Fejérvári Zoltán Bach-estje a Zeneakadémián
2020.02.20.

Sokadszorra is rácsodálkozom arra a minőségre, amit Fejérvári Zoltán képvisel, pedig a Francia szvitekben a technika csupán eszköz. CSABAI MÁTÉ KRITIKÁJA.

Bach műveit tanulni minden bizonnyal egész életet kívánó feladat, de talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy kortalan zene: fiatal és veterán előadó épp úgy megtalálhatja a maga olvasatát. Mostanában két Bach-összkiadás koncertet hallottam a Zeneakadémián a harmincas éveik elején járó művészektől: Várdai István a csellószviteket játszotta, Fejérvári Zoltán pedig a Francia szviteket, zongorán. S egy-egy ilyen koncert, amelyre (ismerve az attitűdöt, amit az előadók képviselnek) nem mehetek másként, mint örömteli várakozással, megengedi, hogy gondolkodjak Bachról, az emberről, s az emberről, aki a műveihez nyúl.
 
Fejérvári Zoltán
Fejérvári Zoltán
Csáth Géza írja Bachról, hogy olyan géniusz volt, akiben a mindennapi emberi tulajdonságok „fokozott mértékben” voltak meg. „Nem rendellenes érzésvilágú”, mondja róla az orvos-író-zenekritikus (aki maga nagyon is az volt): Bach szerelme egészséges szerelem volt, hiába keressük zenéjében a túlfűtött lángoló szerelmet, hite egészséges hit, hallhatóan hullámhegyek, hullámvölgyek nélkül. Talán ezért jut eszembe Csáthnak ez a gondolata, mert épp ez az egészséges, „nem rendellenes” érzésvilág szükségeltetik ahhoz, hogy egy előadó olyan tisztán, mesterkéletlenül mutassa fel ezeket a műveket, mint ahogy Fejérvári Zoltán tette. A harminchárom éves művész játékát egyszerre jellemzi intellektuális kíváncsiság és érzékiség. Az embernek nem véletlenül van az az érzése, hogy a művésznek pontos elképzelés van a fejében, hogyan szeretné ezeket a szviteket megszólaltatni.
 
Semmi önkény, minden természetesen szól. Az első, d-moll francia szvit nyitótétele, az Allemande ütemelső hangjai egy picit hosszabbak, gyönyörűen vezetik a dallamot, a zongora énekel. A Courante és a Gigue-ek ünnepélyesek, a szó legjobb értelmében virtuózak, mert nem elsősorban a játékos képességeire csodálkozunk rá, hanem a zene színességére: mennyi hangszínt (mintha egy egész zenekar szólna) és micsoda kontrapunkt-technikát vonultatnak fel ezek a darabok! Fejérvári játéka áttetsző, kristályos, a polifon szövet minden mozzanatát halljuk, s ezzel együtt rögtön meg kell jegyezni, hogy ő valóban virtuóz, fölényesen ügyes hangszerjátékos. (S közben virtuozitását olyan margóra szorult szerzőkre „tékozolja”, mint Janáček, akinek a zongoradarabjaiból tavaly készített lemezt.) Erre a virtuozitásra szükség is van, ha olyan fiatalos hév vezeti, mint például a III. (h-moll) szvit Courante tételében.
 
Mert Fejérvári játékában jócskán van a lázból is. Nem igaz, hogy Bach zenéjét, ezt a matematikailag pontosan kiszámolt, géniuszi arányokkal felépített muzsikát csak a megnyugodott öregek méltányolják. A zongoraművész ragyogó arányérzékkel építi fel a tételeket, zenei mondatai természetesek, maguktól gördülnek, az ismétléseknek mindig céljuk és okuk van. És ami még feltűnt, az a díszítések szerepe: a trillák például általában könnyedebbé tesznek egy zenei anyagot, de Bachnál (vagy legalábbis a Francia szviteknél) épp fordítva áll a dolog: súlyt adnak egy-egy hangnak (főleg, ha a bal kéz szólamában bukkannak fel). Még egy olyan légies passzusban is, mint amilyen a IV. szvit Air-tétele.
 
Van miből válogatnunk, ha a Francia szvitekből felvételt keresünk: ott van az érzékenységéért, finomságáért dicsért Schiff Andrásé, vagy az extravagáns Glenn Gouldé, az érett Richteré vagy Angela Hewitté az elmúlt évek terméséből. Fejérvári Zoltán interpretációja a sajátja, egyéni, szívesen hallgatnánk még. Bizonyára a Zeneakadémia közönsége is hasonlóan gondolta, mert hangos ovációban részesítette a szinte félszeg művészt, akit innen is megnyugtatnék, nyugodtan hagyja magát ünnepeltetni, mert a játéka gondoskodik arról, hogy ez az ünneplés legalább annyira a zenének szóljon, mint neki. Ráadásként a B-dúr partita (BWV 825) Sarabande és Gigue tételei hangoztak el. Ezen a koncerten nem csak Fejérvári Zoltánra csodálkoztunk rá, hanem (főleg) arra, amit Bach zenéje jelent. Neki és nekünk.
Szerző: Csabai Máté
Helyszín:  Zeneakadémia nagyterme,  Időpont:  2020. február 13.