Álom doktor
2019.11.07.

A Ragyogás folytatásában teljes gőzre kapcsol a Stephen King nosztalgiavonat, miközben egyszerre próbál régi rajongókat és friss felszállókat a fedélzetre édesgetni. HARSÁNYI DOMONKOS KRITIKÁJA.

Az Álom doktor alapjául szolgáló Stephen King-regény, bár technikailag a Ragyogás történetét fűzi tovább, más eszközökkel dolgozik a cselekmény szövetén. A klausztrofób, nagyrészt egyhelyszínes, misztikus horror saját világgá növi ki magát, tele különleges képességű emberekkel, szellemekkel és ősi energiavámpírokkal, műfajilag pedig inkább a kalandregény lehet a találó megjelölés számára. 

Nincs ez máshogy Mike Flanagan filmjével sem. A Ragyogás folytatásaként kezelve megugorhatatlan elvárásokat támasztanánk vele szemben, ezért aztán legjobb egy teljesen különálló, korszerű kalandfilmként kezelni annak ellenére, hogy mind a film, mind marketingkampánya erőszakosan igyekszik a két filmet párhuzamba állítani.

A történet ötvözi Stephen King legtöbb kedvenc motívumát, a társadalomból kitaszított, különc főhősöktől a megmagyarázhatatlan jelenségeken át a különleges erővel megáldott gyerekekig. Ebből a szempontból az Álom doktor remekül beleillik a legújabb hollywoodi horrorfilmes trendekbe. Ha már összehasonlítási alapot keresünk, hangulat és stílus szempontjából sokkal inkább közelíthető a legújabb Az-filmekhez, mint előzményéhez. 

És ha ezzel a mércével vizsgáljuk, akkor élvezetes filmélményről beszélhetünk. Az intelligens, de fogyasztóbarát horrorfilmek mestere, Mike Flanagan tökéletes jelölt a film közegének megteremtésére. Nem támaszkodik olcsó ijesztgetésre, karakterei kidolgozott személyiséggel rendelkeznek és a cselekményt is biztos kézzel kormányozza előre, miközben a Ragyogásban megvillantott mitológiát sikeresen bővíti önálló világgá. És amikor a film ebben a világban mozog, akkor működik leginkább.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Közvetlenül a Ragyogás hátborzongató fináléja után csatlakozunk vissza Danny Torrance és édesanyja életébe, akik a Panoráma Hotelben átélt borzalmakat próbálják feldolgozni, hogy újra teljes életet élhessenek. Húsz évvel később, az időközben Dan (Ewan McGregor) néven futó, férfivá lett fiú különleges képességeit az édesapjától örökségül kapott alkoholizmusba fojtja. Miután egy New England-i kisvárosban tiszta lappal és tiszta fejjel új életet kezd, „ragyogása” ismét kiújul, és egy hospice-ban válik a haldokló betegek támaszává, Álom doktorként könnyítve meg utolsó perceiket. Kiélesedett hatodik érzéke egy hozzá hasonló képességű fiatal lánnyal, Abrával (Kyliegh Curran) is összekapcsolja mentálisan. A lány révén Dan múltja lassan felszínre kerül.

Ha Kubrick filmje a családon belüli erőszak mindent felemésztő hatásáról szólt, az Álom doktor esetében a gyermekkor démonaival való örökös küzdelem áll a fókuszban. Ewan McGregor Dan-je negyvenéves korában is láthatóan hordozza magában az erőszakos apja által hátrahagyott lelki sebeket. Dan a történet során fokozatosan veti le béklyóit és néz szembe rég eltemetett félelmeivel és azok fizikai manifesztációival. 

Ez a jellemfejlődés szolgáltatja a cselekmény gerincét és amellett, hogy hiteles képet fest egy mélyen traumatizált pszichéről, a film legfőbb értékei is ebből fakadnak. McGregor az útját kereső ember alakját élettel tölti meg. Hibákkal és problémákkal küszködő, esendő főhős, akiben minden megvan, hogy megismételje apja bukását és teljes erővel azon dolgozik, hogy ez ne következzen be. Ezeket a rendkívül emberi belső gyötrelmeket ellenpontozzák a film külső démonai, melyeket már jóval kevésbé sikerült kifinomultan megformálni.

A fejlett pszichológiai thrillernek is beillő alaphelyzet a Grimm mesékből kivágott papírvékony negatív karakterek megjelenésével sokat veszít színvonalából. Az Igaz Kötés nevű, különleges képességű energiavámpírokból álló vándorszekta a sötét-világos polarizációjára egyszerűsíti a filmbéli drámát, melyben főhőseinknek együttes erővel kell megküzdeniük az eredendő gonosszal az elkerülhetetlen végső leszámolás során. Nem is lenne ezzel gond, a különlegesen hosszú történet ugyanis nem fullad egyhangúságba, és tempója is gondoskodik róla, hogy végig a vásznon tartsuk szemünket. A film tehát képes megállni saját lábán, mint egy élvezhető, bár felejthető King-adaptáció. Legnagyobb buktatóját saját megfelelési kényszere okozza.

Mike Flanagan kétségtelenül maximalista, ugyanis nem elégedett meg azzal, hogy a modern hollywoodi igényeknek megfelelő kalandhorrort készít. Kubrick filmjének és King regényének egyszerre szeretett volna méltó utódja lenni, mindezt úgy, hogy egy önmagában is értékelhető alkotást hozzon létre. A Ragyogás összes ikonikus jelenete és karaktere feltűnik valamilyen formában. Néhány kép egyenesen átemelve, mások csak utalásként, de több szekvenciát egyszerűen újraforgatott a rendező az eredeti színészek hasonmásaival. Minden ilyen visszautalás erőszakosan ránt ki az élményből. Kubrick képeit látva egy olyan filmben, ami hangulatában és stílusában még csak megközelíteni sem tudja az eredetit, hiányérzetet hagy maga után. A Ragyogás fokozatosan épülő, bőr alá hatoló feszültsége nyomokban sem található meg itt, így amikor végül eljutunk a Panoráma Hotel jól ismert helyszíneire, az Álom doktor leginkább egy Kubrick-szellemvasútra kezd el hasonlítani. Ahogy már-már paródiába fordulva eleveníti fel a horror-klasszikus felejthetetlen befejezését, a rendező önmagát vezeti az útvesztőbe.

A regény szerzője ezt azonban nem így látja. King, aki a Ragyogást mindig is elítélte a könyvtől való jelentős eltérések miatt, erről az adaptációról jóval elismerőbb véleménnyel van. Nem is csoda, Flanagan gondosan helyreállított mindent, amit az író kifogásolt Kubrick filmjében. Befejező képsoraival pedig az Álom doktor nemcsak a folytatásnak, de egy teljes Ragyogás-univerzumnak is fészket rak, melynek alapjain Stephen King már javában dolgozik a rendezővel. Hogy ez jó vagy rossz hír, mindenki döntse el maga.

Címkék: Mozipremierek 2019