Az előadás első perceiben Mrs. McLeavy – Hojsza Henrietta eh. hálátlan, ám nagyon is központi szerepben, hiszen az egész előadás koreográfiáját is ő jegyzi – még életben van. Kissé groteszk mozdulatsorra épülő közös tánc nyelvén elbeszélve elevenítődik fel Mr. McLeavy-vel való megismerkedésük története. Aztán a feleség meghal, befekszik a koporsóba. És itt kezdődik a történet morbid ámokfutása. Gyorsan kiderül, ebben a családban szinte senki sem az, akinek mutatja magát. A ravatallá avanzsált étkezőasztal felett hullatott könnyek az ápolónőnél, de még az árván maradt egyszülött fiúnál is csak az illemnek, az elvárásoknak szólnak. Ezen a ponton már nem szorul magyarázatra, hogy miért épp a legképmutatóbbak nyakában lóg ordítóan nagy méretű kereszt.

 

Ott van például Hal, a házaspár fia – Szántó Balázs bravúrosan hozza az ájtatoskodó, bár vesztére mindig betegesen az igazat mondó, bordélynyitásról ábrándozó, szexuálisan túlfűtött  ifjoncot -, aki szülőanyja temetésének napján leginkább azzal van elfoglalva, hogy hová rejtse el haverjával a bankrablásból származó pénzkötegeket. "Amit most művelünk, arra nincs szó, ugye?" – kérdi barátjától anyja testét cipelve. Mi tagadás, tényleg nehéz lenne definiálni a hullagyalázásig fajuló slamasztikát, amibe ők ketten kerültek. Az először a kétajtós szekrénybe pakolt bankók végül helyet cserélnek Mrs. McLeavy-vel, és indulnak – legalábbis ekkor még így tűnik – a sír felé. De persze valami közbejön: a koporsót szállító autó karambolozik.

 

Fay McMahonról, az  ugyancsak szembetűnő keresztet viselő ápolónőről szintén hamar levehető, hogy a megboldogult iránti gyásza nem a legőszintébb fajtából való, ha tehetné, már aznap eljegyeztetné magát az özvegyen maradt McLeavy-vel. És ahogy telnek a percek, úgy derül ki egyre több, egyre durvább részlet McMahon jelleméről: a lopott pénz sem hagyja hidegen, ha kell, ő maga vetkőzteti le a tetemet, sőt a gyilkosság sem idegen tőle: mi több, nem elég, hogy a ház asszonyát tette el láb alól, de mások is haltak már gyanús halált "praxisában". Márkus Luca eh. fokozatosan változik át, fedi fel Fay szörnyeteg voltát. A személyiségének mélyén lakozó számítót, a gyilkosságra is hajlandó manipulátort megmutatva több ruhadarabtól is megszabadul, és a beismerő vallomás vampos monológban kicsúcsosodva következik be.  

 

Hal rajongva, már-már gyanúsan túlszeretett barátját, a temetkezési vállalat alkalmazottját, Dennist Bordás Roland alakítja: gátlástalanság és kapzsiság mozgatja a gyors észjárású fiatal férfit, no meg – mint kiderül – az ugyancsak éleseszű Fay iránt érzett, amúgy már be is teljesült vágy. Dennis alapjáraton szöges ellentéte Halnak: neki egy percig sem okoz nehézséget jól hazudni, meg úgy egyáltalán: hazudni.

 

A családnál a vízművek váratlanul felbukkanó kirendeltje, Truscott ügybuzgó, minden lében kanál figura Ertl Zsombor eh. tolmácsolásában. Az első perctől gyanúsan sokat kérdez és kombinál, lerí róla, hogy nem egyszerű "vizes" ő, és ez a sejtés hamar be is igazolódik: valójában egy nyomozó, aki nemcsak a régóta üldözött "fekete nővért" szeretné lebuktatni és bekasztlizni – ami végül nem sikerül -, még a bankrablás utáni szajrét is megtalálja, és ezen a ponton válik kristálytisztává: a törvény alattomos, velejéig korrupt képviselője. Segédje, a kissé Frankeinstein-szerű Meadows-ként Farkas-Csányi Attila akkor lép színre, amikor el kell vezetni a leleplezett gyilkost. Komikus látvány, amint elvileg ő vezetné a megbilincselt Fay-t a börtönbe, ám a nő határozottan elé vág, így távozik a nyomában kullogó Meadows-zal. 

 

Hajduk Károly a megözvegyült McLeavy szerepében, egy a kelleténél talán kissé nagyobbra szabott öltönyében maga a görnyedt hátú, porig alázott, görcsös istenfélő kisember, a szürkeség, a naivitás, a tisztesség egy személyben. Az egyetlen tiszta lélek a jelenlevők közül, az egyetlen, akit sajnálni lehet, főleg, amikor megtudja, hogy neje az ápolónőre hagyta mindenét.

 

Dino Benjamin eh. rendezése nem akar több lenni, mint amire az eredeti krimiparódia hivatott: néhol elborzaszt, de elsősorban nevettet. A halott elgurult, majd megkerült üvegszeme, a bebalzsamozott test melletti tárlóban őrzött belső szervek, a próbababának kiadott, folyton húzva-vont bebugyolált tetem nyeklése-nyaklása már-már horrorisztikus elemek, mégsem rettegünk, hanem nevetünk az álszenteskedésen, a hivatalos szerv velejéig romlott megvásárolhatóságán. 

 

Az angol lakásbelsőt remekül érzékelteti a kazettás ablak mögött zuhogó eső. A díszletet (Virág Vivien munkája) pusztán a többfunkciós asztal – csak az előadás első és utolsó perceiben használják rendeltetésszerűen -, a kétajtós szekrény és egy szekreter adják, plusz a koporsó, illetve egy már-már életnagyságú Mária-szobor. A jelmezek (Bognár Eszter tervei) egyszerűek, ám annál beszédesebbek, akár a gyászoló férj szürke öltönyét, akár fia fekete garbóját vesszük, amelyen szinte világít a nyakban lógó, jókora kereszt. Fay jelmeze pedig variálható is: előbb virágos szegélyű, konzervatív, magasan záródó ruha – virágos részletei talán utalások a ravatalon fekvő feleség virágos blúzára, mi több, el is hangzik olyasmi, hogy a ruha a megboldogulté volt -, amely néhány mozdulat után mélyen dekoltált, minishortos öltözetté alakul.

 

Magunkra ezen az estén – jó esetben – nem ismerünk. Látunk viszont jó kis karaktereket, abban a bizonyos, a hatvanas évek jólnevelt, puhány angol középosztályának állított, a maga korában polgárpukkasztásra szánt görbe tükörben. Finomkodó szövegbe (Forgách András fordítását alapul véve Cseh Dávid dramaturg munkája) ágyazott, pofátlanul bizarr sztorit, ami ma is üt.