Visszatérő kérdés, hogy kell-e nekünk olyan romantikus vígjátékokat (meg krimit, thrillert, neadjisten akciófilmet, szóval szabályos zsánerfilmeket) gyártani, amilyeneket Hollywood futószalagon termel megbízható minőségben, hatalmas mennyiségben? Kell-e magyar Hugh Grant és Sandra Bullock? Fontos-e bárkinek, hogy kiszámítható kimenetelű kalamajkák sokasága után a szerelmesek ne a New York-i vagy a Los Angeles-i utcán, hanem egy magyar lépcsőházban csókolják meg egymást?
A válasz ezekre a kérdésekre persze szubjektív, az enyém történetesen az, hogy ha csak a hollywoodi sablont húzzuk rá a magyar színészekre és utcákra, akkor semmi szükség az ilyesfajta átültetésre, mert ugyanazt Hollywoodban jobban, szebben, pontosabban csinálják meg. Műfaji filmet nálunk akkor érdemes csinálni, ha az alkotók tudnak bele csempészni valami egyéni ízt, amitől nem azt érzem a moziban, hogy egy B-kategóriás amerikai film D-kategóriásan megvalósított magyar változatát nézem, hanem rezonálok a magyar közönséget megcélzó poénokra. Legutóbb a Drakulics elvtársnak ez nagyon jól sikerült. Orosz Dénes Seveled című új filmjéről nem lehet ugyanezt elmondani.
Ahogyan előző két egész estés filmjében, a Poligamyban és a Coming Outban is egy valóságtól elragaszkodott, inkább erőltetett, mint szellemes alapötlet volt a cselekmény mozgatórugója (előbbiben a férfi főhős megunt barátnője helyett mindig más és más nőt talált az életében, utóbbiban a meleg férfi főhős egy baleset következtében heteróvá változott), ez itt sincs másként, épp csak a varázslatos elem hiányzik szerencsére.
A negyvenéves, csajait sorban ejtő agglegény filmkritikus, Gergő (Mészáros Béla) kitalálja, hogy a terhes szomszéd lány, Saci (Tenki Réka) ugorjon be eljátszani a várandós barátnőjét, hogy ezzel Gergő boldoggá tegye haldokló anyukáját, Emmát (Básti Juli). Amikor azonban Emma mégis életben marad, az ilyen típusú vígjátékok szokásos menetrendje szerint az egyalkalmasra tervezett kamut kénytelenek meghosszabbítani, beleragadnak hazugságukba, ami viccesnek szánt jelenetek sokaságához vezet, melyeknek természetesen az egyetlen igazi célja, hogy a két főhős egymásba szerethessen.
 Jelenetek a filmből |
Orosz Dénes és társírója, Várady Zsuzsa nem improvizáltak a konyhában, hanem fegyelmezetten követték a receptet: a Seveledben óramű pontossággal követik egymást a romantikus komédiák kötelező stációi és kliséi – aki biztosra akar menni és nem szereti a meglepetéseket, erre a filmre üljön be, egy pillanatig sem fog mást kapni, mint pontosan azt, amiért kifizette a mozijegy árát. Sajnos a formula precíz megvalósításában kimerült az alkotómunka, sem igazi humor nem került a filmbe, sem igazi karakterek. Annyira pontosan tudni előre minden egyes jelenet kifutását, annyira nem történik ebben a filmben soha semmi egyedi, hogy talán akkor tudtam volna néha nevetni rajta, ha még életemben nem láttam volna romantikus vígjátékot.
Ha másnak nem – személyes érintettségem okán –, legalább a filmkritikus főhősnek és a lapok folyamatos megszűnése miatt sokadik szerkesztőségét rutinosan taposó kolléganőjének örülnöm kellett volna, de ez a magyar média helyzetére úgy-ahogy reflektáló vonal is teljesen lapos, sem humorforrásként nem sikerül kiaknázni, sem a magyar valóságból nem sikerül ezzel beemelni valamit a filmbe, annyira kidolgozatlanok az újságíró figurák és a helyzetek, amikben találkozunk velük.
 A képek forrása: MAFAB |
De mégis van a filmben valami meglepő: hogy mindennek ellenére könnyedén, fájdalommentesen végig lehet nézni. És ez csakis a fantasztikus színészeknek köszönhető, elsősorban természetesen Mészáros Bélának és Tenki Rékának, akik kétdimenziós figuráikat és az untig ismert szituációkat is megtöltik élettel, nem válnak parodisztikussá, és egy ilyen sztori közepén is valódi emberként képesek viselkedni. Az ő életszerűségük és a köztük létrejövő kémia megmentik a filmet. És minden oldalról meg vannak támogatva: a persze szintén tökéletes Básti Juli mellett Rezes Judit és Mészáros Máté teszik hozzá a magukét ahhoz, hogy könnyen teljen el ez a másfél óra. Az író-rendező helyében viszont, ha már megszereztem Cserhalmi Györgyöt és Bodrogi Gyulát a filmembe, akkor kicsit jobban kihasználtam volna őket.
Még azt a pozitívumot tudom felhozni a film mellett, hogy előző két munkájával szemben a rendező Budapestet és a lakásbelsőket most nem steril-takaros szappanopera-díszletként ábrázolja, a város és a figurák életterei itt sokkal hitelesebben lelakottak, emberiek. Csak az a kár, hogy holnapra már nem fogok emlékezni semmire ebből a filmből.