A Budapesti Fesztiválzenekar koncertje
2019.11.15.

Negyvenes francia hegedűvirtuóz és fiatal izraeli karmester Prokofjev- és Csajkovszkij-produkciója magyar zenekar élén. CSENGERY KRISTÓF KRITIKÁJA.

A negyvenhárom éves Renaud Capuçon fogalom a hegedűjáték kedvelőinek világában. Bravúros technikájú hangszeres előadó, érzékeny muzsikus, nagy nemzetközi versenyek tették ismertté pályája elején, és olyan együttesek, mint az Európai Unió Ifjúsági Zenekara, valamint a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar – utóbbinak Claudio Abbado hívása nyomán lett koncertmestere. Olyan kamarapartnerei vannak, mint Nicholas Angelich, Mark Braley (a magyar közönség körében e két művész nem ismert, de mindketten rendkívüli kvalitású zongoristák) vagy David Fray, akivel a közelmúltban készített kitűnő Bach-lemezt. Hozzá hasonlóan világklasszis öccsével, a csellista Gautier Capuçonnal is vállal közös fellépéseket.
 
Renaud Capuçon
Renaud Capuçon
A fiatalabb korosztályhoz tartozó zongoraművész és karmester, Lahav Shani eddigi pályájának egyik fontos állomása volt a Rotterdami Filharmonikus Zenekar, a közeljövőben pedig ő lesz Zubin Mehta utóda az Izraeli Filharmonikusok élén. Ők ketten léptek fel a Budapesti Fesztiválzenekar vendégeiként olyan orosz műsorban, amelynek első és harmadik számát (Háború és béke-nyitány, Rómeó és Júlia – részletek) Szergej Prokofjev, a középsőt (Hegedűverseny) Pjotr Csajkovszkij írta.

Sokszor elhangzik az állítás, mely szerint Csajkovszkij szellemétől valójában idegen zenéjének vehemensen romantikus értelmezése, műveit úgy helyes játszani, hogy érvényesüljön a klasszikus indíttatás, amely a zeneszerző Mozart iránti csodálatában is megnyilvánult. Csakhogy kevesen akadnak, akik a szavakon túl a zenei tettek mezején: az előadásokban is képesek megjeleníteni ezt a klasszikus tisztaságot és arányrendszert. Renaud Capuçon a Zeneakadémián úgy tolmácsolta a zeneszerző sokat játszott Hegedűversenyét, hogy tudott újat, figyelemfelkeltőn eredetit mondani a műről, s ez a megszokottól eltérő vonás éppen előadásmódjának könnyedsége, elengedettsége volt, amelytől aztán minden megejtően természetessé vált muzsikálásában. Dallamformálásában, hangerő-adagolásában, tónusában, hangsúlyaiban nem volt semmi demonstratív elem, semmi erőszakosság, semmi „nyomulás” – minden magától értődőn történt, s ettől a sokszor dagályosan-bombasztikusan értelmezett mű csodásan kisimult, ugyanakkor semmit sem veszített virtuóz részleteinek vonzerejéből. Példaértékű előadás volt ez: megnyerő és a fölényességet szerénységgel társító. Az is sokatmondó, hogy ráadásként a művész nem holmi bravúrdarabot szólaltatott meg, hanem Gluck Orfeuszából A boldog lelkek táncának moll szakaszát, kíséret nélkül, a magányosan éneklő hegedű kristálytiszta hangján.

Lahav Shani
Lahav Shani
Ami a Lahav Shani művészetével való ismerkedést illeti: lehet, hogy jobban jártunk volna, ha a fiatal karmester nem két Prokofjev-művet vezényel, hanem csak egyet, s a másik kompozíció egy másik zeneszerző alkotása lett volna. Akkor kicsit változatosabb képet kaphattunk volna egyéniségéről. Így stilárisan kétségkívül egységesebb, de kevésbé információgazdag képet vetített elénk a hangverseny. Fiatal karmester esetében az első találkozás nem mindig árul el eleget arról, kivel is van dolgunk. Könnyebb a helyzet, ha a találkozás zongoristával vagy hegedűssel történik: egy hangszeres muzsikusról többet lehet megtudni egyetlen estén, mint valakiről, aki irányít, de ő maga csak áttételesen muzsikál. Annyi már most is leszűrhető volt, hogy Lahav Shani markáns egyéniség, aki határozott és világos mozdulatokkal irányít, szereti az erőteljes hanghatásokat, az éles kontrasztokat, a nyomatékos hangsúlyokat. Színgazdagon vezényelte a ritkán hallható Háború és béke-nyitányt, valamint a jóval ismertebb Rómeó és Júlia-tételeket, de ez a színgazdagság mindkét esetben sokszor jelentette a művekben tagadhatatlanul jelenlévő sok nyers effektus, sőt vaskosság, vadság érvényesítését. Ez nem negatív észrevétel, hiszen ezek a tulajdonságok Prokofjev lényegi személyiségjegyei, és öröm volt tapasztalni, hogy a karmester vállalja a zeneszerző zenéjében jelenlévő szélsőséges karaktereket is, nem akarja ezeket hamisan elsimítani. Ugyanakkor persze magáról Lahav Shaniról fogunk többet megtudni, ha legközelebb más zeneszerzők többféle színt és hangvételt felvonultató műveivel érkezik Magyarországra.

A Budapesti Fesztiválzenekar mind a versenyműben, mind a két Prokofjev-opusban magas színvonalú teljesítményt nyújtott telt hangzású tuttikkal, kidolgozott kamarazenei részletekkel és választékosan megformált szólókkal.
Helyszín:  Zeneakadémia nagyterme,  Időpont:  2019. november 7.