Margaret Atwood tavaly betöltötte a nyolcvanat, de ez nem akadályozta meg abban, hogy megtanulja az elektromos roller használatát, jellemző módon rögtön sisak nélkül. Az eset új, nagyon várt regényének, a már megjelenése előtt Booker-díjra jelölt s azt megosztva elnyert Testamentumoknak¹ a bemutató körútján – annak új-zélandi állomásán – történt, és nem lep meg senkit, aki legalább fél szemmel figyelte pályáját, nyilvános szerepléseit, hiszen mindig is szerette a feltűnést (elég sarkított állításaira vagy akár kalapjaira, stóláira gondolnunk), élvezettel fricskázza meg közönsége orrát, vagy törli őket képen, mint Fredét egy Néni.

A látszólag frivol megnyilvánulások mögött meghúzódó életfelfogás alapja azonban komoly elkötelezettség, átgondolt és következetes társadalomkritika. A feminizmus hatvanas évekbeli második hulláma többek között a spekulatív irodalmat (az írónő iránti tiszteletből használom ezt a szakkifejezést, mert ő tiltakozott a science fiction címke ellen) is megváltoztatta, s alapvetően meghatározta sokak, köztük Ursula K. Le Guin, Marge Piercy, Tanith Lee, és természetesen Atwood munkásságát, jóllehet mindegyikük tiltakozott a „feminista” skatulya ellen. Enélkül nem születhettek volna meg a hetvenes-nyolcvanas évek női utópiái és disztópiái. Nem véletlen, hogy Atwood A Szolgálólány meséje (1985) (a regényről kiváló ismertető olvasható Bényei Tamás tollából a Műútban (2007/2): 81-82.), vagy például Sheri S. Tepper The Gate to Women’s Country (A nők országába nyíló kapu, 1988) című regénye nagyon hasonló problematikát tárgyal nagyon hasonló eszközökkel: a társadalmi nemek kérdését, a férfidominancia következményeit, a nők másodrendű, alávetett mivoltát a nyers erőszakra épülő tradicionális társadalmakban. Ahogy valószínűleg az sem véletlen, hogy ezek közül a szerzők és művek közül csak kevés jelent meg magyarul.

Akárcsak Le Guin, Piercy és Tepper, Atwood is költőnek indult. Friss diplomásként rögtön az első versgyűjteményével (Double Persephone, 1961) elnyerte az E.J. Pratt Medalt, amit a Torontói Egyetem hallgatói pályázhatnak meg verssel vagy versfüzérrel. A következő, már valódi kiadónál megjelenő kötete (The Circle Game, 1966) kiérdemelte a főkormányzó díját. Majd sorra jöttek az újabb verseskötetek egészen 2007-ig, összesen húsz, köztük három válogatás. Hosszú kihagyás után, idén ősszel jelentkezik majd újabbal (Dearly, november 10). Magyarul tán huszonöt verse jelent meg összesen (Gótika a vadonban. Kanadai angol nyelvű költők, Holmi, versumonline.hu, inaplo.hu, hetedhethatar.hu). Kanadában koszorús költőnek számít. II. Erzsébet, Nagy-Britannia uralkodója a brit becsületrendet adományozta Atwoodnak irodalmi munkásságáért. 

A világhírt azonban prózai műveivel, s azok közül is leginkább spekulatív regényeivel érte el, ezek miatt lett már régóta Nobel-várományos. Elsősorban a disztópiáiról, az azóta meg is filmesített, a nők kiszolgáltatottságáról szóló, megjelenése után itt-ott betiltott A Szolgálólány meséjéről és a környezeti katasztrófa, a civilizáció összeomlása után játszódó Maddaddam-trilógiáról ismert, habár írt lélektani krimit, történelmi regényt, társadalomrajzot, szatírát, gótikus regényt is, mert szereti magát kipróbálni különféle műfajokban, de talán az antiutópiákban tudja legjobban kifejezni mondandóját.

