Michael Haneke: A fehér szalag / Katona József Színház
2019.10.24.

Ascher Tamás, mint már annyiszor, most is – szagoltat. Alkotótársaival együtt, orrunk alá nyom valamit, amitől fuldokolva próbálnánk elfordulni, csak hát nem lehet. Letagadni meg még úgy sem. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.

Michael Haneke, a rémlátó osztrák rendező, kit neveztek már „a celluloid szolid szadistájának” is, A fehér szalag című, maga által írt és rendezett, osztrák-német-francia-olasz koprodukcióban készült, fekete-fehér filmjével Arany Pálma díjat nyert, 2009-ben. E mű alapján – Szeredás András fordítását használva – készített szövegkönyvet a mostani előadáshoz Enyedi Éva, az előadás dramaturgja. 

Mészáros Blanka
Mészáros Blanka

Az eredeti mű alcíme (Eine deutsche Kindergeschichte) szerint, amit látunk, az egy német történet, gyermekekről. De amikor az emlékező Tanító (Rajkai Zoltán) szembe áll velünk, és azt mondja: „…el kell meséljem ezeket a furcsa eseményeket, mert talán fényt derítenek bizonyos, országunkban zajló folyamatokra”, nem egy távoli, s nem is egy szomszéd birodalomra, hanem egy ismerős, itthon is tenyésző eszme sarjadzására gondolunk. 

Michael Haneke, mint hírlik, szabad kezet adott a hazai alkotóknak. S a Katona csapata most, akárcsak az író, kérlelhetetlenül – s nem csekély képalkotói tehetséggel – világítja át a kor bozótosát, mint ahogyan szövettani lelet készül egy elhatalmasodó kórról, a helyes diagnózis felállításának érdekében. 

Sötét van. Kívül és belül. Khell Zsolt kékesfekete, olykor falakkal határolt terét alig csíkozza pár, szűk fénysugár. Az észak-német falu bárói birtokán, 1913-ban kezdődő borzalmak főszereplője maga a protestáns közösség, dolgos szegényeivel, az őket pásztoroló lelkész, az orvos meg a tanító alakjával, és vaskézzel, hideg szívvel féken tartani próbált gyerekhadával. A földszín és fekete, palaszürke és fakókék kelmék, kornyadt kalapok, fáradt gallérú blúzocskák nyomasztó összhatását csak ritkán töri meg egy-egy világosabb ing vagy egy krémszín bárói öltöny. Jelmeztervező: Szakács Györgyi. 

A birtokon belül megszaporodnak a rejtélyes balesetek. Egy orvul kifeszített drótban fölbukik a doktor (Friedenthal Zoltán m.v.) lova, a lovat lelövik, a doktor majdnem meghal. Egy csökkent munkaképességű asszony lezuhan a romos padlásról, erre Max, a fia (Vizi Dávid), bosszúból lekaszálja a báró káposztáit, férje (Bezerédi Zoltán) meg felköti magát. A Báróné (Bata Éva m.v.) elhidegülésétől mogorvává lett báró (Bányai Kelemen Barna) fiát valakik megkínozzák. A tájszólásos, bajor intéző (Takátsy Péter) újszülött gyerekére a nagyobb testvérek rányitják a téli ablakot, s a kicsi alig éli túl ezt. A feleségét gyanús körülmények között elveszítő, s most a lánykáját, Annát (Mészáros Blanka) abuzáló doktor, megutált ágyasa, a bába (Fullajtár Andrea) elküldésével próbálkozik. A bába – talán a doktor által nemzett – sérült kisfiát valakik majdnem megvakítják. 

Fullajtár Andrea
Fullajtár Andrea

Mindenki gyanakszik mindenkire, mindenki feltételezett elkövető. Kiben a bosszú, kiben az „egészséges önutálat”, kiben a rémült kíváncsiság engedi előre a gonoszt. A lelkész (Bezerédi Zoltán) pedig, családján belül büntet és ítélkezik kéjesen, míg halottsápadt felesége (Mészáros Blanka) terelgeti elé akkurátusan megverendő gyermekeiket. Tűzvész támad, de nincs felelőse, s az utolsó percekben, valahol a távolban, lelövik Ferenc Ferdinándot. Kitör az első világháború, hogy mocska mindent elborítson.

A csínyek és a kártevések, a bűnök és a gyilkosságok egymástól elkülönülve jelentkeznek a település családi házaiban. Bosszantás és megtorlás céljából egyre vadabb szadista akciókat enged meg magának a lelki levegőhiánytól kábult közösség. Végül szinte a talaj is megpüffed alattuk, ledob magáról mindent, a kis bűnök szemölcsei összeállnak, s recsegve-ropogva fölemelkedik a sokkarú szörny, a pusztulás tekergő leviatánja. Szörnyű szaga van. 

