Karinthy Gábor: Összegyűjtött versek
2019.11.03.

A versolvasó közönség sokat hallott Karinthy Gáborról, de kevéssé ismeri.Tud arról, hogy a Karinthy-dinasztia tagja, hallott a betegségéről, az "ördöggörcs"-ről, de nemigen olvassa a verseit, pedig három kötete is megjelent. Összegyűjtött verseit Kőrizs Imre szerkesztette, utószót is ő írt hozzájuk, s e munka révén tovább gazdagodott az életmű. MESTERHÁZI MÓNIKA RECENZIÓJA.

Noha Karinthy Gábornak vannak rajongói, nem hiszem, hogy akár a versolvasók körében igazán ismert volna az életműve. Én legalábbis versolvasó létemre adósságot törlesztettem az Összegyűjtött versekkel, mert bár megvolt a polcomon egy 1990-es, vékony kötete, az Én, fájdalomherceg, ha olvastam is, nem maradt emléke. A Helikonnál most megjelent kötet segített megfejteni azt is, miért nem.

Karinthy Gábor gyerekkorától tehetséges költő, már diákkorában egy színvonalas iskolai lapban publikál, sőt barátjával, a fiatalabb Devecseri Gáborral tizennyolc, illetve tizenhat évesen közös kötetben ki is adják verseiket. A Nyugat harmadik nemzedékének tagjaként a nagy nyugatosok formai tudását már ekkorra felszívja magába, nagyszerű tehetsége tehát nem a formákban, hanem az asszociációkban, a hangulati-indulati elemekben, groteszk képekben érhető tetten. Azért hozzátette a hagyományhoz a maga rímpárját („rozmaring” – „őszi rózsa ring”), kísérletezett a vers szövetén belül zenélő belsőrímekkel (a Madarak című versben), mestere a versmondatnak, és mint utószavában Kőrizs Imre is kiemeli, a könnyű dalforma ugyanúgy a kezére áll, mint a többrészes nagyszerkezet.

Az Összegyűjtött versek élén rögtön egy igen jellemző, groteszk vers áll, a Mankó. A cím csak másodszori olvasásra tűnik fel: vajon miért épp ezt az elemét választja a koldus látványa és a koldusokkal azonosított vágyak leírásának? A mankó az, ami továbblendíti a rokkantat: talán a versírás, a művészet? – ezt nem fejti ki, nyitva hagyja. Látható, hogy a francia szimbolistákkal is közeli kapcsolatban van ez a költészet. „Ma rokkant koldust láttam az utcán / Fekete mankó volt hóna alatt” – indul a vers, és a vége felé: „A vágyaim is rokkant koldusok”: könnyű innen Baudelaire Albatroszára asszociálni. De ez (1937-ben) már a konvenció része, és talán a látvány után a pontos megfigyelés is: „Befelé fordult talppal, súlyosan / cipelte szörnyű, lengő lábait.” (A hangzás is ráerősít a járás helyett a lóduló mozgás megjelenítésére.) És itt következik egy hasonlat, amelyben egyértelmű az egyéni látásmód:

Olyan volt, mint a búvár, aki mély
tengerek alján vánszorog, rideg
víztömböket taszítva egyre csak.


És aztán kerek, szinte hangsúlytalan lezárás, négy sorban („A vágyaim is rokkant koldusok. / Kúsznak nehéz úton a meztelen / Szépség után, mely messze fut fehér / hegyek között, sötét erdők alatt”): a könnyű, zárt szerkezet segít, hogy a lényegre, a mélytengeri lassúságra terelődjön újra a figyelmünk. A „tízmázsás letargiára”, ahogy egy másik versében írja (Dunai kép). Valóban, Karinthy Gábornak a maga érzelmi-indulati világa, a később elhatalmasodó betegsége (őrülete, „ördöggörcse”) kínálja a témát, ez feszíti ki a verseit. „Mért nem folyik a Duna visszafele? / A kerítés ott mért nem csavarodik / össze és mért nem ugrik a Dunába!” (ha egyszer a beszélő nem jut közelebb az imádott nőhöz). Az őszről megmaradt leveleknek menniük kell: „Jobb nektek is!... Minek keresztül / tavaszon, fényen, aljasan / kísérteni a régmúlt őszből?!” De egyik legerőteljesebb versében magáról a betegségről ír, mint Harapódzó tűzről: „Jobb volt nekem, amíg rejtettem, fojtottam, / mindakét kezemmel csapkodtam, oltottam, / míg csak szemeimet marta és pörkölte / s csak a nézésem lett zavarosabb tőle” – és ezt a fokozódó feszültséget, ezt az ívet végigviszi az egész versen.

Karinthy betegsége Devecseri szerint (idézi Vajna János, idézi Kőrizs Imre) a pacifizmusával függött össze, ahogy az Akkor kezdődött című vers megörökíti a pillanatot: az első világháború fényképei hatására. Ehhez képest 1938-ban behívják katonának, itt ideg- és szívgörcsöt kap, mire végre felmentik a szolgálat alól. A második világháborúban többször is elkapják razzián, „44 decemberében a nyilasok felcipeltek a Svábhegyre, két hétig gyötörtek a Majestic Szállóban” (írja az itt újra közölt 1972-es Utószóban). Alig lehet elképzelni, hogy bírta ezt ki. Úgy gondolom, nem csoda, hogy nem sokkal ezután hirtelen újra nagyon erős verset ír, az Éjfél címűt (amelynek nem is lenne szüksége efféle történelmi kontextusra, de ez is idekívánkozott), és amelyből csak az utolsó szakaszt idézem: „Mint föld csuszamlik ferdén talp alól, / Siklik le saját életem… / Hátamra nyomja hűvös tenyerét / És hintáztat a félelem…” (1945).

Karinthy Gábor verseiből hosszan lehetne szemezgetni szóválasztásokat, szerkezeteket, a humor, a fenyegetés és fenyegettetés színre bukkanásait, de legyen elég annyi, hogy ennek a könyvnek minden versolvasó polcán ott a helye.

Akkor is, ha a későbbi szövegekben, különösen az utolsó évtizedekben beigazolódik, amit több barát és irodalomtudós leír: a betegség felemésztette a költő tehetséget. (Hacsak nem a gyógyszeres kezelés hatott rá tompítóan, miközben hol próbált mindenáron írni, hol nem tudott.) A formakészség ott van, de egyre bizonytalanabb az olvasó, egyre kevésbé érzi a versek tétjét.

Éppen ezért jó, hogy a könyv elejére a legerősebb kötet került: az olvasó érdeke találkozik a filológiával. A Jegyzetekben Kőrizs Imre részletesen elmagyarázza Karinthy Gábor életművének alakulását. A Devecserivel közös könyvet (Versek, 1932) „afféle nulladik kötet”-nek nevezi. Az 1937-es Étel és ital az a könyv, amelyet a költő maga rendezett sajtó alá, végül még Karinthy életében megjelent a Magvetőnél egy gyűjteményes kötet (Bánat, 1973), de ennek szerkesztésében ő már „nem vett tevékenyen részt”, tudjuk meg a hajdani szerkesztőtől, Steinert Ágotától. Karinthy az Étel és italba felvette pár diákkori versét, ezeket a kronologikus Bánat kötet visszasorolta korábbi helyükre. Az Összegyűjtött versek érdeme, hogy a költői szándékot tartja szem előtt, visszaállítja az Étel és ital belső rendjét, és ezt az autorizált kötetet helyezi a könyv élére, a jegyzetekben utalva a versek eredeti helyére. A továbbiakban időrendben következik a versanyag, a Bánat elrendezését követve, annak ciklusait bővítve.

A másik nagy érdeme az Összegyűjtött verseknek, hogy tovább gazdagodott az életmű. Már a Bánat „csaknem negyven”, kötetben publikálatlan verset közölt (külön ciklusban a folyóiratban már megjelent, illetve a költőt ápoló Benedek Istvántól kapott szövegeket), az Összegyűjtött versekben pedig negyvenkét újonnan megtalált, folyóiratban közölt vers, két további vers Benedek István (Karinthy Gáborról szóló) Aranyketrecéből, illetve Zsengék, fordítások, kéziratban maradt versek cikluscím alatt, rövidebb fordítások mellett, szerepel még huszonhét, kéziratban maradt vers (Móricz, Füst, Devecseri, és a nemrég elhunyt kiváló tudós, Szilágyi János György hagyatékából). „[A] Bánat minden tíz versére nyolc olyan jut, amely eddig antológiákban, folyóiratokban, újságokban lappangott vagy kéziratban maradt”, írja Kőrizs Imre. (Ugyanő az előkerült versekről a Jelenkor online Visszhang rovatában számol be.)

Az egész könyvet nagyon jó kézbe venni: szép a papírja, a tükre, szakmailag maximálisan gondos az előkészítése (a jegyzetapparátus minden vers előfordulását, a szöveg esetleges korrekcióját és ennek – olykor verstani – okait közli). Kőrizs Imre a kötet utószavában gazdagon idéz a pályatársaktól és a Karinthy Gáborról író költők, esszéisták gondolataiból, és végül hozzáteszi: „Karinthy Gábort … nemcsak sajátos zárványként lehet értelmezni: műve harmonikusan – ha ugyan megfelelő az esetében ez a szó – illeszkedik korának abba az irányzatába, amelyet a lengyel irodalomtudomány a katasztrofizmus szóval ír le, és amelybe Karinthy Gábor pályatársai közül például Weöres Sándor vagy Radnóti is besorolható.”

Az utószóban van egy nagyon finom, külön jelzés, maga a címe: Gyémánt jajgatásban. A verset, ahonnan az idézet való, Kőrizs nem írja ki, de a Gyász címűről van szó:

Nap mint nap dúskálok, én, fájdalomherceg,
Gyémánt jajgatásban, míg lobogó percek
Vonulnak fölém hídban.

Kőrizs Imre biztos érzékkel emeli ki a vers magját a romlandó anyag mellől, noha az „én, fájdalomherceg” önmeghatározás a Bánat kötet egyik (egyébként itt is átvett) ciklusának címe is lett, és annak a bizonyos 1990-as kötetnek is ez a címe. Ha van két ellentétes hangulatú és talán esztétikai értékű kifejezés, akkor épp ez a kettő, és noha Karinthy Gábor versében megférnek, nem mindegy, hogy az utókor melyiket húzza alá. (Az 1990-es kötetben ezt írja a szerkesztő, Tüskés Tibor: „Válogatásunk alapvető szempontja az életmű esztétikai értékeinek a kiemelése.” Nem kronologikus, hanem ciklusokba csoportosították, méghozzá tematikusan. Utólag értettem meg, hogy az eltérő minőségű versek egymásutánja miért nem hagyott bennem emléket.)

Még egy szó a szöveggondozásról – illetve: mit jelent, hogy a kötet szerkesztője maga is költő? A Magvető Kiadónál 2017-ben jelent meg szintén Kőrizs Imre szerkesztésében Karinthy Frigyes Összegyűjtött verseinek kötete. Ennek előzménye (gondolom) a szöveggondozásról szóló reflexióit sorra vevő hosszú verse (A költő Karinthy – Tanulmány versben), amely stílusában is Karinthyt evokálja:

Szapphón kívül nincs még egy nagy költő a világon
Olyan kevés verssel mint amennyit Karinthy írt élete végén
A reformnemzedékhez Egy reggel dátum nélkül Karácsonyi Karének
Számadás a tálentomról Érdi erdő Üzenet a palackban
Még egyszer ilyen hosszan már nem tudnám folytatni akárhogy akarnám
És a szöveggondozást elnézve elhanyagoltabb sincs a nagyok közt
Mindegyik kiadás túl keskeny is ami prózának mondjuk mindegy
De ezekbe a széles sorokat lengetve hadaró egy szuszra beszélő
Versekbe ízenként fojtják bele azt a szuszt sorban a szűk kiadások
Letörve az elhúzódó mondatok végét aládobva a kiférőnek a maradékot
Kivéve Bán Zoltán András kellő kötetét ahol az ilyen sorrekorder is elfér:
„Mi az amiben egy mi az amitől összefügg mi az amitől kép ez a sok mozaik”

(Az idézet a kötetbeli módosítás alapján: Kőrizs Imre: A másik pikk bubi, Kalligram, 2016., a teljes vers itt olvasható).

Azt hiszem, ilyen előzmények után nem lehetett kérdés a szakmai felkészültség és elkötelezettség. Nemcsak azért örülhetünk a könyvnek, mert egy kevésbé ismert költőnek több évtizedre van szüksége egy-egy újabb kötet megjelenésére, hanem mert ezzel a könyvvel Karinthy Gábor talán valóban felkerül a versolvasók és kritikusok könyvespolcára, elindul az újrafelfedezése.

Szerző:  Karinthy Gábor,  Cím:  Összegyűjtott versek,  Kiadó:  Helikon,  Válogató szerkesztő:  Kőrizs Imre,  Kiadás éve:  2019,  Oldalszám:  344 oldal,  Ár:  3499 Ft