Az Egri & Pertis zongoraduó a BMC-ben
2020.01.29.

Áthallások című sorozatának „Ha Debussy pantomimozott volna” címet viselő második koncertjén a meglepetésekre mindig képes Egri & Pertis duó a pantomim felől érkező áthallásokra koncentrált, és hangversenyeken nem mindennapos élményekkel gazdagította a BMC közönségét. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

Míg az előző koncert a klasszikus zene és a dzsessz áthallásaira koncentrált, itt már az „átlátás” is szerepet játszott, hiszen a pantomim, ha nem is „hangtalan” – hiszen zenével is összekapcsolható – műfaj, lényege azonban mégiscsak a vizualitás. Egri & Pertis jelentős részben felfedezésszámba menő programmal kedveskedett a közönségnek (bár slágerdarabokról is gondoskodott), ezen túlmenően pedig egy ragyogó tehetségű pantomimművész, Méhes Csaba számait kínálta a zenékkel szoros szimbiózisban és többfajta összefüggésben.
 
Egri Mónika és Pertis Attila
Egri Mónika és Pertis Attila
A műsor kilenc, részben többtételes számokból álló zenei részének súlypontjában francia szerzők álltak, de akadt közöttük dán, orosz, sőt ausztrál is – a közös nevező a képszerűség, a mozgalmas jelenet, a tánc volt, tehát mindaz, ami vizuálisan megjeleníthető. Ebben a kavalkádban a zongoristák teljesítményéről nemigen lehet vagy érdemes tételenként, darabonként számot adni, ahogy az egy hagyományosabb koncertprogram esetében illenék. Hadd szögezzem le ehelyett, hogy a művészházaspár kifejezetten figyelemre méltót produkált: játékuk nem csupán imponálóan összeszokott, nem csupán technikai szempontból magabiztosnak, precíznek és kontrolláltnak, de zeneileg is hallatlanul érzékenynek, sokrétűnek és ihletettnek bizonyult. Amihez hozzátehetem még azt is, hogy kettejük közt – annak ellenére sem, hogy időnként helyet cseréltek – semmiféle nagyságrendi különbség nem volt érzékelhető sem a koncentráció, sem a technika, sem a zenei intenzitás tekintetében. S ez zenészházaspárok esetében sincs minden esetben így…
 
Ami Méhes Csabát illeti, ő a dolog természeténél – és persze tehetségénél és sokoldalúságánál – fogva még sokrétűbben nyilatkozott meg, mint zenészpartnerei tették (akik végül is mindig csak ültek és zongoráztak); eltekintve persze Pertis Attila rokonszenves és a kelleténél nem hosszabb bevezető és összekötő magyarázataitól.
 
Keletkezési idejük szerint a zenedarabok, nagyjából fele-fele arányban, két időszakot képviseltek: az 1870 körüli éveket, illetve az 1910-ben kezdődő, zenei szempontból is igencsak mozgalmas évtizedet. Méhes már az első számban, Massenet Báli jeleneteiben letette a névjegyét, a Promenád holdfényben című tételt kísérve mintegy élő illusztrációként. Majd két tisztán zenei szám következett, közülük az első Egri & Pertis bravúros találata: a teljesen elfeledett, hosszú ideig Bécsben működő dán zeneszerző és zongorapedagógus, Ludvig Schytte Pantomimok című sorozatának néhány tétele, amelyekben a commedia dell’arte hagyományait folytató pantomim-műfaj halhatatlan figuráinak, Pierrot-nak, Pulcinellának, Colombine-nak és a többieknek hol groteszk, hol álmodozó, hol csillogó színekben villódzó portréját rajzolja meg a szerző, üde frissességgel és kimeríthetetlen fantáziával. Stravinsky négykezes Petruska-átiratának II. képe után, amelyet zongoristáink különösen kirobbanó energiával és fanyar színekkel adtak elő, Méhes Csaba kis magánszáma jött. Ezúttal kis szerelmi drámát adott elő két puszta kezével bábozva, ám annál kifejezőbben; az ezt követő pódiumbeszélgetésben szerényen afféle kötelező ujjgyakorlatnak minősítve a produkciót. A műsor hátralevő részében viszont már a pantomim komikus lehetőségeire koncentrált. Így az első rész befejező számában, Percy Grainger Handel in the Strand című „facipős tánc”-ának négykezes átiratában, a Händel korában mutatványosoktól nyüzsgő londoni Strand jellegzetes figuráit jelenítette meg remek humorral, a kardnyelőtől a kötéltáncosnőig.
 
Méhes Csaba
Méhes Csaba
A második részt is Méhes Csaba magánszáma indította: a Die Forelle című jelenetben gátlásos és lámpalázas zongorista alakjában jelent meg. A zenei produkció megkezdését percekig tartó csetlés-botlással halogató, előbb a részvétünket, később már-már bosszúságunkat kiváltó, fura figura azzal szerzi az igazi meglepetést, hogy amikor már erre senki sem számít, kiderül, hogy tényleg tud zongorázni és énekelni. Ez tulajdonképpen bohócjelenet volt tehát, de – mint minden, amit a művész ezen az estén előadott – hallatlan igényességgel, minden részletében csiszoltan és kidolgozottan előadva. Majd három francia szerző, Fauré, Debussy, és Bizet darabjaival megint a hangszeresek következtek; különösen örültünk Bizet Gyermekjátékok-sorozatának részleteiért, amelyek a szinte „egyműves” szerző izgalmas tehetségének fényes bizonyítékául szolgáltak. Majd Darius Milhaud Ökör a háztetőn című komikus balettjének részletei hangzottak fel egy csapnivaló lapozó közreműködésével – az egyetlen pillanat volt ez a koncerten, amikor, a félidőt nyitó remek kabinetalakítás után, kissé hosszadalmasnak és a zenét feláldozónak hatottak az újabb kalamajkák.
 
Az Orfeusz az alvilágban kánkánjában azután megint tiszta szívből mulathattunk a három művész pompás összjátékán, s ráadás- (és meglepetés-)képpen Méhes Csaba a két ráadásban „tiszta” zenészként, egy-egy ötkezes tétel prím szólamának abszolválójaként is osztozhatott a viharos sikerben.
Szerző: Malina János
Helyszín:  Budapest Music Center,  Időpont:  2020. január 19.