 A pécsi Nagyezerjófű Kert |
Én inkább az utóbbira voksolok, hiszen a két napos rendezvény idei ajánlójában nemcsak a helyszínek, hanem a kedvcsináló, tájékoztató szövegek is nagyrészt változatlanok maradtak tavaly óta. Persze könnyű belátni, hogy például a Nagyezerjófű Kert (Acél Katalin és Harmatha István Gyűjteményes kertje) 2006-2007-hez hasonlóan idén is gyönyörű növényekkel, „családias, barátságos vezetéssel” várja a látogatókat, de például szívesen megtudtam volna a prospektusból végre azt is, hogy melyek azok az „éppen virágzó” évelő növények, amelyek miatt a kevésbé kalandvágyóknak is érdemes kilátogatni a központi helyszínektől távolabb eső Gyükésre, a Mecsek keleti oldalán elterülő városrészbe. Annak az elmondására pedig, hogy a kert egy, a Mecsekben honos vadvirágról kapta a nevét, keresve se lehetett volna jobb alkalmat találni a mostaninál.
A hétvégi, hasonló szűkszavúsággal felvezetett kínálatban szerepelt még a „2010-re kialakítandó Zsolnay Kulturális Negyed” porcelánfestés-bemutatója, az FVM Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Fajtagyűjteménye és Pincéje, a Pécsi Tudományegyetem Botanikus Kertje és a klasszikus örökséget jelentő belvárosi helyszínek ingyenes megtekintése: a Reneszánsz Kőtár, a pécsi Bazilika, a Barbakán és a Cella Septichora. S bár a programfüzet erről nem tájékoztatott, ugyancsak ingyenesen volt látogatható a Régészeti-, Természettudományi-, Néprajzi- és a Várostörténeti Múzeum is.
 A Pécsi Tudományegyetem Botanikus Kertjében |
Az előző évek tapasztalatai, a fokozott érdeklődés miatt a Cella Septichorába látogató csoportok létszámát húszról harminc főre növelték, azonban ez is kevésnek bizonyult: a világörökség részét képező ókeresztény temető bejáratánál már kora délelőtt ki kellett tenni az ingyenes látogatásban esetleg még bizakodóknak a „Minden csoport megtelt” táblát. Aki előzetesen nem jelentkezett be, az a szokásos, fapavilonos vásársoron nézelődhetett, beszélgethetett a tűzzománc-készítő mesterrel, vagy kóstolóval egybekötve tájékozódhatott a horvát nemzeti ételek fűszerezéséről, alapanyagairól a magyar anyanyelvű séffel.
A helyszínek átfedéseit látva az érdeklődő bizonyára akkor járt a legjobban, ha a Tillai Gábor történész, múzeumpedagógus vezetésével meghirdetett Reneszánsz sétát választotta: az útvonal ugyanis a Barbakántól indulva érintette a Bazilikát és a Kőtárat is, s a főbb állomások között haladva rövid időre megállhatott a Cella Septichora üvegteteje fölötti átjárón, vagy Pécs legrégebbi, 1477-ben épült, egykori nagypréposti épülete, a mai Zsolnay Múzeum előtt. A sétatársak megtalálása ugyan nem volt problémátlan, hiszen tábla vagy jelzés nélkül én például előbb egy ugyancsak a Barbakánnál ácsorgó miskolci csoporthoz próbáltam csatlakozni, majd pedig a rendezvény biztonsági őrei néztek rám tanácstalanul és irányítottak a három-négyszáz méterrel távolabbi információs pavilonhoz.
 A Cella Septichora |
A hideg, kellemetlen időben aztán a kis létszámú, mintegy húszfős csoport hálásan eredhetett a nyomába a Janus Pannonius Múzeum kiváló, szakmailag felkészült munkatársának. Tillai Gábor a gazdag történeti, művészettörténeti háttér ismertetése, a „szoros program” mellett olyan anekdotikus történetekre, információkra is hagyott időt a séta közben, mint például a reneszánsz időszak pécsi püspökeinek életkora, jövedelme, vagy az Ernuszt Zsigmond püspök és kincstartó idejében, 1494-96-ban hűtlen kezelés vádja miatt készíttetett számadáskönyv országos jelentősége. De a résztvevők aligha felejtik el a Kőtárban látott, a reneszánsz és a barokk keveredését mutató bajszos angyalarcokat, vagy a termékenység-szimbólumként és esőelvezetőként egyaránt jól funkcionáló tojássor-motívumokat. A másfél órás séta vezetőjének pontosságát, lelkiismeretességét dicséri, hogy Janus Pannonius versrészletekkel, török kori forrásanyaggal is kiegészítette mondanivalóját, sőt, még a fordítók nevét sem mulasztotta el megemlíteni.