 Bryan Zanisnik: Remembrance |
A kettőben azonos elem a média, pontosabban a televízió, amely a sokszorosított, nyomtatott képek funkcióját vette át az ötvenes évekkel kezdődően, és amely a kép történetének a legnagyobb forradalmát vitte véghez. A televízió az az eszköz, amely minden más vizuális képződménynél közelebb jutott az emberhez, amely tömegek mindennapjaiba vezette be a monoszkóp tiszta színsávjai révén az absztrakt képet. (Lásd Vilém Flusser és Peternák Miklós írásait a témáról). Az évtizedek során a televízió az első számú erőszakközvetítővé lépett elő, és pozícióját csak az utóbbi években rendítette meg az internet. A média által konstruált új valóságok közvetítette félelem nem feltétlenül azonos az ember fizikai valóságából következő szorongásos tapasztalatokkal, viszont feltétlenül hatással van rájuk. A Műcsarnok Menü pont galériájának kiállításán főként a 2001 utáni, a Bush kormányzás alatti amerikai társadalomban földuzzadt új nacionalizmus, a harmadik világgal szembeni erőszakstratégiák következményeiről és a média manipulatív félelemközvetítő szerepéről van szó.
 Rainer Ganahl: Biciklis felnégyelés |
Fölvezetésképpen az előtérben Bryan Zanisnik videója fogad, amelyet a tizenhárom éves korában forgatott házimozi anyagából szerkesztett rövidfilmmé a szerző. A jelenetek szereplője minden esetben a nagymama, aki a háborús tragikomédia összes szerepét egymaga játssza el átalakított otthonának díszletei között: a vietnámi háború helyszínén bevándorló, majd puffogtató bérgyilkos és szenilis tábornok. A gyerekkori jelmezes játék abszurd ugyan, mint a háború általában, de mégiscsak játék. Rainer Ganahl biciklis felnégyelés-performansza viszont hiába játék, brutális és szadista, amit a kísérlet jellege miatt igazából csak a szimbolikusan megkínzott vesz észre és érez át, a közönsége nem, ellentétben a Bush adminisztráció börtöneiben megkínzottakkal, akikre Ganahl akciójával gondol.
 Siemon Allen: Kártyák |
A propagandát, amely Amerika háborúinak elfogadtatását szolgálta, kereskedelmi forgalomban lévő gyűjtőkártyákon kínálták 8 és 14 év közötti gyerekeknek. Siemon Allen összegyűjtötte a konzervatív, nacionalista frázisokat hirdető, fegyvereket és katonákat népszerűsítő Enduring Freedom névre keresztelt sorozat darabjait, amelyek az azonos nevű, Afganisztán elleni háború katonai kampányára utaltak, és rácshálóba rendezte őket a falon.
Gene Ray, akinek a Terror and the sublime in art and critical theory című nemrég megjelent kitűnő könyve érzésem szerint nagy hatást gyakorolt a kiállítás kurátorára, a második világháború és Hirosima példáin keresztül mutatja be Amerika erkölcsi legitimációjának evolúcióját a „terrorizmus elleni harc” irányába. Az erőszak képei, amelyek a még hatályban lévő kormány tevékenysége folytán elöntötték a világot, és amelyek a guantanamói fogolytábor képeiben érték el a kritikai tűréshatárt, réseket ütöttek az Amerikával szolidáris világ együttérzésén. Pia Lindman épp 2002 szeptembere és 2003 szeptembere között, tehát a legérzékenyebb, de még homogén korszakban (támogatjuk Amerika „jó háborúit”) gyűjtött fényképeket a New York Times-ból, képeket a gyászolókról, izraeli terrortámadásról, palesztin temetésről, eljátszotta a látott jelenetet, fölvette videóra, végül lerajzolta saját maga körvonalait. A globális beleérzés és a gyászra való képesség ritualisztikus, módszeres visszaszerzésének folyamata megy végbe az egyik médiumról a másikra való áttérésben, amíg eljut a körvonal primitív, mágikus egyszerűségéig.
 Schneemeier Andrea: Félelem |
A kiállításnak két magyar művésze is van. Schneemeier Andrea budapesti köztereken állította föl a Félelmek Ideiglenes Irodáját, ahol egyéni félelmeket és szorongásokat gyűjt, amelyekből az individuális törékenység és a társadalmi agressziótól való rettegés rajzolódik ki az eddigi eredmények szerint (elég gyakran jelenik meg a szélsőjobbtól való félelem). A projekt második részében a résztvevők feliratozott pólókon viselik majd az irodában begyűjtött „félelmeket”, a harmadik része pedig egy több csatornás videó-installáció lesz, amely a terror mechanizmusait vizsgálja a performanszok során készült felvételek alapján. Ez tehát egy folyamatban lévő munka, amely a magyar társadalom mentális-pszichikai-politikai állapotmozgásainak a függvénye.
 Vásárhelyi Zsolt: Profi (Forrás: mucsarnok.hu) |
Vásárhelyi Zsolt a 80-as évek kultuszfilmjének, a Jean-Paul Belmondo által megformált Profinak a rövidített átdolgozásával megvalósította az utópiát, amelyre akkoriban hiába vágytunk. A forradalmár, az intellektus, nevezzük bármelyiknek, furfangosan legyőzi a rendszert, és megmenekül. Ez a befejezés azért most sem esik rosszul.
A kiállítás megtekinthető: október 15-ig.
A szerző az Oktatási és Kulturális Minisztérium Kállai Ernő ösztöndíjasa.
V.ö. Götz Eszter: Nagy csend, aztán ugyanúgy
Dékei Kriszta: A harcos nagyi