Prózájával sincs nagyobb szerencséje Magyarországon, mint verseivel: hiába írt 18 regényt (közülük tízet felterjesztettek különféle díjakra, négy nyert is²), 10 novelláskötetet, 7 gyerekkönyvet, 4 e-könyvet, valamint 11 szakkönyvet és ismeretterjesztő művet, köztük a kanadai irodalmat bemutató Survival: A Thematic Guide to Canadian Literature kötetet, ami 1972-ben közismertté tette a nevét Kanada-szerte és azóta is alapmű, plusz 3-3 filmforgatókönyvet meg operalibrettót, magyarul eleddig csupán 10 regényét, és különféle folyóiratokban, illetve egy jótékonysági kötetben mindössze két tucat novelláját adták ki³.

Számomra legkedvesebb kötete a kísérleti The Tent (A sátor, Bloomsbury, 2006), melyben esszék, versek, egypercesek és a szerző rajzai járják körül az ismerős központi témákat: a kanadaiság mibenlétét, a mítoszok újragondolását, a feminizmust (amin a társadalmi nemek teljes egyenrangúsága értendő), a környezetvédelmet és a társadalmi igazságosság kérdését. Még nem jelent meg magyarul, pedig talán ez tükrözi legjobban Atwood látásmódjának komplexitását és sokrétűségét, s azt is, hogy a vizualitásnak mekkora, láthatólag növekvő szerepe van művészetében. Az írónő ugyanis lépést tart a korral: két képregényt is írt (2016, 2018) emellett lelkes Twitter- és Instagram-használó, továbbá a távolsági aláírást lehetővé tevő Long Pen kitalálója.

Vajon mi lehet az oka a viszonylag kései és hiányos magyarországi recepciónak? Mert azért lássuk be, a 20. században összesen kilenc mű Atwoodtól magyarul, egy regény és nyolc kisebb prózai írás⁴, ez igen kevés. Még A Szolgálólány meséje is csak a tévésorozat hatására lett ismert itthon. Talán az, hogy Atwood sokszor egészen lecsupaszított, szikár, mégis magával ragadó ritmusú, költői prózát ír, a fordítóknak ugyanúgy föladja a leckét, mint igen széleskörű olvasottságával és szövevényes irodalmi-kulturális utalásaival, áthallásaival az olvasóknak? Az is elképzelhető, hogy a magyar társadalom számára túl kényelmetlen kérdéseket feszeget, mert tegyük a szívünkre a kezünket: hol vagyunk mi attól, hogy akár megközelítőleg is egyetértsünk abban, mit jelent magyarnak lenni? Szembenéztünk-e a múltunkkal, a társadalmi igazságtalanságokkal, elnyomással, szegénységgel, diszkriminációval? Pedig Atwood írásainak olvasása kérlelhetetlenül kirángat a komfortzónánkból, nem tespedhetünk intellektuálisan, bármilyen jólesik, megköveteli tőlünk, hogy szembesüljünk kellemetlen igazságokkal, tudatára ébredjünk önáltatásainknak, s aktivistához méltón morális állásfoglalásra késztet, cselekvésre szólít fel. Hallgatunk-e rá? Olvassuk-e?

¹The Testaments (2019 Vintage, Chatto & Windus), magyarul Testamentumok címmel jelent meg tavaly év végén a Jelenkornál Csonka Ágnes fordításában, ám aki olvasta, tudja, nem végrendeletekről szól, hanem tanúvallomásokról. A Revizoronline-on Dányi Dániel írt róla ismertetőt.

²A Szolgálólány meséje Arthur C. Clarke-díjat, az Alias Grace Giller-díjat, A vak bérgyilkos és a Testamentumok Bookert.

³Galaktika 2018, Holmi, Kalligram, Magyar Lettre Internationale 1997, Nagyvilág 1983-2015, Tiszatáj Online 2018, ill. Nadine Godimer szerk. Mesélő, 2006.

⁴Holmi 1994, Kalligram 1997, Magyar Lettre Internationale 1997, Nagyvilág 1983, 1984, 1990.