A rendező és a dramaturg, Eszenyi Enikő és Vörös Róbert alaposan átírta Szirmai Albert – Bakonyi Károly – Gábor Andor művét, és ez ellen nekem a legcsekélyebb elvi kifogásom sincsen. Nemcsak azért nincs, mert éppen a legjobb művek állják jól ezt a műveletet, hanem azért sincs, mert hajlamos vagyok megérteni, hogy az eredeti opusz grófjai, arisztokratái helyébe manapság egy másik parvenü garnitúra nyomul, amelynek nem a rang(kórság), hanem az így-úgy megszerzett pénz az istene, miközben az alul lévők változatlanul tűrik az alul levést. Szóval át lehet ezt írni nagyon pofásan, mégpedig úgy, hogy közben az is megkapja a magáét, aki a vegytiszta operettre vágyik, vegytiszta énekkel-tánccal.
 ifj. Vidnyánszky Attila |
Elvi kifogásom nincsen, gyakorlati azonban annál inkább. Mert itt most az történt, hogy samuval álltak neki átszabni a Mágnás Miska sztoriját, és a művelet eredménye épp az lett, amire egy samu képes: pozdorja, fűrészpor, törmelék. Ez ugyan annyiban stimmelhetne is, amennyiben az előadás díszletének fontos elemét képezik a különböző építőipari kellékek, mint a betonkeverő, az állványzat, a deszkalift és a vödrök; ja, és a szaniterek minden fajtában és mennyiségben, kád, vécé, piszoár. Háttérben a birnámi erdő kukoricából – de legalább olykor megindul…
Nincsen lopós nagymama, ami önmagában persze nem baj, következményében annál inkább; ugyanis ő az, mármint a leggyakrabban játszott verzióban (ami nem az 1916-os ősbemutató), akinek egy szenvedélyes és törvénytelen éjszakája révén folt esik a grófi család pedigréjén, és ez csöppet sem lényegtelen, hanem a „nagy leleplezés” maga. Van Baracs, aki Istvánból Iván lett (az ősbemutatóhoz való ragaszkodás jeleként), aki itt talán építésvezető, de ez nem biztos, lehet, hogy csak úgy idepottyant. De ha mégis építésvezető, akkor a házat építi, ami az első és a második felvonás közti szünetben el is készül. Baracs – ő a bonviván, Ertl Zsombor egyetemi hallgató játssza, akinek van a szerephez termete, de mása egyelőre nemigen; ahol nem bír a magas hangokkal, lazán oktávot vált, alkalmat adván a nézőnek az elgondolkodásra: biztos-e, hogy erre a fiatalemberre kell ráterhelni egy ekkora főszerepet, avagy csak súlyos társulati problémák jelzése ez. Utóbbi gyanú még néhányszor fölmerül.
 Szilágyi Csenge |
Van Rolla; a frissen szerződtetett Dobó Enikő az egyetlen a teljes szereplőgárdában, akinek megfelelő hangja van, de neki meg túl nagynak tűnik a Víg színpada, amit lendülettel, játékkal egyelőre nem tud birtokba venni. A táncokból pedig többnyire kifelejtették.
Nem úgy a Marcsát játszó Szilágyi Csenge: neki van svungja, ami az előadásnak nincsen, viszont nincsen hangja, és ez időnként-helyenként kifejezetten kínos pillanatokat eredményez. Nem kínos, egyszerűen csak nem elégséges a Miskát alakító ifj. Vidnyánszky Attila hangja, aki viszont akrobatikus játékával, a mozgást, vagyis a táncot illetően pedig vivid Michael Jackson-imitációval igyekszik pótolni a hiányt.
A Korláth-házaspár és a Pixi-Mixi páros egydimenziós debilek gyülekezete; ennél mind Bakonyi Károly librettója, mind Gábor Andor dalszövege többet juttatna nekik.
