Aretha Franklin: Amazing Grace - A szeretet hangján
2019.10.31.

Ki hitte volna, hogy Az aranyoskám rendezőjének közel ötven éve elveszettnek hitt dokumentumfilmje formálja majd át teljességgel azt, amit Aretha Franklinről és a gospelről gondoltunk? HARSÁNYI DOMONKOS KRITIKÁJA.

1972 januárjában a New Temple Missionary Baptista Imaház történelmi jelentőségű alkalomnak adott otthont. Aretha Franklin, a kor egyik legnépszerűbb énekesnője úgy döntött, két napra kilép az arénakoncertek rivaldafényéből és visszanyúl a kezdetekhez, gyermekkora dalaihoz, a gospelhez. A megszokott stúdió helyett a „soul királynője” legújabb albumát egy hívekkel teli templomban szerette volna felénekelni. A már a felvétel évében megjelent lemez minden idők legtöbbet eladott gospel albumává vált, a templomban készült felvételek azonban jogi és technikai nehézségek miatt évtizedekig nem kerülhettek forgalmazásba.

A filmet forgató, akkoriban kezdőfilmes Sydney Pollack stábja egy kritikus lépést hagyott ki a gyártás folyamatából: a csapók használatát. Az est folyamán forgatott közel húszórányi anyagot így a korban lehetetlen volt szinkronizálni a rögzített hanggal. A kincset érő felvételek egészen 2008-ig pihentek a Warner Brothers egyik raktárában, amikor is Alan Elliot zenei producer csapata a modern technológia segítségével végül sikeresen orvosolta a végzetesnek tűnő hibát. 

Aretha Franklin azonban, máig nem ismert okokból, mégsem engedélyezte a film levetítését. Így végül a hosszú betegeskedést követően tavaly elhunyt művész családja hozzájárulásával a film forgalmazói engedélyt kaptak a felvételek nagyközönség elé tárására, pontosan 46 évvel a legendás koncert után. Bár a kétéjszakás előadásról készült felvételeken kívül mást nem tartalmaz, a koncertfilm megjelölést valahogy mégis nehezen lehet ráaggatni a filmre.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

A kifejezés ugyanis éppen annak legfőbb értékére nem mutat rá. Arra, amit Aretha Franklin lelkész édesapja az előadás során olyan érzékletesen nevezett úgy, hogy „az a megfoghatatlan dolog, amit nehéz szavakba önteni”. Akár csak egy intenzív spirituális élményt, valóban nem egyszerű megfogalmazni azt a hatást, amit Aretha Franklin gospel feldolgozásai kiváltanak a templomban egybegyűltekből, általuk pedig a nézőből is. A felvételek egyfajta túlvilági töltéssel bírnak, amely vallási meggyőződésektől függetlenül képes bárkit letaglózni. Sydney Pollack munkásságát és az előadást egyaránt tiszteletben tartva ezek a képsorok a maguk teljes szépségében kerültek vászonra. Nem kapunk kiegészítő magyarázatokat, narrációt, interjúkat, kizárólag a közel ötvenéves, eredeti felvételeket, sterilizálatlan valójukban.

Amellett, hogy méltó tisztelgés Aretha Franklin emléke és egyedülálló adottságai előtt, az Amazing Grace rendkívüli érzékenységgel hozza közelebb az afroamerikai templomok jellegzetes atmoszféráját. Mindennemű személyes tapasztalat nélkül is megismerhetjük azt a spirituális erőt, amit a gospel képvisel ebben a közösségben. Pollack kamerái pedig olyan átélhetően örökítik meg az épületben uralkodó extatikus hangulatot, hogy az az évtizedekkel később, a bolygó túloldalán élő nézőt is elemi erővel ragadja magával. A helyszínen lévő operatőrök minden mozzanatot rögzítettek, a bakikkal és az olyan bensőséges pillanatokkal együtt, mint amikor C.L. Franklin, Aretha édesapja egy szám közepén odalép lányához és letörli homlokáról a gyöngyöző izzadságot. Az érdemek egy jelentős része mégis Jeff Buchanan vágót illeti, aki remek érzékkel fűzi egymás után ezeket a különleges képeket. A templomban fel-alá cirkáló kamerák felvételeiből sikerül homogén, átfogó élményt esztergálnia, és így következetesen felépülő képet kapunk Aretha átalakulásáról.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

A soul királynője az előadás terjedelmére ugyanis megválik világsztár státuszától és egy csendes, visszafogott, de teljes lényében átszellemült művész jelenik meg előttünk. Ez a válasz a kérdésre, hogy miért lehet dokumentumfilmnek hívni egy negyven éves koncertfelvételt. És valószínűleg éppen ez lehetett az egyik ok, amiért Aretha nem szerette volna közkinccsé tenni ezeket a képsorokat. A film jóval túlmutat egy rögzített előadásnál. Szinte úgy érezzük, mintha privát családi fotóalbumokba kapnánk betekintést. Ahogy lehunyt szemmel és a mennyezetre emelt arccal adja át magát a gospelnek, a gyülekezet pedig hangos bekiabálásokkal biztatja és támogatja, azok a reakciók, amik egy-egy elképesztő áriája után az egybegyűltek arcán megjelennek, bensőséges pillanatai a kórussal, vagy az estet vezető James Cleveland-del kíméletlenül rántanak be minket is Aretha Franklin spirituális utazásába.

Az évtizedes késés sok szempontból kifejezetten előnyére vált a filmnek. Általa új betekintést nyerhetünk egy rég letűnt, idealisztikus világba, és ha csak másfél órára is, de megtapasztalhatunk egy színtiszta, mély vallási élményt. Még akkor is, ha korábban soha nem jártunk templomban.