X. BÁBU fesztivál / Budapest Bábszínház
2019.10.27.

Ünnepel a Budapest Bábszínház. Visszanéz hetvenéves múltjára, összegez és előretekint. Tíz napig minden rendezvénye – több más esemény mellett a hosszúra nyúlt BÁBU fesztivál – erről a jubileumról szólt. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.

1949. október 8-án három kis darabból (Tavaszi virág, A kalács, Macskalak) összeállított előadással kezdte működését az Állami Bábszínház. Hetven évvel később ugyanezen a napon tartotta ünnepi bemutatóját a Budapest Bábszínház. Weöres Sándor A holdbéli csónakos című költői mesejátéka méltó és találó választásnak bizonyult, hiszen ez az irodalmilag és dramaturgiailag összetett és rétegzett mű nemcsak örökérvényű és -értékű alkotás, de alkalmas lehet arra is, hogy a színre állítók bemutassák: hogyan tudnak látványban, zenében, színészi játékban komplex, hatásos, korszerű, huszonegyedik századi színházat csinálni. (A kísérlet eredményének taglalása nem ezen írás témája.)

Meet Fred
Meet Fred

Ezzel a produkcióval (amelyet a fesztivál alatt háromszor is eljátszottak) vette kezdetét a jubileumi dekád és az ekkorra időzített BÁBU fesztivál. A 2010-ben indított és ezideig tavasszal tartott 3-4 napos rendezvény ezúttal az évfordulóra való tekintettel átkerült őszre, és időtartama megkétszereződött. Bár korábban is előfordult, hogy négy nap alatt tíz-tizenegy produkciót lehetett látni, az idei találkozó tíz napja – igaz, tizenhárom előadást kínáltak a nézőknek – igen soknak tűnt, s a napi egy-két előadás mellett nem alakult ki érdemleges fesztivállégkör.

Még egy újdonság volt ebben az évben: nemzetközivé vált a fesztivál. A négy saját előadás, egy-egy vidéki és határon túli magyar, valamint három független, illetve egyéb kategóriába sorolható produkció mellett négy külföldi alkotás is bekerült a programba. A válogatás szempontjai nem ismeretesek és a látottakból sem kikövetkeztethetők. A jubiláns teátrum olyan különböző korosztálynak szóló előadásokat játszott (A vihar, Boribon és Annipanni, A holdbéli csónakos, Coraline), amelyek jól érzékeltették a társulat jelenlegi színvonalát. Az itthonról meghívott produkciók –Torzonborz, a rabló (Pécs); Anima (SZFE); Alaine – ideje a meghalásnak (KL Színház); A tó (Füge –Trafó) – a hazai bábozás sokszínűségét reprezentálták – s talán nem mellékesen mindegyik Meczner János igazgató tanítványának (Schneider Jankó, Bercsényi Péter, Markó-Valentyik Anna és a jelenlegi bábszínész-osztály) munkája.

Anima
Anima

Ebbe a kínálatba kellett beilleszkednie a (marosvásárhelyi bábszínházzal együtt) öt máshonnan érkezett előadásnak. Közülük hármat sikerült megnéznem. Mivel a magyarországi előadásokat már korábban láttam, nemcsak az érdekelt, hogy a külföldi produkciók önmagukban milyen értékeket hordoznak, hanem az is: tesznek-e hozzá valamit a nálunk meghonosodott bábszínházi trendekhez. Hiszen egy fesztiválnak akkor van igazi haszna, ha a résztvevők teljesítménye tágítja az alkotók művészi horizontját, ha kölcsönösen rácsodálkozhatnak egymás munkájára. A három általam látott előadás ezt a követelményt csak részben teljesítette.

Az Egyesült Királyságból meghívott Hijinx-Blind Summit Theatre produkciója a nem túl igényes és magas színvonalú szórakoztatás jegyében született. A Meet Fred főszereplője egy 35-40 centis asztali rongybáb, amit bunraku-szerűen három ember mozgat. Rajta kívül négy személy is megjelenik a színen, illetve egy ötödik a báb hangját szolgáltatja. A darabbeli Rendező kezdi a játékot és köti össze az egyes részeket, fel-le rohangálva a nézőtér és a színpad között. Fred szeretne úgy élni, mint egy ember, munkát és barátnőt keres, de minduntalan kudarcot vall, mert nem akar szembenézni a maga bábmivoltával. Mindebből számtalan mulatságos és még több csak mulatságosnak szánt szituáció születik, nem kevés szövegpoénnal fűszerezve. Az elnagyolt dramaturgiájú, többnyire túlnyújtott bábos és nembábos jelenetek mélynek szánt, de valójában felszínes okoskodásokba torkollnak. A bábosok ügyesen mozgatnak, de játékuk éles ellentétbe kerül a többi játszó civilségével, gyakran kínos színpadi jelenlétével.

Giraffe
Giraffe

A fesztivál közönsége két nappal korábban láthatta a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves bábszínészhallgatóinak Anima című előadását, amelyben hat, hasonló méretű és mozgathatóságú kis bábbal szintén a báb és mozgatója, a bábu és ember közötti viszony variációit vizsgálják. Az osztály tagjainak többsége legalább olyan szinten, ha nem finomabban, mesteribben bánik a bábjával, mint a walesiek, s ami még nagyobb különbség a két előadás között: a diákok etűdjei a mindkét esetben felvetett művészetfilozófiai kérdéskört sokkal komplexebben, sokkal inkább bábos szemlélettel járták körül.

A görögországi Hop Signor Puppet Theatre szintén asztali bábjátékkal szerepelt. A Giraffe című előadást játszó színészpár összjátéka, egymásra figyelése, egészen finom báb- és tárgymozgatása lenyűgöző. A parányi pusztaságban két, a tenger felől kitartóan fújó széltől egy irányba hajló fa jelöli ki a helyszínt, ahol egy nagy fejű, csupasz kisfiú éli mindennapjait. Problémáiban segítségére van egy zsiráf alakú persely. Ez a darab is az élő és élettelen, a báb és tárgy viszonyának lényegét keresi, poétikusan, elsődlegesen a vizualitásra építve. A bensőséges hangulatú, harsányságtól mentes, halk pasztell-előadás elsősorban a szépségével hatott, ugyanakkor a dinamikai váltások hiányában kissé monotonná vált. Ennek ellenére a két bábos munkája csendes és nyugalmat árasztó légkörével, letisztult eszközhasználatával a fesztivál többnyire erős hatásokkal operáló előadásainak egyik természetes ellenpontja lett. (A másiknak Markó-Valentyik Anna és Ladányi Andrea Alaine-jét tartom.)     

Volt egyszer egy. A fotók forrása: Budapest Bábszínház
Volt egyszer egy. A fotók forrása: Budapest Bábszínház

A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház előadása is a tetszetős látványvilágával hatott elsősorban. Máté Angi különös, szomorkás, mégis életvidám, filozofikus, de játékos, sok-sok nyelvi leleménnyel élő költészete szolgáltatta az alapanyagot, pontosabban az írónő Volt egyszer egy (ez az előadás címe is) és Egy susogó levél című kötete. A történet tulajdonképpen egy utazás: a főszereplő kislány az Üresség elől elindul a nagy ismeretlenbe, ahol számos kaland várja. Megismerkedik fura lényekkel, mint például csupaláb hernyókkal, rebbenő pillantású békákkal, pöffeszkedő almákkal, végigjárja az évszakokat, és barátaival meg ismerőseivel benépesíti a maga kis világát, megszűnik az oly félelmetesnek hitt üresség is.

Bartal Kiss Rita rendezte a hét színész által játszott előadást. A világos színű ruhában lévő játszók néhány tárggyal – mindenekelőtt egy nagy, kör alakú kerettel, amelybe fehér vászon van kifeszítve – hozzák létre a rövid mesék tereit. Ezek természetesen nem konkrét helyszínek, inkább asszociatív jelzések. A fehér háttérdíszletre és a használt térelemekre vetítenek, árnyparavánként használják őket, különböző formációkat állítanak össze belőlük. S miközben a színészek szólóban, gyakran a mozgáskompozícióból kilépve mondják a meséket, a háttérben Kiss Erzsi-zene szól. Varázslatos képek születnek, miképpen Bartal Kiss Rita számos korábbi rendezésében (például A kékruhás kislány története, Kecskemét vagy a Boldog képek, Debrecen), és a színészek fegyelmezetten és pontosan dolgoznak. Mégis van valami hiányérzete az embernek, mert az előadás szerkezete, a dramaturgia, és ebből következően a végső pont, ahova kifut a történet, túlságosan kiszámítható. Az alkotók az új és új látványmegoldásokkal ámulatba ejtik a nézőt, de hiányoznak a fordulatok, s ez nemcsak dramaturgiai kérdés, hanem ehhez a zene monotóniájától a színészi teljesítményeken át a játék ritmustalanságáig számos tényező hozzájárul.   

A BÁBU fesztivál összességében azonban sikeres volt és elérte célját. Ráirányította a figyelmet a báb műfajára és a Budapest Bábszínház tevékenységére. Mint ahogy a hetvenéves ünnepség egésze is ezt tette, amelynek keretében a fesztiválon kívül emléktáblaavatásra, bábkiállításra, történeti és elméleti konferenciára, drámapályázatra, színháztörténeti kiadvány megjelentetésére is sor került. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy nemrégiben megújult a színház fogadótere, valamint az intézmény külső megjelenítése, nyugtázhatjuk: Meczner János negyedszázados igazgatósága végén egy megnövelt presztízsű színházat adhat át utódjának.