Az Európai Kamarazenekar koncertje / Zeneakadémia
2020.02.10.

Egy emlékezetes estén két stíluskorszak képviseletében három szerző négy remekműve – ötcsillagos előadásban. CSENGERY KRISTÓF KRITIKÁJA.

Az Európai Kamarazenekar (Chamber Orchestra of Europe) 1981-ben alakult az Európai Közösség Ifjúsági Zenekarának (European Community Youth Orchestra) korábbi tagjaiból, londoni székhellyel, s az évtizedek során olyan karmesterekkel bontakozott ki szoros és gyümölcsöző kapcsolata, mint Claudio Abbado, Bernard Haitink, Nikolaus Harnoncourt, Paavo Berglund, Vladimir Jurowski, Yannick Nézet-Séguin, Sakari Oramo. Olyan szólisták léptek és lépnek fel az együttessel, mint Murray Perahia, Maria João Pires, Schiff András, Pierre-Laurent Aimard, Radu Lupu, Emanuel Ax, Isabelle Faust, Leonidas Kavakos, Janine Jansen, Lisa Batiashvili, Renaud és Gautier Capuçon. Zenekritikusként először 1984 márciusában hallottam a zenekart a Zeneakadémián, Claudio Abbado vezényletével, Rossini–Schubert–Ligeti–Brahms-műsorral – évtizedeken át nem halványuló emlékű esemény volt, máig emlékszem arra is, a nézőtér mely pontján kaptam helyet. Az Európai Kamarazenekar nagy múltú és fényes jelenű együttes, amely legutóbb két magyar muzsikus, Várjon Dénes és Simon Izabella társaságában utazott néhány európai várost érintő turnéra – ennek során léptek fel Budapesten is, hogy Bachot, Mozartot és Beethovent játsszanak.

Európai Kamarazenekar
Európai Kamarazenekar
Manapság sok szólista vállalja, hogy egy estén több versenyművet ad elő egymás után. Jó erőpróba ez a muzsikusnak, kikísérletezheti, mennyit bír szellemileg és technikailag, és persze a közönség is hálás az effajta programokért, hiszen a versenymű mindig a hangversenymenü legvonzóbb, legkönnyebben fogyasztható fogása. Ezúttal a program négy száma között három ilyen akadt, de a versenymű vagy idegen szóval concerto műfaján belül ez a három darab nemcsak két stíluskorszakot képviselt, hanem három műfaji árnyalatot is. Hiszen más Johann Sebastian Bach 5. Brandenburgi versenye, (D-dúr, BWV 1050), amelyben három szólista: fuvola, hegedű és billentyűs hangszer „verseng”, más Beethoven G-dúr zongoraversenye (op. 58), és más Mozart alkotása, az Esz-dúr versenymű két zongorára (K. 365). Egy barokk hármasverseny (concerto grosso), egy kettősverseny és egy „egyesverseny”. Tisztán zenekari muzsika is akadt a műsorban: a második rész élén megszólaltatott Mozart-kompozíció, a varázslatos atmoszférájú, szórakoztató ötleteivel mindig biztos sikert arató Serenata notturna (D-dúr, K. 239).

Telt tónus, virtuozitás, elegancia egyfelől, elmélyült gondolkodás, szuverenitás, kreativitás másfelől – ezek jellemzik az Európai Kamarazenekar muzsikálását. Nagyon fontos a hangzás és a zenében megjelenő mozgás értelmezése. Az együttes fontos projektekben dolgozott együtt Harnoncourttal, és hozzászokott, hogy máskor nagyobb létszámmal felhangzó műveket, romantikus szimfóniákat is kisebb, áttetszőbb apparátussal adjon elő. Megtanulták az évtizedek alatt, hogy ez a szerényebb besetzung is tud „nagyot szólni”, sőt olykor paradox módon nagyobbat is szól, mint a nagy, mert a kicsiséghez mozgékonyság is társul (főleg a mélyvonósok mozgékonysága), s ettől a vitális basszustól az egész összhatás hallatlanul friss lesz. Mindez persze a barokkban és a bécsi klasszikában is busásan kamatozik. Nagyon fontos vonása volt ezen az estén a zenekar előadásmódjának a művek fordulatos, kontrasztgazdag olvasata, az élénk temperamentum, és persze a kamarazenei értelmezés – érzékelhetően korántsem csupán azért, mert ezen az estén karmester nélkül muzsikáló együttesként léptek közönség elé. Szólistaként bemutatkozó vezető muzsikusaik, a koncertmester Lorenza Borrani és a szólófuvolás Clara Andrada de la Calle fölényes, világszínvonalú teljesítményt nyújtottak.

Simon Izabella és Várjon Dénes
Simon Izabella és Várjon Dénes
Várjon Dénes soha nem volt az öncélú erőfitogtatás művésze, és ma sem az. Számára egy effajta erőpróba elsősorban szellemi megmérettetés, és persze a rugalmasság, az átlényegülni tudás, a sokszínűség próbatétele. No meg persze lehetőség arra, hogy a művész egy zenekari esten is olyan feltárulkozón és körüljárhatóan mutassa meg tulajdonságait, ahogyan azt egy szólóesten teszi. Várjon Dénes ezen a hangversenyen világossá tette a közönség számára, hogy pályája csúcsain jár. Ezt nemcsak kristályos hangú, rajzos dallamvezetésű zongorázásának fölényes biztonsága és eleganciája jelezte, de még sokkal inkább az a komplexitás, amelyet interpretációi elénk tártak, s amelynek egyik legfőbb jellegzetessége a bölcs egyensúlyteremtés újra és újra megnyilvánuló képessége volt.

A brandenburgi versenyt megszólaltatva Várjon muzsikustársaival egyensúlyt teremtett egyrészt a virtuozitás (a műnek reprezentatív, nehéz billentyűs szólama van) és a bensőségesség, másrészt a nem historikus felfogás és a régizenei előadópraxis tanulságait kamatoztató előadásmód, végül a szólisztikus és a kamarazenei muzsikálás között. Ez utóbbi a további két versenymű interpretációjában is jellemző mozzanat maradt: Beethovennél a versenymű számos részletében kellett felfigyelnünk a zongoraszólam hangsúlyosan meditatív-kontemplatív jellegére, bensőséges hangjára – amellett persze, hogy a lassú tétel drámai párbeszéde és a finálé daktilikus ujjongása is meggyőzőn érvényesült. Egyensúlyt teremtett Várjon Beethoven-tolmácsolása a versenymű „még klasszikus” és „már romantikus” tulajdonságai között is, érzékeltetve a vibráló feszültséget, amely a két korszak határvidékén fogant művet stilárisan izgalmassá teszi. Mozart kétzongorás versenyében Simon Izabella Várjon Dénessel teljes harmóniában zongorázott, a két művész játéka a mű minden eleganciája és mutatós jellege mellett leginkább bensőséges, személyes beszélgetésként hatott.

A nagy formátumú versenyművek közé ékelve az „üde színfolt” pezsdítő kontrasztjával szolgált a Serenata notturna luxuskivitelű, zenekari jutalomjáték karakterű előadása, amelyben legfőképp a gazdag, zamatos hangzás örömét és a mű humoros lehetőségeit kiaknázó hangszeres értelmezés kreatív ötletességét élvezhettük.
Helyszín:  Zeneakadémia nagyterme,  Időpont:  2020. február 4.