Nagy Katalin / HBO
2019.11.05.

Kétségkívül Helen Mirren hálás jutalomjátékául szánhatták az HBO minisorozatát, de a nagy és egyszersmind nagytermészetű orosz cárnő kifogott az alkotókon. Háborúk, intrikák, paloták és férfifenekek a XVIII. századból. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.

Nem volt éppenséggel villámgyors felismerés, de azért úgy tíz-tizenöt éve már okvetlenül leesett a tantusz a világ tévésorozat-felelőseinek, hogy egyáltalán nem kell félniük a történelemtől. Sőt mi több, a történelemkönyvek pillanatnyi fennakadás nélkül és gusztusos csomagolást garantálva képesek kielégíteni mindazt a fokozott mértékű bonyodalom-, erőszak- és szexigényt, amely félreismerhetetlenül ott munkál megannyi széria létrejötte körül. Így aztán jöttek is szép sorban a Róma, a Tudorok, a Borgiák, a Versailles, a históriai témájú/alibijű szériák évadai.
 
Helen Mirren
Helen Mirren
Ezt tudván csupán idő kérdése volt, hogy mikor is kerül majd sorra az orosz történelem nagyasszonya, II. Katalin cárnő: előbb 2015-ben a saját hazájában (ez volt a Velikaja, amit nem is oly rég a Jocky TV is sugárzott), majd idén az HBO és a Sky Atlantic jóvoltából szerte a világban fölelevenítve rendkívüliségének emlékét. Hiszen egyrészt vitán felül erős és független nő volt, ami a sorozatok világában ma olyan lázasan keresett személyiségképlet, mintha amúgy nem találkozhatnánk ilyen hölgyekkel szerencsére lépten-nyomon a mindennapjainkban. Másrészt pedig a magánéletét mozgalmasnak, botrányosnak és érzékien túlfűtöttnek egyaránt ítélhették, méghozzá már a maga korában is, minthogy Katalin egészen nyíltan élt és közösködött váltott kegyenceivel. Olyannyira, hogy még bizalmas híve, a kor lojális írófejedelme, Gavrila Gyerzsavin is az alábbi álláspontra merészelt helyezkedni: "Ha e bölcs és erőskezű Uralkodónő a szigorú utódok ítéletében nem tartja meg örökre a "nagy" nevet, az csupán azért történik majd, mert nem mindig a szent igazságot követte, hanem környezetének, mindenekelőtt kedvenceinek a kedvére tett, mintha félt volna magára haragítani őket."
 
Angliai I. és II. Erzsébet királynő pazarul abszolvált szerepei után Helen Mirren (úgy is mint a négyrészes minisorozat egyik producere) tehát ezt az imponálóan okos és érzéki természetű monarchát választotta ki magának. Választása, akárcsak ezzel összefüggésben a sorozat egésze azonban végeredményben sikerületlennek bizonyult, részben éppenséggel azért, mert amíg a fenség és az okosság valósággal sugárzik a nagy színésznőnek még a legapróbb gesztusából is, addig a vérmes érzékiség ezúttal (immár?) nemigen tud megjelenni Mirren játékában. Igaz, az ágyjelenetek főterhét amúgy a lovagias férfiaknak kell elhordaniuk, vetkőztükben-öltöztükben az ilyenkor szokásos és elvárt meztelenségfaktort biztosítva. Mindazonáltal korántsem az a magyarázata a fent említett deficitnek, hogy a címszereplőnek több lehetősége nyílt a bölcs Katalint felmutatni, mint a tüzes vérű szeretőt. A cárnő megszólalásaiban ugyanis ilyesféle mondatok hivatottak az uralkodói körültekintés meg a saját korát megelőzően széles látókör benyomását kelteni, hogy aszondja: "sürgősen meg kell tárgyalnunk a felmerült problémákat". [Megtárgyalják például az államtanácsban a Németországgal (Germany) kötendő szövetség kérdését, szó szerint bármit is jelentsen ez.]
 
Jason Clarke és Helen Mirren
Jason Clarke és Helen Mirren
Merthogy ilyen elnagyolt és iránytalan voltaképp az egész sorozat. A remekül fotografálható litvániai, szentpétervári és Carszkoje Szelo-i historikus terek vizuális kéjmámorában meg a csatajelenetek aranyló-vöröslő félhomályában nagyjából a semmi a téma. Vannak intrikák és intrikusok, de szinte semmit sem tudunk meg az egyes figurákról, akiket Panyinnak, Orlovnak vagy Razumovszkijnak hívnak, és éppígy kitöltetlen marad az alkalmatlan trónörökös, a dühösködő Pál vázlatrajza is. Elhangzanak aztán mindenféle mondatok Oroszországról meg Európáról, a népről és a birodalomról is, de hogy ezek bármit is jelentenének az adott sztori kontextusában, az nyugodt lelkiismerettel nemigen állítható.
 
A négyrészes sorozatnak jószerint egyetlen markánsan fókuszált témája van, és ez Katalin és Patyomkin kapcsolata. Jóllehet itt is közhelyet kap a néző, a két makacsul öntörvényű, erős egyéniség héjanászának közhelyét, de ezt a motívumot legalább akkurátusan végigvezették az alkotók a sorozat egészén. Helen Mirren és a folytatólagosan impulzív figurát megformáló Jason Clarke pedig élt is a kínálkozó lehetőséggel, így aztán a cárnő és a kegyenc-hadvezér se veled, se nélküled viszonya, kapcsolatuk drasztikus őszintesége és eredendő terheltsége mégiscsak teremtett némi kis művészi-és-emberi tétet az egyebekben jószerint csak üres látványosságnak ható sorozat számára.
Címkék: HBO, Helen Mirren