Philippe J. Dubois – Élise Rousseau: Tyúkeszűek-e a madarak?
2019.11.19.

Részeg rigók és hűséges hattyúk, csapodár szürkebegyek és jöttment csicsörkék verdesnek szárnyaikkal e könyv lapjain, de oly hevesen, hogy csak a századik oldal táján vesszük észre: jé, ebben nincsenek is képek? GABNAI KATALIN RECENZIÓJA.

Ha egy 2018-ban megjelent könyvet egy éven belül 16 nyelvre lefordítanak, kell, hogy legyen abban valami. Meg kell tehát keresni, mi okozza a népszerűségét, ha az első átolvasásra nem is tűnik feltétlenül indokoltnak. Alighanem rokon lelkű, mániákus madarászok kapták először szárnyukra a hajdan fogorvosnak indult, ámde hamar ornitológussá lett Philippe J. Dubois Élise Rousseau, tollforgató természetfilozófussal közösen jegyzett, 22 tételben összegzett „madárbölcseleti”munkáját. A könyv eredeti címe: Petite philosophie des oiseaux, s mi elsősorban Bognár Róbert könnyed és szellemes fordításának köszönhetően örülhetünk neki.

Ha nem vágyunk induláskor, mondjuk, Maeterlinck A méhek élete című könyvének szellemi szintjére, akár hangulatjavító olvasmány is lehet ez. Reptéri várakozáshoz, döcögős vonatozáshoz, lábadozás idejére, vagy például kórházi ajándéknak kiválón megfelel. Azok is lapozgathatják, akik nem rajonganak a tollas nép egyedeiért, sőt a szerzők előtt oly nagy becsben álló sarki csért sem ismerik. No, majd most!


Körülbelül a harmadik tételnél, a vedlés mint rejtekező megújulás, s a családokon belüli igazságos teherviselés problémájának rajzfilmes kedéllyel történő fölvezetése után jövünk rá, hogy nem lesz itt semmi tudományoskodás, e könyvecske lényege a bámész gyönyörködés. A szerző – miközben persze tiltakozik az antropomorf szemléletmód ellen – a madárvilágban észlelt jelenségek ürügyén olykor ránk kérdez: na, de tényleg! Lényegében mi is a „család”? A madárviselkedés mint asszociációs alap szolgálja a társult gondolatokat, azt például, hogy van-e ilyesmi az emberek világában, illetve, ha nincs, vajon helyettesíti-e valami azt. Sokszor csak a téma mélázó körberajzolására futja az író erejéből, de ez a gyermeki egyszerűség fontos lehet azoknak, akikkel nemigen szokott beszélgetni senki. S ki vitatná, hogy vannak ilyen embertársaink?

Hisz milyen érdekes, hogy az elképesztő sarki csér például az az élőlény, aki a Föld két pólusa között megtett útjai közben a legtöbbször látja a napot. (Látta ön mostanában a felkelő napot? Tessék igyekezni.) S ha valakit nyomasztana saját elintézetlen életének szokásrendszere és annak esetleges vitathatósága, bízhat a természet nagyvonalúságában: a madárvilágban – a működőképes és sikeres életvezetési elveket illetően – mindenre és mindennek az ellenkezőjére van példa.

Szó esik a sirályboldogságról, a kakas és a vörösbegy összevetésekor meg az igazi harcosok alkatáról, a hódító szertartásokról és a nászi erőfeszítésekről, szabadság és biztonság viszonyáról, és szinte minden fejezet tartalmaz egy-egy, a mi emberi igyekvéseinket értékelő, megbocsátó legyintést. Nem fojthatjuk el kaján nevetésünket a macsó alfahímek fényes, pünkösdi királysága és az árnyékban munkálkodó, ám magukat sikerrel örökítő bétahímek párhuzamos akciózása láttán. Érdekes a veleszületett javak eloszlása is: vagy a tollad ékes, vagy a torkod képes csodákra, a kettő együtt nem megy. De ha egyikkel sem ajándékozott meg a madarak istene, akkor mint értelmiségi vigasztalhatod magad, hisz minden bizonnyal holló, varjú, szajkó vagy szarka vagy, akik bizonyítottan a legokosabb szárnyasok e földön. A varjúfélék eszközhasználata, a hollófélék tudásátadás-képessége egészen lenyűgöző. Persze, ki csodálkozna ezen, ha tudja, hogy egy holló agya arányosan kisebb ugyan, mint egy elefánté, viszont kétszer annyi ingerületátviteli hely (szinaptikus kapcsolat) van benne, mint az emlősök agyában.

