendezése izgalmasan elegyíti a hagyományos, szövegalapú színházat a színpadi cselekményt performatív módon közvetítő formajegyekkel. A színpadon elhangzott szöveg markánsan támaszkodik a regényre, a szereplők 19. századi társalgási stílusban értekeznek, és az előadás személyiségkoncepciója is azt tükrözi, hogy a test és a lélek szoros egységben áll egymással. Magyarán a lelki szenvedést különböző, látványos testi jelekkel lehetséges a néző felé kommunikálni, azaz mintha a kettő között egyértelmű, kauzális kapcsolat állna fenn. Az előadásnak ezt a magasztos klasszikusságát érzékletesen egészíti ki a társas viszonyokat, a személyközi kapcsolatok változásait és a szereplők lelkiállapotát (ebben a műben bőven vannak hullámverései) kifejező mozgáskoreográfia (koreográfus: Olga Panga). A performatív szekvenciák egyfelől megtörik a szöveg áradását, másfelől frissességet kölcsönöznek ennek a minden ízében impozáns és a maga klasszikusságát bátran vállaló rendezésnek. Ilyen a Vronszkij (Mészáros Árpád) és Levin (Pongó Gábor) közti férfidominancia-harcot ironikusan leleplező kardozás-jelenet, vagy az Anna (Béres Márta) folyamatos testi kihasználását színre vivő szexjelenetek (férjével, majd Vronszkijjal). A családi egyensúly megbillenését pedig egy egyszerű, de mélységesen érzékletes jelenetpár metaforizálja: az első felvonásban Anna, a férje (Német Attila) és gyerekük (Bohocki Martin) szorosan fekszenek egymás mellett a színen, míg a második felvonásban ugyanez a testpozíció (az apa és a fiú) a hiányzó anyát fejezi ki, amikor is Szerjózsa csak az odaképzelt anyját ölelheti át. 

Jelenet az Anna Karenina című előadásból. Fotók: Srđan Doroški
Jelenet az Anna Karenina című előadásból. Fotók: Srđan Doroški
Projkovszki rendezésének koncepciózus klasszikussága eltávolító hatású: bevallottan nem referenciális és a nem a jelenre referáló, hanem irodalmi alapozású, az alapanyagot esztétikai mezőnek tekintő rendezés. Vizualitásában festményszerű jelenetek sorjáznak, a játék egy fekete, szárnyasajtókkal ellátott, hátul kettéosztott térben zajlik (díszlet: Valentin Szvetozarev), és a szöveg-mozgás kettőse mellé különböző, kitartott tömegjelenetek társulnak. Ezek mind azt az értelmezést erősítik, hogy Annát a körülmények folyamatosan befolyásolják, hiszen kezdetben engedi, hogy a környezete hatással legyen életére, majd amikor mindez túlzottan fojtogatóvá válik, kilép, hogy helyreállítsa identitását. Béres Márta Annája érzékletesen mutatja fel a főhős lelki színeváltozásának megannyi árnyalatát. Testhezálló szerep ez, közben pedig mégsem az. Béres nem klasszikus, pszichologizáló realista szerepformálással dolgozik, hanem finoman eltávolítja magától a karaktert, hogy ne váljon játéka patetikussá. 

Mészáros Árpád Vronszkijában a férfierő kerül előtérbe: az előadás performatív rétege eleve nagy hangsúlyt helyez a testekre, így Mészáros adottságai (magas, izmos, tekintélyt parancsoló megjelenéssel) kitakarják Vronszkij érzékenységét, ugyanakkor mindez erősíti azt az értelmezést, hogy Vronszkij kizárólag az Anna házasságából hiányzó szexuális kielégülést képes pótolni. Pongó Gábor és Levin találkozása kitűnő párosítás: Pongó számtalan színnel hívja életre Levin megkapó játékosságát – főleg Kittyvel (Dienes Blanka) való kettősükben adódik össze ennek a két remek színésznek az energiája: az ominózus lánykérés-jelenetben a bájos esetlenségüket kifejezve krétával írják a falra, hogy szeretik egymást. 

Sűrű szövésű mestermunka Projkovszkij Karenina-rendezése. Az újvidékiektől látott eddigi előadások közül formanyelvileg talán a legklasszikusabb, ami viszont azt is bizonyítja, hogy a társulat több stílusregiszterben is meg tudja találni a maga hiteles arculatát. 
 
A Piszkos Fred, a kapitány adatlapja az Újvidéki Színház weboldalán itt, az Anna Karenina adatlapja itt található. 
Szerző: Fritz Gergely