Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

TEMPLOM ÉS KUPLERÁJ

Kulturális Örökség Napjai / Szeged
2008. szept. 22.
Az idei KÖN-hétvégén a szélsőségek vonzásába kerültem; az egyik végpont – nem a patinás víztorony, hanem - az első hallásra sokkal prózaibb DÉMÁSZ kirendeltség lett, amely először nevezett a programba, én meg először feledhettem hozzá fűződő, nem felhőtlen fogyasztói viszonyomat. IBOS ÉVA ÍRÁSA.

Szegeden minden a nagy árvízzel kezdődik. Nem lehet úgy a városról szólni, hogy ne említenénk, hiszen a mai összkép az 1879-es katasztrófa utáni újjáépítéskor alakult ki. A mai eklektikus paloták helyén többnyire földszintes házak álltak, így a Klauzál téren is, a DÉMÁSZ neoreneszánsz palotája helyén. Egészen pontosan borkimérő működött itt, míg a nagy víz el nem mosta.

A DÉMÁSZ palotája Szegeden
A DÉMÁSZ palotája Szegeden

Hihetetlen az a tempó, ahogyan az épületek egymás után nőttek ki a földből (pedig a munkastílus hajszálra egyezett a maival, az új fürdő átadásának például hétszer rugaszkodtak neki), a borkimérés helyén az árvíz után alig három évvel már harminc szobás szálloda működött, földszintjén üzletekkel és kávéházzal. „Ez volt az a kávéház, ahová még Tömörkény Pista bátyánk is be mert óvakodni, holott ő nem volt barátja soha a kerek márványasztaloknak” – írta Juhász Gyula A kávéház halála című írásában harminc évvel később, amikor már csak napok kérdése volt, hogy kávéház helyett bankház kezd működni az épületben. Azt mondják, hogy ide a legkülönbözőbb rendű és rangú emberek jártak, máshol meg az olvasható, hogy már hogyne jártak volna, amikor ez nem tisztességes szálloda volt, hanem magyarán szólva kupleráj? Bárhogy is volt, 1924-ben a város negyvenkettedik bankja foglalta el a helyet, hogy aztán – valamikor a XX. század közepén – pikáns társbérletté aprózódjék a grandiózus tér. Egyik szárnyában dobozkészítő üzemnek és női szabóságnak helyet adva, a másikban rőfösboltot és koporsóraktárat befogadva. (Csak nem az élet rövidségére célozva?) Mindennek mára persze semmi nyoma, az épület szebb, mint újkorában; vezetőnkkel be is jártuk a pincétől a tetőig.

Elektrotechnikai Múzeum
Elektrotechnikai Múzeum

Ha lúd, legyen kövér, s elsétáltam a cég Tisza-parti elektrotechnikai múzeumába is (ennek épülete originál ipari műemlék, csak a magas fenyőfáktól nem lehet látni), annak ellenére, hogy a becsalogatóban olvasható – „a szakma és a technika iránt érdeklődők” – kitételt nem véltem magamra nézve teljesen helytállónak.

A földszinti térben elhelyezett transzformátorok és pattanórugós beltéri késes kapcsolók gazdag és változatos tárháza ugyan az első percekben még nem tett rajongóvá, de ez csak addig tartott, míg észre nem vettem József Attila Nézem a lámpát című versének falra nagyított másolatát, s mellette a fotót a makói villanytelep irodaházáról, rajta a költő emléktáblájával. Ez teljesen meghatott, s őszinte bizalommal vágtam neki az emeletnek, ahol egész sor ismerős tárgyat láttam. Volt itt nyomógombos villanykapcsoló, diafilmvetítő gép és kvarclámpa, továbbá néhány szép falikar is – talán a kupiból? Eddig azt hittem, hogy a Tesla magnónál nincs is régebbi, de most egy termetes darabról kiderült, hogy a Vörös Szikra még nála is öregebb.

A Szent Rozália-kápolna a Lechner téren
A Szent Rozália-kápolna a Lechner téren

Nem csak a DÉMÁSZ debütált az idei „örökség-napokon”, Szeged egyik legrégebbi és legbájosabb műemléke, a Lechner téri késő barokk kápolna is szélesre tárta kapuját a hétvégén. Ezt sokan észre is vették a közeli Szent István tér víztornyának kilátójából, s özönlöttek az érdeklődők, hiszen a görög katolikus Szent Rozália-kápolna a szertartások kivételével mindig zárva van.

A kápolna (illetve 1938-tól plébánia templom) már csak azért is becses emlék, mert az árvíz előttről származik, 1739-ben építették fogadalmi templomként, a pestisjárvány levonulása után. Az árvizet azért vészelhette át, mert eredeti helyén is egy dombszerű magaslaton állt, ennek ellenére az akkor száznegyven éves épület erősen megrongálódott. Kétszer költözött – szétfűrészelt darabokban szállították –, míg mai helyén megállapodott. Külső képe egységesebb, belül újabb készítésű ikonok és színes üvegablakok szépítik a picinyke – bár a felújítások és átalakítások során az eredetihez képest megnövekedett – teret, valójában csupán a pufók oltárasztal emlékeztet a barokk előzményekre.

A téren átvágva megálltam egy pillanatra Lechner Lajos emléktáblája előtt, s arra gondoltam, mekkora pech, hogy Ödön híresebb. Hányszor hallottam már keverni kettőjüket, természetesen Lajos kárára, pedig ő volt az, aki a szerény alföldi településből európai nagyvárost avatott.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek