Csukás István: Pom Pom meséi / Harlekin Bábszínház, Eger
2020.02.10.

Gyerekekkel színházba menni az egyik legjobb élmény, mert nagyon kegyetlen nézők. Ha valami nem tetszik, beleszólnak, másra figyelnek, előkerül valami ennivaló, de az a minimum, hogy elkezdenek egymással beszélgetni. Ha viszont valami tetszik nekik, akkor egészen átadják magukat az élménynek. BALÁZS JÚLIA KRITIKÁJA.


A Csukás István és Sajdik Ferenc népszerű rajzfilmsorozatából készült adaptáció, a Pom Pom meséi a Budaörsi Latinovits Színházban látható. Egész pontosan a Városi Ifjúsági Klubban, ami egy egészen pici kis játszóhely, három-négy óvodás csoport épp megtölti. A Pom Pom meséi az egri Harlekin Bábszínház előadása, Budaörsön vendégszerepel. 
 
Csukás István eredeti történetét Szűcs Réka és Zádori Szilárd alkalmazta bábszínpadra. Az óvodásoknak szóló mesejáték egyszerre követi a televízióból jól ismert rajzfilm történetét, ugyanakkor el is tér tőle, hiszen a nagyjából egy órás bábelőadás másfajta dramaturgiát kíván meg, mint egy tévés epizód. 
 
Mindenki emlékszik, hogy kezdődött a legtöbb rész: a halvány, pasztellszínű háttér előtt, a kacskaringós, girbegurba épületek között felbukkan egy szőke kislány, csíkos nyári kisruhában. Picur indul az iskolába. Útközben találkozik Pom Pommal, aki mindig elmesél egy történetet Picur éppen aktuális problémájához, öröméhez kapcsolódva, vagy ahhoz, ami a kislányt éppen érdekli. 
 

Szűcs Réka és Zádori Szilárd szövege jól működtet egymás után három történetet, maga az „üzenet” nem didaktikus, nem akar sok lenni, és ez igen rokonszenves tulajdonsága az előadásnak. A gyerekek számára olyan különálló meserészek kerülnek színpadra, melyek önmagukban is tanulságosak, kedvesek, és a végére összeállnak egy képpé. Az Ásító Szörnyeteg, Gombóc Artúr, majd végezetül Festéktüsszentő Hapci Benő történetén keresztül Picur és Pom Pom végigjárja, mi is az, hogy szörnyeteg, ki a szörnyeteg, és hogyan is kell legyőzni. A három történet a történetben épp elég arra, hogy mindenki leszűrhessen belőle valamit, de legalábbis átélje annak a csodáját, milyen megszelídíteni a saját szörnyetegünket. Nem tudom, hogy egy óvodás hogyan éli meg ezt a katarzist, az mindenesetre biztos, hogy a kis csoport, amely a magasító párnákért veszekedett eleinte, elkezdett együtt lélegezni az előadással. 
 
A színpad egészét narancssárga csőrendszer tölti be, ezeken kapnak helyet a házak, a fák, az előadás különböző helyszínei. Ebből a szempontból a díszlet legalább annyira szürreális, mint Sajdik Ferenc képi világa. Valahogy teljesen mellékessé válik, hogy ezek csövek - a rajtuk, bennük megjelenő bábok színesek, viccesek, élő és szerethető figurák. Zárt rendszer ez, és mi elfogadjuk, hogy ezt fogjuk nézni az előadás végéig. 
 
Apró sóhajok követték a nézőtéren azt a pillanatot, amikor a díszlet kinyílt, feltárult a közönség előtt. A történet a történetben dramaturgia ezáltal formai kereteket kapott, így képileg is világossá vált, hol kezdődik a mese a mesében. A három részre tagolódó történet pedig végig megtartotta ezt a szabályos struktúrát: Pom Pom minden történeténél kinyílt a díszlet, és mikor visszazökkentünk Picur világába, újra becsukódott. 
 
Fotók: Harlekin Bábszínház
Fotók: Harlekin Bábszínház
Ugyanilyen módon válnak el egymástól látványban a bábok is. Picur kisebb, öt ponton mozgatható báb, míg Pom Pom meséinek szereplői jóval nagyobbak, hiszen a díszlet ezeknél a részeknél kinyílik, így bőven van hely a csodák megjelenítésére. Mivel a feketébe öltözött mozgatók funkciója itt csupán annyi, hogy a háttérből életre keltsék a bábokat, bizonyos részeknél nem is látszanak. Így nagyon szépen létrejön a csoda, könnyű belelátni a sötétbe bármit. Míg Picur és Ibi néni például emberalakú bábok, két kezük és két lábuk van, arcuk kissé elnagyolt emberi arc, addig Pom Pom meséinek szereplői absztrakt figurák: több részből állnak, két-három mozgató szükséges az életre keltésükhöz. Utóbbiaknál jóval több van a gyerekek fantáziájára bízva, mint a kerettörténetben. A kinyíló díszletben, a fekete háttér előtt egészen máshogy elevenednek meg ezek a szereplők, mint a csőrendszer előtt. Így az Ásító Szörnyeteg, Gombóc Artúr és Festéktüsszentő Hapci Benő világa igazi álomkép, látomás, mese. A két világ egyértelműen, ugyanakkor finoman különbözik egymástól. A díszlet kinyílása, az óriásbábok megjelenése a meglepetés erejével hatnak. Igazi ébren álmodás. 
 
Az előadás egyik legnagyobb erénye a zene. Mivel a gyerekek nagy valószínűséggel már nem ismerik a Pom Pom meséit, esetleg csak könyv formájában, központi kérdéssé válik a szereplők bemutatása. Ezt minden egyes új szereplő megjelenése előtt egy dalban teszik meg. Az előadás alatt majdnem végig szól a zene – Soó Gyöngyvér ukulelén kíséri a történetet. A sajátos képi világnak, a jó hangulatú, vidám zenének és Éry-Kovács András követhető és világos dramaturgiájának köszönhetően igazán élvezetes adaptáció született. 
 
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.