Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

CSAJOS ESTE ALEPPÓBAN

Topolcsányi Laura-Boros Ádám: Az utolsó aleppói bohóc / Stúdio K Színház
2020. febr. 1.
A háború gyilkos természete nem változott az évszázadok alatt, de a média manipulatív szerepe és az ezzel kapcsolatban kialakult fogyasztói szokások sokszor érzéketlenné teszik a nézőt a távoli borzalmak iránt. Blaskó Borbála rendezése ezt a tűrhetetlen állapotot igyekszik felszámolni bennünk. MOSOLYGÓ MIKLÓS KRITIKÁJA.
Lovas Dániel
Lovas Dániel

Már a Stúdió K Színház előtere is inkább hasonlít egy kézműves játszóházra Kapolcson, mint egy tekintélyes fővárosi színházra. Az élmény csak folytatódik a játéktér kialakításában. Nagyon intim helyszín, a bunkerszerű nézőtér egy szűkösen kialakított színpadra néz. A közlekedő később felvonulási tér is lesz, vigyázzunk, figyelmeztet a szervező hölgy. Áttetsző függönyök belógatva itt is, ott is, egy tornászgyűrű, apró játszótéri homokozó középen, a sarokban pedig bontott téglák és építési hulladék. Eszköztelen, ez a szó jut eszembe először a díszletről. Aztán hirtelen kigyúl egy reflektor és megvilágít egy falhoz lapult férfit.

A darab párhuzamos történeteken keresztül mutatja Aleppó végnapjait, ahogy a közelítő háború lassan bezárul körülötte. A felvillantott sorsok nyugati ízűek, a város hétköznapjai semmiben sem különböznek egy budapesti hétköznaptól, erről az interneten látható előtte-utána fotók is árulkodnak. Egy kisfiút a társai piszkálnak a játszótéren, egy asszony a nem kívánt terhességétől és a férjétől próbál egyszerre megszabadulni, egy fiatal pár az otthona elhagyásáról vitatkozik. A jeleneteket csak a világítás és a színészek térbeli súlypontáthelyezése tagolja, ez az ötlet a kis tér dacára – vagy épp azért – működik is. A játékidő többségében ugyanaz a négy-öt színész van a színpadon, különböző korú es személyiségű karaktereket alakítanak. 

Itt kezdődnek a problémák. A rendezői gondolat láthatóan a végletes stilizálás volt, ezt támasztja alá a jelmezek gyakorlati hiánya és a szegényes díszletezés is. A háború, pláne az állítólagos jóléti világban zajló háború tematikájának itthon is érvényesnek kellene lennie. Ezt meg is érti a néző, de nem rögtön. A túlzott stilizáltság és a fogódzók nélküli tér miatt kizárólag a párbeszédekre támaszkodhatunk, ha meg akarjuk érteni a történet mozaikszerűen illeszkedő darabjait. Hosszú ideig szó sem esik erőszakról vagy a kizökkent időről, csak panasz, neheztelés és riadt tekintetek árulkodnak a címben megjelölt tragédiáról. A háború szó soha nem hangzik el, a bohócokat csak piros orrúaknak nevezik, több a pletyka és sértett magánbeszélgetés, mint egy ostromlott városban valaha. Ha Priamosz király családja így el lett volna foglalva a magánéleti problémáival, Agamemnónnak be kellett volna csengetnie, hogy ébresztő, Ilion! Ez a technika, miszerint a rendező csak távolból sejteti a baljós történéseket, akár elegáns megoldás is lehetne, de célt téveszt. A történetmesélés túl töredezett, a szerkezete túl szellős, így színész is csak körvonalaz, és nem mutat. A nézőnek végig résen kell lennie, hogy ne veszítse el a fonalat. Ha egy percig ellankad a figyelme – ami a kontextustól távoli párbeszédek miatt előfordul –, máris nem tudja biztosan: egy huszas bohócdoktort néz éppen, vagy egy duci kisiskolást.

Homonnai Katalin és Sipos György
Homonnai Katalin és Sipos György. Forrás: Stúdió K Színház

Pedig a színészeken nem múlik semmi. Az előadás egyik fénypontja egyértelműen Hommonai Katalin alakítása, aki tökkelütött kiskamaszként terrorizálja szelídebb pajtásait. Emlékezetes még Lovas Dániel, a szomorú szemű bohócdoktor, Anas szerepében. Nagypál Gábor karakteres megjelenése és jelenléte olyan erős, hogy amikor a színpadon van, nagyon rá figyelünk. A fiatal Pallagi Melitta szerelmetes bájának pedig minden férfi engedne, kivéve ezt a csökönyös bohócdoktort, aki az Istennek (Allahnak) sem akarja elhagyni a pusztulásra ítélt Aleppót. Blaskó Borbálának a rendezés mellett néha alkalma nyílik megcsillogtatni eredeti foglalkozását is, a gyerekek játszótéri handabandázását zavarba ejtően koreografálta, ami kissé elvont, de az eredmény hatásos. A zenei összhatásért Mátyássy Szabolcs felel, akinek kiváló ötlete volt a gongszerű keleti hangszer szerepeltetése. Álomba ringató, mégis vészjósló dallamok csendülnek fel teremben. A meleg, homokszínű fények – Berta Ninett munkája – jól illusztrálják a képzeletünkben benépesített közel-keleti világot. A színpad hátuljában és bal oldalán tolóajtó működik, jönnek-mennek a színészek. A korábban említett lépcsőn a szerelmesek fel s alá járkálnak, ennél több eseményt nehéz lenne kihozni a térből.

Ez az ígéretes darab végül nem bukik a vizsgán, és a narratíva szakadozottsága ellenére a néző könnyedén megy vele. Amikor Anas felveszi a bohócjelmezét, egy emberként sóhajt fel a közönség, hogy most már értjük, tuti ő a bohóc. A darab végén a két színész krétával írja fel a falra Anas al-Basha nevét és halálának helyét és időpontját. Itt nyugszunk, vándor, juthat eszünkbe. Egyszerűségében is erőteljes. A színészek őrt állnak a sírfelirat mellett, majd kihunynak fények.

Kifelé jövet két kirittyentett multis kolleginán akad meg a tekintetem. Az arcuk dermedt, mint a szibériai permafroszt. Na ja. Nem erre a csajos programra számítottak  aznap estére. Lesz mit mesélniük a hétfői meetingen.

Az előadás adatlapja a port.hu-n itt található

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek