Jeroen Olyslaegers: Védőr
2019.10.20.

„A vezéreink szolgák, öcskös. Ez a tragikomédia: hogy minden zsarnokban egy félelemtől cidriző, hót átlagos szolga lapul” KONOK PÉTER RECENZIÓJA.

Adott egy niemölleri dilemma (lehetne akár hamleti is, de az annyira elcsépelt). Tudjuk, Martin Niemöller az a német evangélikus pap, akinek „Nem szóltam…” kezdetű versét számos formában, mémben idézni vagy parafrazálni szokás, mikor valamiféle fenyegetéssel szemben az emberek – az idéző véleménye szerint – megalkuvásból, kényelemszeretetből, nemtörődömségből némák (és ezért cinkosok) maradnak. A Niemöller-szöveg megosztása, felidézése így egyfajta önfelmentés: „Lám, én most szólok.”

A dolgot némileg árnyalja, hogy Martin Niemöller annak idején nem véletlenül nem szólt: lelkes náci volt, az NSDAP tagja, és csak akkor került szembe a rendszerrel, mikor az immár egyházának autonómiáját (és bevételeit) fenyegette. Akkor valóban bátran szólt, azonnal el is vitték. Túlélte a koncentrációs tábort, és a háború után békeharcos, társadalmi aktivista lett. Ám elhíresült sorait csak valamikor az 1970-es években írta le, afféle megkésett, mégis valós szembenézésként. Lett volna választása? „Szólhatott volna” akkor és ott is? Felesleges ezen töprengeni. Voltak (kevesebben), akik szóltak, és voltak (sokkal többen), akik – ezért, azért, vagy éppen csak úgy, semmiért – nem szóltak. Így működnek a mindenféle diktatúrák, a gyilkos rendszerek. Másként nem is működhetnének.


Jeroen Olyslaegers regényének főszereplője (nem, még véletlenül sem hőse, de nem is antihőse) ilyen későn szóló valaki. Ahogy a legtöbben azok vagyunk. A fiatal Wilfried Wils leginkább azért lép be az antwerpeni rendőrségbe, hogy megússza a kötelező munkaszolgálatot. Nincsenek nagy elvárásai, illúziói, de valahogy mégiscsak azonosul a rendőrséggel (nem a szervezettel, hanem a rendőrnek levéssel). Ha úgy tetszik, a rend őreként tekint magára, bár nem igazán rendőri személyiség. Sőt, van egy belső, titkos személyisége is: Angelo, a költő. Csak hát a rend (amely rendőrré tette) a náci megszállás rendje. Belgiumot a nácik uralják, bár az ország – és Antwerpen – irányításában szerepet kapnak az együttműködő (vagy kollaboráns? vajon a két szó ugyanazt jelenti? - ez is a regény egyik kérdése) belga intézmények és hatóságok is.

Igen izgalmas, kissé riasztó az, ahogy a szövegben Olyslaegers a térrel bánik. Antwerpennel, amit – saját bevallása szerint – nagyon szeret, lokálpatriótaként természetes közegének érez. A város nála nem valamiféle metafora, nem elvont entitás (ami hasonló témájú írásokban cseppet sem ritka eszköz), hanem precízen, tulajdonképpen egy térképész szenvtelenségével ábrázolt valós tér. Az egykorvolt események mindmáig létező terepe. „Városregény” – írta róla több kritikus. Szerintem egyáltalán nem az, bár – és ez is fontos – Olyslaegers egyik alapélménye, amiből a regény ötlete és késztetése született, mikor szembetalálkozott egy korabeli rendőrségi jelentéssel, amely szerint a regényben is ábrázolt átfogó, véres razzia abban az utcában történt, ahol ő maga is lakott. (A másik alapélmény az író egy családtagja, akinek sokban hasonló története volt, mint Wilsnek, ám Olyslaegers, mikor megkérdeztem tőle, melyik a „súlyosabb” motiváció, inkább a hely azonosításának sajátos sokkját emelte ki.)

Antwerpeniként olvasva alighanem lidérces érzés szembesülni a jól ismert, mindennapi részletekkel, utcasarkokkal és kapualjakkal, kiemelten fontos középületekkel, éttermekkel és unalmas, bérlakásos tucatházakkal. Nekem, budapestiként azok a fotómontázsok jutnak róla eszembe, amiken a mai város utcaképébe a vészkorszak egyes jeleneteit montírozták. A mindannyiunk által naponta használt és belakott tereken (szupermarketek előtt, parkoló autók mellett) kitelepített zsidók vonulnak, mellettük nyilas keretlegények, megannyi fekete-fehér tragédia a színes megszokottság észrevétlen kereteiben: a múlt múlhatatlanságának mellbevágó mementói. Ilyen a regény Antwerpenje is: valóságos, a valóság két idejét egybemontírozó városkép. A szöveg ettől még erősebbé válik, a történeti – és pszichológiai – parabola világos, de cseppet sem erőltetett. Hiszen a város nem csupán (nem elsősorban) utcák, terek, épületek és parkok gyűjteménye, hanem emberek összessége is, ők pedig kapcsolatrendszereikben léteznek. A város falai és házai mögött hihetetlenül összetett viszonyrendszer húzódik – és ez bizony néha fenyegető érzés. A szabadság egyben a kitettség, a „minden megtörténhet” érzése is – fenyegetettség is, nemcsak lehetőség. A rabság, a korlátozottság pedig adhat egy sajátos biztonságérzetet, amibe valamiképpen Wils is kapaszkodik.

A párhuzamos idősíkok találkozását támasztja alá a narráció is. A történetet az idős Wils mondja (gyónja) el „mai” dédunokájának, aki nagyjából annyi idős, mint ő maga volt a megszállás alatt. Kínlódik, küszködik a nyelvvel, igyekszik mondandóját hallgatójára, és egyben feltételezett bírájára szabni. Két korszak ifjúságának szlengje – Olyslaegers valósággal lubickol a nyelvek és képzetek interakciójában, mindezt az antwerpeni nyelvjárásba illesztve, ez kemény fordítói feladat lehetett Balogh Tamás számára – jár suta párostáncot, ahogy az idős Wils (háta mögött a háborúval, egy félbeszakadt költői karrierrel, családi tragédiákkal, a teste leépülésével) folyamatosan megalkotja magában hallgatóságát, mint Karinthy a maga fiatalemberét, vagy éppen Sinkó Ervin a maga bíráját.

Olyslaegers nem ítélkezik. Wils sem ítéli el önmagát, bár gyakran magyarázkodik feltételezett hallgatója előtt. A magyarázatokkal önmagát próbálja megérteni, saját életét – tönkrement családját, barátságait. Azt, hogy rejtett személyiségéből, az éterien tiszta Angelóból lett a ripacs „komédiás”, akinek a háború után verseskötete jelent meg. Óhatatlan következmények lennének ezek, mint egy görög sorstragédiában? Aligha. Minden olyan banális (Olyslaegers többször is hangsúlyozta, hogy nagy hatással volt rá Hannah Arendt Eichmann-könyve, és a „gonosz banalitásának” koncepciója). Wils túlélni akar. Szerepeket játszik, többet is egyszerre. Kollaboráns is, miközben zsidókat ment. Sodródik, véletlenül ott van bizonyos helyeken, ahol a dolgok elágaznak (a dolgok mindig, mindenütt elágaznak), döntéseket hoz, és ezek a döntések sokszor ellentmondanak egymásnak, vagy egyszerűen nem érintkeznek – akárcsak a valóságban. Tudja, mi a „jó” és mi a „rossz”, de konkrét döntéseit nem ezek a kategóriák határozzák meg. Tudathasadásos, mint maga a társadalom, amiben él – mint a megszállt Belgium, vagy mint a mai fogyasztói világ.

A regény minden szereplője ilyen, nincsenek elvont tézisemberek: a lázadó Lode, aki egy rendes papírízű történetben az abszolút hős lehetne, éppúgy kétségei, félelmei, morális dilemmái és elfogultságai között hányódó hétköznapi ember, mint a másik póluson álló Mérges Szakáll, Wils lelkes fasisztává torzuló franciatanára. Utóbbi mintha Sartre elbeszéléséből, az Egy vezér gyermekkorából lépett volna elő: a mérsékelten szellemes, enyhén cinikus, kissé bohém entellektüelből szánalmas, kisstílű – és igen: végtelenül banális gonosztevő lesz. „A vezéreink szolgák, öcskös. Ez a tragikomédia: hogy minden zsarnokban egy félelemtől cidriző, hót átlagos szolga lapul” – mondja Wils. A regény szereplői tulajdonképpen mind sodródnak: a nácik, a kollaboránsok, a menekülő zsidók, az ellenállók. Ez talán önagában is banálisnak tűnhet, de mégsem valamiféle egzisztencialista tandrámát kapunk, hanem egy vibráló, életteli szöveget. Olyslaegers kiválóan bánik a történettel, egy pillanatra sem válik sematikussá, fennköltté, merevvé.

Persze, Olyslaegersnek megvannak a maga válaszai. Nem „csupán” író, de társadalmi- és ökoaktivista, szervező, közéleti figura. Olyasvalaki, akinek különböző égető kérdésekben igen sarkos véleménye van. A Védőr mégsem ilyen szöveg – nemigen akar semmit az olvasó szájába rágni. Ahogy Wils sem meggyőzni akarja hallgatóját, az általa felépített, benne élő dédunokát. Nem felmentésért folyamodik, csak elmondja a történetét. „Szól”, mint Niemöller. A többi már az olvasó feladata.

Szerző: Konok Péter
Szerző:  Jeroen Olyslaegers,  Cím:  Védőr,  Kiadó:  Helikon,  Fordító:  Balogh Tamás,  Kiadás éve:  2019,  Oldalszám:  432 oldal,  Ár:  3799 Ft