A felderítetlen történetet elmesélő Rajkai Zoltánt, és Évát, az üde kis dadát játszó – még egyetemi hallgató – Veszelovszki Jankát, valamint a falu bábáját eltorzított arccal alakító Fullajtár Andreát kivéve mindenki megformál egy-vagy több gyerekfigurát is. Szívszorító Dankó István sámlit emelgető kisfiúja, de megrendítő a felnőttek közt botorkáló többi gyermek alakja is. Talán a fotókat tanulmányozva kiderül, mit csinál pontosan az arcával Bányai Kelemen Barna, hogy egy villanás elég, s már tudjuk: ez most egy gyerek. Fölhúzza mindkét szemöldökét, s tágra nyitja a szemeit? Talán. (Egyetlen helyzet okoz némi zavart: amikor Mészáros Blanka nem az orvos, hanem az intéző lányát játssza, egy ideig nehéz beazonosítani, hiszen a figura a tér jobb oldalán marad, noha az a térfél ezidáig a doktorhoz volt köthető, az intézőék jobbára bal hátul jelentek meg.)  

Nincs feltüntetve koreográfus, de nem lehet figyelmen kívül hagyni a gyerekcsapatot játszók összehangolt mozgását, madárrajszerű vonulását, sikló helyváltoztatását. Mennek, gurulnak, amerre a lelkifurdalás égető kíváncsisága meg a félelem löki őket. S néznek. Gyűlő nyállal nézik a következményt, s borzadva az esetleges jövőt. A nagyszerű színészi csapatba zökkenő nélkül illeszkedik, s ragyogóan teljesít két vendég: Bata Éva és Friedenthal Zoltán. 

Ahol a fenyítés helyettesíti a tanítást, a szeretet megvonása a nevelést, ahol a meggörbedt hát, az alázatosság a példa, a madár mint életjelkép van jelen. Madár van a lelkész kalitkájában, sebesült fióka a gondozására vállalkozó kisgyerek kezében, s kanári kerül elharapott csigolyával a Biblia lapjai közé préselve. Legfájóbb talán a gyógyult madárka elképesztő sorsa. Megmentett kedvencét a kisfiú, az új nemzedék képviselője, vigasztalásul, fölajánlja atyjának, a hit rideg gazdájának. Így, szabadon engedés helyett, ezt a lényt is a kalitkába zárják. A kör bezárul. Csak sóhajtani van erő. 

Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu

De titokban mindent megpróbálhatsz, mert nyíltan szinte semmit sem szabad. Ha gyermeki vétkeid napvilágra kerülnek, apád, a tiszteletes, fehér szalagot tűz rád, hogy mindenki lássa, vétkeztél, bűnös vagy. Szenvedj tehát, és szégyenülj meg, ahogy azt mindenki elvárja. Mert szenvedni, s főképpen bűnhődni kell. Ha ettől elvész a maradék erőd is, s gonosz és ártó lélek leszel magad is, hát – így jártál. Ez a ma is sok helyen érvényes, hazug negéddel terjesztett, s kivédhetetlennek látszó, fekete pedagógia vállrándító alapelve. Majd Isten megbocsát. 

Külön kísérő zene nincs, a hangszereket élőben és szituációba építve szólaltatják meg a színészek, s persze, süketítő erővel zeng fel a zsoltár. (Zene: Dargay Marcell) A falu lakói istenben bízva követik el vétkeiket, él bennük a tanítás, hogy aki ott fent figyeli őket, az velük van. S ha Ő velük van, ki ellenük? Majd Ő dönt. Ki szólni mer, az megjárja. Parázsló jelenet a példa erre, az, amikor a történetet felgöngyölíteni próbáló, s csupán csak kérdéseket feltevő Tanítót irgalmatlanul leszúrja és megfenyegeti a lelkész.

Pedig látnunk kell, mi történik. S tudnunk kell, mit hoz magával a felébresztett félelem, s miféle ember az, aki Istent tartja pajzsként maga előtt, hogy önnön galádságait elleplezze. Nemrég még volt valakink, akinek szabatos szavai lettek volna ennek megválaszolására, és aki szívből méltányolta volna ezt a kijózanító előadást is. De Vekerdy Tamás épp a bemutató előtt pár nappal hunyt el. Nélküle kell már szembe szegülnünk a gonosszal, hogy a takargatott bűnökből összeálló végromlást ne csak nézzük meredten, hanem meg is akadályozzuk azt. 

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.