Barna Zsombor

John Boyne, kortárs ír prózaíró története, a Szabadesés avagy Barnaby Brocket kalandjai a felhőkön innen és túl megrendítő metaforába csomagolja az akármilyen másságról való gondolkodást. Főszereplőnk, Barnaby egy már-már ijesztően átlagos, vagyis az átlagosságra kényszeredetten törekvő családba születik meg. Apuka, anyuka, de még testvérei is szürke bőrszínű, fáradt, kiábrándult tekintetű bábok. A szülők alapvetően nem rossz emberek, de mindennél fontosabb számukra a megfelelés a környezetüknek. Rossz emberekké akkor válnak, amikor megszületik legkisebb fiuk, akire nem hatnak a gravitáció törvényszerűségei: kirepül a szülőcsatornán, és onnantól kezdve az előadás végéig levitál.

Anya és apa élete a kis Barnaby megszületése után szégyenkezések sorozatává válik. Anya úgy dönt, önkéntes rabságba vonul, a házból sem megy ki a fiával hosszú évekig, iskolába sem íratja be, el akarja rejteni a világ elől gyermekét. John Boyne története fájóan általános, ahogy ismerős az is, hogy a másnak született Barnabyt a szülei képtelenek elfogadni, szeretni. Egy napon az anya mégis elviszi fiát sétálni Sydney utcáin – merthogy ott laknak –, majd egyszer csak elengedi, és nézi, hogy repül Barnaby a távoli ég felé. Ekkor kezdődnek a kisfiú kalandjai, melyek során eljut Dél-Amerikába, aztán az Egyesült Államokba, találkozik sok furcsa emberrel, akik mind mások valamiért, ugyanúgy, mint ő, akik képesek őt szeretni és elfogadni, és akiknek hatására ő is képes lesz ugyanerre: elfogadja és szeretni kezdi saját magát.

Jelenet az előadásból.

Az előadás rendezője, Lázár Helga pörgős ritmusú és pontos, ugyanakkor meglepően konzervatív eszközökkel élő színpadi adaptációt készített Barnaby Brocket történetéből. Lázár Helga 2017-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen bábszínházi rendezőként, majd két évig tanult Németországban, a Musikhochschule Stuttgart bábos képzésén. Tavaly bemutatott It depends című felnőtteknek szóló előadása azzal váltott ki nagy figyelmet, hogy újraértelmezte az itthon megszokott bábszínházi kereteket. „Otthon a bábot alárendelik a történetnek. Elkészül egy szöveg, hozzá a báb, és aztán a próbafolyamat során ezek szerencsés esetben összeérnek. Stuttgartban sokkal inkább a képzőművészetből indul ki a gondolkodás. A képek által képviselt tartalmak az elsők. És ehhez kerül hozzá a szöveg esetleg” – mondta a Revizornak adott interjújában, és ez az esztétikai irányelv nagyon pontosan látszik It depends című előadásában, amelyben egy embernagyságú férfi marionettbábot mozgat végtagjaira erősített zsinórok segítségével. (Az előadást még olykor el lehet csípni a Három Hollóban.)

Az interjúban elmondottak miatt nagy elvárásokkal ültem be a Szabadesésre – és ezekhez az elvárásokhoz képest tűnt az előadás formailag nagyon visszafogottnak mind a bábtechnikák terén (főleg hátsó mozgatásos tarkóbotos bábokat láttunk és maszkokat), mind a történetmesélés szintjén. Egyáltalán nem csoda persze, hogy ha egy olyan erős történetből indul ki az előadás, mint John Boyne-é, akkor a többi színpadi elem egyszerűen nem tehet mást, muszáj ezt szolgálnia. De még így is azt éreztem, hogy időnként túl sok a szöveg, és a rendező (a saját esztétikai mércéjéhez képest) nagyon keveset bíz a látványra.

Pallai Mara, Pájer Alma Virág. Fotók: Éder Vera. Forrás: Budapest Bábszínház

Ennek ellenére a Szabadesés remek előadás. Ennyi nyomasztó és különleges bábfigurát kevés produkcióban látunk, a színészek pedig (Barna Zsombor, Pallai Mara, Pájer Alma Virág, Szolár Tibor, Teszárek Csaba) nemcsak a tőlük megszokott profizmussal mozgatják a bábokat, hanem minden figurát egyénítenek, mégpedig úgy, hogy azok neurózisait, lelki problémáit alakítják mozdulatokká. Így lesznek a szöveg szerint átlagosnak beállított karakterek abnormálisak, és így képvisel valamiféle normalitást Barnaby nyugodt lebegésével.

Egyszerű és szép a díszlet mint metafora is. A plafon – az ég egy dobozokból összerakott zárt felület, amely a főszereplő megszületésével (egy kisebb doboz lehullik közülük a földre, abban van a pólyás Barnaby) elkezd felszakadni, majd szép lassan lehullik a többi doboz is, ezekből állnak össze az egyes jelenetek színpadképei. Az előadás végére pedig szépen kinyílik az ég, és már csak egy kérdés marad: van-e még út a visszatérésre? Hogy valaki, aki felfedezte a világot és benne saját magát, hajlandó-e lemondani családja szeretetéért minderről? Barnaby végül saját magát választja – szomorkás happy end ez, mégis felszabadító és igaz.

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.