Szép csendben
2019.11.13.

A nem túl szerencsésen az első magyar #metoo-filmnek kikiáltott Szép csendben alapvető tanulsága, hogy az elhallgatásról nem érdemes elhallgatással beszélni. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

A Gothár Péter osztályában diplomázott, első filmjéhez az Inkubátor Programban jutó Nagy Zoltán jó szándékához aligha fér kétség. A tehetségét már az Enyhén sós című diplomafilmjével megvillantó rendező egy vele megesett történetet vitt vászonra, amelyről – szimpatikus módon – az interjúkban sem árul el részleteket, mert nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni az áldozatokat. Érlelődni persze már jóval a #metoo előtt elkezdett benne a filmterv, de a szexuális visszaélések áldozatainak hangját felerősítő mozgalom nyilvánvalóan hatott a filmre, formálta a történetét.

A Szép csendben szándéka szerint a nálunk az áldozathibáztatás szintjén megragadt, érdemi párbeszédig, valós beismerésig és bocsánatkérésig el nem jutó #metoo-s közbeszéd kritikája kíván lenni. Ebből kifolyólag nem mutatja meg a konkrét visszaélést, hogy ne a zaklatás pikantériájáról, hanem annak pszichológiájáról folyjon a diskurzus. 

Hogy miként léphet át egy határt a gyerekekkel bensőséges kapcsolatot kialakító, nem szokványos módszerekkel dolgozó zenetanár, miért próbálja meg eltussolni mind az intézmény, mind a szülő az esetet, aki nem akarja kitenni a lányát a nyilvános megaláztatásnak és az esetleges jogi procedúrának, és hogyan élheti meg a kamaszlány nem zaklatásként, hanem kitüntetett figyelemként, kiválasztottságként a tanár közeledését.

Kétségtelen, hogy ebbéli igyekezetében Nagy új szempontokkal dúsítja az egyre számosabb, bullyinggal, zaklatással foglalkozó magyar kamaszfilmeket, amikor az elkövetőre koncentráló FOMO és a mindkét oldal perspektíváját érzékenyen megragadó Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) után az esetet oldalról figyelők, vagyis a környezet, a közösség felelősségére kérdez rá. A film főhőse nem a Máté Gábor játszotta tanár, és nem is az iskolai zenekarba frissen bevett, tehetséges csellista (Bognár Lulu), hanem az a fiú (Major Erik), akinek Nóri egy napon elárulja, hogy a lazának és jófejnek tűnő, Dávid életében ráadásul pótapaszerepet betöltő Frici bá’ „illetlenül” viselkedik vele.

JElenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Ez kétségtelenül rímel Nagy saját történetére, aki a zaklatást kívülről látó, tanácstalanságában felőrlődő nagykamasz érzéseit fogalmazza bele a filmbe – és ezzel kisiklatja a sokat ígérő, de abból keveset beváltó történetet. A szűkebb és tágabb környezetéről ugyanis nem fogalmaz meg olyan érdemleges, az alapvető közhelyeken túlmutató meglátásokat – a kortársak empátiája, figyelme fontos, de a gyerekek egymagukban nem tudnak mit kezdeni a szexuális visszaéléssel, az intézmény és a szülő részéről pedig az eltussolás, az elhallgatás a leggyakoribb válasz –, ami miatt megérné peremre szorítani a molesztálást elkövető és elszenvedő embereket.

A meglehetősen rövid, stáblista nélkül alig 75 perces játékidő jelentős részét a fiú nyomozása és belső vívódása teszi ki, ami közül az utóbbi a történet súlyához képest ekkora adagban érdektelen, az előbbi pedig a krimi felségterületére utalja a történetet, és azt teszi meg sokáig a film fő kérdésévé, hogy egyáltalán megtörtént-e visszaélés vagy sem. Nagy, aki nyilatkozataiban maga is elismeri, hogy a hazai közbeszéd nem tárgyalta mélységeiben a témát, a filmben így magaslabdát ad a zaklatást relativizálni igyekvőknek, amikor nem mutatja meg filmen az erkölcsi és fizikai határátlépést.

Lehet, hogy a sajtó a címadással, hangsúlyozással kiélezi az áldozatok történeteinek szexuális tartalmát, de azok a nyers leírások, a puszildmegek elválaszthatatlan részei a beszámolóknak, hiszen ezek a sokkoló, kendőzetlen képek vezetik bele az áldozatok történetébe azt az érzelmi töltetet, amitől a kívülálló átérzi, milyen pusztító élmény volt elszenvedni az abúzust. Hogy a Szép csendben ezzel szemben nem tud érzelmileg telített drámává válni, az nagyrészt annak köszönhető, hogy nem mutatja be a molesztálással járó, odáig elvezető és annak következményeként kibontakozó érzelmi zűrzavart. 

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Beavat a partvonalról figyelő fiú, de még a szerencsére nem aljas gazembernek ábrázolt tanár lelkivilágába is, egyedül a történet középpontjában álló lány érzéseibe nem igazán kapunk bepillantást. Ami azért is furcsa megoldás a rendező részéről, mert az abszurdig fokozott Enyhén sósban még bátran vitte el egészen a morbid végkifejletig a történetét, hogy sokkolja a nézőt és berántsa őt a hétköznapi szexizmustól lassan megőrülő nő lelkivilágába.

A Szép csendben esetében rendezői koncepció volt, hogy sok mindent csak sejtetve, a néző fantáziájára bízva fesse fel a történteket, de ez az alkotói stratégia egyértelműen visszafelé sült el. A karaktereit és univerzumát csak vázlatszerűen felpakoló film olyan halkan beszél földrengésszerű traumákról, és olyannyira nem megy tovább a legelső kérdésfeltevéseknél, hogy a nézőre gyakorolt hatása elenyésző marad. Olyan, mintha Nagy a film első harmadát még igényesen megrendezte volna, de a másodikban már nem jutott elég figyelem a forgatókönyvre, a harmadikat, ahol beérnének a konfliktusok, levonódnának a konzekvenciák, és csúcsra érne a dráma, pedig már le sem forgatta volna.

Hiába jó újra vásznon látni – méghozzá lubickolni látni – a ritkán forgató Máté Gábort, hiába érezni, milyen tehetséges a szintén elsőfilmes Gulyás Nándor operatőr, aki szinte észrevétlenül fényképez nem tolakodóan szép, a klasszikus zene világába azonnal berántó képeket, és milyen érdekes a szép- és a rosszfiú között valahol félúton megrekedt arc a főszerepet játszó Major Eriké, mindezek nem kendőzik el a forgatókönyv, a dramaturgia hiányosságait.

Csonkának, témájához képest pehelysúlyúnak tűnik így a Szép csendben, amely sem a példaképként említhető Kétely vagy A vadászat érzelmi, erkölcsi és suspense-béli összetettségéhez, sem a saját maga megfogalmazta mércéhez nem tud végül felnőni. Igyekvő film egy kétségkívül tehetséges rendezőtől, amely vitaindítónak még csak-csak elmegy, de annak, aminek Nagy szánta – a #metoo-t végre mélységében, ellentmondásaiban tárgyaló alkotásnak – aligha.

Szerző: Soós Tamás
Címkék: Mozipremierek 2019