Van egy alkalmi, az átírók által kitalált alaphelyzet, ami nemcsak a sztorit, de a dramaturgiai szerkezetet sem képes megtartani, pedig megannyi effekt és színpadi töltelék igyekszik segíteni ebben. A Korláth-család rezidenciáján készülnek megrendezni a vadászati világkiállítást (egy szünetben véletlenül hallott értesülés szerint ez egy politikusra utal, aki helikopterről szokta lődözni az állatokat), ezért aztán van a színpadon egy kakasféle játékmester-féleség, van vetített tehén, van szarvas, disznó, bárány, és hát valahol lónak is lennie kell, mert Miska változatlanul lovászfiú.
Ezen kívül Miska ingatag jellem és papucs: Baracs bosszúból csinál grófot belőle (mint az eredetiben), csakhogy itt nincsen, illetve nem jön egy igazi Eleméri gróf a végén (az eredetiben sem, de ez legyen az ő bajuk), vagyis le sem kéne lepleződnie (amúgy ha már átírás, ha már lenne gondolat, akkor milyen jól jöhetne egy végleg átállt lovászfiú…), de lelepleződik, mert a Marcsa kommandíroz itt mindent, ő intézi el a végén, hogy Baracs ne szöktesse el Rollát, hanem vegye szépen feleségül, elvégre rendnek(?) kell lenni…
Miska álgrófi nagyjelenetére amúgy nem egy bálon kerül sor, hanem egy kicsit túlméretezett családi vacsorán, ahol a játékos kedvű szereplők ugrándoznak kicsit a trambulinon (ahol persze ifj. Vidnyánszky Attila a legügyesebb), üldögélnek csöppet páran egy jacuzzi-szerűségben, de csak azért, hogy – miután a szolgaszemélyzet gyorsan nejlont terít a színpadra – a padlásablakon, a képzeletbeli rozetta helyén bőségesen ömlő habfürdőben a teljes társulat meghemperegjen a Cintányéros cudar világ taktusaira. Jócskán adva dolgot – kivált a színésznők esetében – a fodrászatnak, az öltöztetőknek a második szünetre. Elbűvölő, mennyi arany színű alsógatya…
 Fotók: Dömölky Dániel, Vígszínház |
A harmadik felvonásban ezen a grófi birtokon megrendezik azt a bizonyos vadászati világkiállítást; behurcolnak egy csomó kitömött állatot, minden falon agancserdő díszeleg; a főszereplők az ismét a színpadra került vécéken üldögélnek, míg kiegyenesítik a túl nagy görbületet nem okozó konfliktusokat. Például azt, hogy azért nem tudják a szülők üldözőbe venni az elszököttnek hitt Rollát, mert a vendégek elvitték a garázsból a terepjárót. Kétszer átleng a játéktéren egy szivárványszínű lobogó (esküszöm, egy pillanatig azt hittem, valaki meghekkelte az előadást), másodszorra mintha kitessékelné a színről maga Korláth gróf, akit ismét Hirtling István alakít, és még mindig jól áll rajta az öltöny. De hogy ez a zászló mit keres itt, milyen álbátorság vagy poénéhség parancsolta ide, sejtésem sincs. Hogy minek emlegetnek itt bankigazgatókat meg száz leggazdagabb magyarokat, azt sem értem, hiszen a grófozás és túlhajtott raccsolás árnyékában ez még csak nem is vicces, és pláne nem tökös. Üres riszálás, hogy "de milyen aktuálisak és bátrak vagyunk", de még a Cintányéros cudar világból sem futja egy ütős jelenetre, pedig az igazán adja magát. Ifj. Vidnyánszky Attila közben elhelyezkedett a ház tetején.
A második szünetben elég sokan föladták, hazamentek. Aki maradt, megérdemelt volna egy rendes finálét, de hát az történik, hogy Korláth gróf a szép sötét öltönyében a mikrofonhoz lép, és kicsit szaggatottan – lehet, hogy szomorúan is, nem tudtam eldönteni – elmondogatja a Csiribiri szövegét, rettentő komoly képet vágva hozzá, kivált a „kék dolmánynál” komor a tekintete, meg ott, hogy „három krajcár nem két pengő”, csak más a pénznem…