A legmeghökkentőbb a szkua, vagyis a nagy halfarkas élelemszerzési technikája. Ez a galád tengeri madár, ahelyett, hogy halászna, ahogy az egy rendes ragadozóhoz illik, a nálánál ügyesebb halászó madarakból – például a sikkes sarki csérből – veri és öklendezteti ki a zsákmányt. Kleptoparazitizmus az etológiai besorolás szerinti neve e jelenségnek, melyet akkor értékelünk igazán, ha kiderül, hogy afféle védelmi pénz beszedése ez náluk, mert a kisebb termetű és kevésbé éber cséreknél a szkuák sokkal előbb veszik észre a veszélyt, s így például a sarki róka megjelenése esetén ők tudják riasztani a tojásukat védő kisebbeket.

Azt írja Dubois, hogy nincs hosszan betegeskedő vagy elaggott madár. Nincs szellemi hanyatlás, testi ellehetetlenülés, gyorsan lesz vége a madáréleteknek. Ennek azért utánajárnék, mert ezt el kéne tanulni. Az az általánosan elfogadott becslés viszont, hogy a mostani, mintegy tízezer madárfaj negyede még 2100 szilveszterestéje előtt eltűnik a földről, igen csak lehervasztja a mosolyt az arcunkról.

Az igazsághoz tartozik, hogy a szerző lényegében csak „sztorizik”, s egy-egy adott téma kapcsán meglepően kicsiket, s olykor fárasztóan kenetteljeseket gondol. Ez nem lenne baj, de ezeket folyton le is írja. Bár akit nem irritálnak a közhelyek, aki megbékél a banális bölcsességekkel, s barátságos fél-irodalomként képes fogadni ezeket a madártani ismeretekkel megírt majdnem-humoreszkeket, az a végén még meg is jutalmazódik.

Először azzal, hogy rögtön eszébe jut a Nemes Nagy Ágnes-vers: „Mennyi fényes, szép madár! Nem tudod, hogy merre száll? Honnan jönnek? - Nem tudom. Merre mennek? - Nem tudom…” Aztán dúdolni kezdi hogy „…ha én páva volnék, jó reggel felkelnék”, s a ringatózó dallam tapadása kitart az utolsó – száznegyvenedik – oldalig. Újra megnézi a borítót, mely Gerhes Gábor terve szerint belülről heveny neonárnyalatú sárgászöld színt mutat. Aztán – Kércz Tibor mély empátiáról tanúskodó borítófotóját látva, ahol három bagolyka közül az egyik, vélhetően a spektrumzavarral küzdő, autisztikus egyed, szokatlan pozícióban leli meg a bagolyboldogságot – megint elmosolyogja magát. Búcsúzóul gyakorolgatja a föllelt, ritkán, vagy sose használt szavakat, mint például a szépséges „lilealkatúak” vagy az izgalmas „prédamadár” formát. Ez jó dolog. 

Ha a visszafele útban nehéz lenne a csomagunk, s egy várótermi széken felejtenénk a könyvet, valaki biztosan megörülne neki. S ha ő csak egyszer is rábámul majd egy madárra, s aztán elgondolkodik, már megérte, hogy a kötetet magunkkal vittük.

Szerző:  Philippe J. Dubois – Élise Rousseau,  Cím:  Tyúkeszűek-e a madarak? ,  Kiadó:  Park Kiadó,  Fordító:  Bognár Róbert,  Kiadás éve:  2019,  Oldalszám:  144,  Ár:  2491