Nyitrai Nemzetközi Színház Fesztivál 2019
2019.10.21.

Faces of Freedom: a szabadság arcai – ez volt az idei nyitrai fesztivál szlogenje. Júlia Rázusová, a szlovák program válogatója elmondta, hogy leginkább e gondolat mentén szelektált. A szabadság azonban a színházban nem csak témaként jelenhet meg, hanem más, innovatívabb módokon is. ELEFÁNTI EMMA ÍRÁSA.

Kezdem egy olyan előadással, amelyik tematikusan kapcsolódik a hívószóhoz: a lengyel Komuna Warszawa Agnieszka Smoczyńska filmrendező első színházi projektjét hozta Nyitrára, a Święta Kluska (kb. Szent Nokedli) című előadást. Kluska egy kutya: az ő perspektívájából látjuk a saját és gazdái nehézségeit hármójuk relációjában. Az ő figurájában, a „szuka” szó értelemrétegeinek azonosításával bomlik ki mindaz, amit az előadás felvet. 

Święta Kluska
Święta Kluska

Állatias ösztöneink: a hatalomgyakorlás és a szexualitás társadalomszervező ereje. (Ezt a hatást tovább fokozza a kortárs populáris kultúra ideológiaként történő felmutatása. A nagyon is fájdalmas és súlyos dalszövegeket a mai popdalokra jellemző kényszeroptimista dallampanelekbe ágyazzák.) Ebben az előadásban az a felszabadító, ahogyan a „kutya az új gyerek” paradigmát felhasználva és kiemelve megteremtődik az egészséges távolság, ahonnan a mindannyiunk életét meghatározó társadalmi rendszerre rátekinthetünk.

A szabadság szempontjából nagyon máshogy működik a német Hauptaktion előadása, a Zweiter Versuch über das Turnen (Második esszé a tornáról) és az orosz teatr.doctól az A Man from Podolsk (A podolszki férfi).

Az előbbi a német torna történetét járja körbe, ami igen erős identitásképző elemként működött a 19. század második felétől kezdve. Az előadás struktúrája nagyon egyszerű: elindulunk a huszonegyedik századtól visszafelé, egyesével az években, miközben a színészek egy gimnasztikamozdulatot végeznek. Ahogy egy jeles eseményhez érünk (amely, nem lévén esemény beszédek nélkül, mindig alkalmas az adott korszak ideológiájának felmutatására), egy egész gyakorlatsort láthatunk. Aki hibázik, büntetőpontot kap, a körök végén pedig a legtöbb ilyet összeszedő „játékos” kiesik.

Második esszé a tornáról
Második esszé a tornáról

A szabadság gesztusa itt a néző felől fogalmazódik meg: hiába ülünk frontális nézőtéren, sok döntési lehetőségünk van arra vonatkozóan, hogy mit is akarunk nézni. A kivetítőt a dátumokkal és adatokkal, a gyakorlatot végző tornázókat, vagy az egész folyamat menetét koordináló műsorvezetőt. (Sőt, éppen ez a nézőtérforma csúsztatja egymásba az előadás jelentésrétegeit: ugyanúgy értelmezhető színházként, tornacsarnokként vagy a valóságshow-k lelátójaként is.) Éppen ugyanaz a szubjektív érzékelés lép működésbe, amit a torna újraideologizálásakor tudatosan használt fel a mindenkori politika.

A teatr.doc előadása szintén ezzel a mechanizmussal dolgozik, de másképpen. Habár a szabad döntés lehetőségei itt is megteremtődnek a néző számára, jelenlétünk elismerésének egészen más tétje van. Itt ugyanis nem egy eleve nyilvánosnak szánt helyzet színpadra állításáról van szó, hanem egy nagyon is privátéról: egy rendőrségi kihallgatásról.

Nyikolaj Sztefanovics Frolovot egy napon minden ok és indoklás nélkül letartóztatja a rendőrség. Beviszik az őrsre, ahol válaszadás helyett lakóhelyéhez és életmódjához őt fűző viszonyáról kezdenek beszélgetni vele. Érthető, hogy egy ilyen alaphelyzetben a kapcsolat a nyilvánossághoz inkább gunyoros vagy metateátrális színezetet ölt. Az őrs kapitánya belépésekor elnézést kér minden nézőtől, akinek nekiment, a vallatótiszt pedig egy adott ponton, mikor Nyikolaj minden erőfeszítése ellenére sem válaszol a kérdéseire, megjegyzi: „Maga szerint mi ez, színház?” A kulcsot a koherens értelmezéshez a főszereplő figurája adhatja meg: míg a többi szereplő hús-vér alak, addig Nyikolajnak nincsenek személyiségjegyei, inkább a jeleségek összegyűjtésére szolgáló prizmaként működik.

A podolszki férfi
A podolszki férfi

Ilyen szempontból az előadás a dokumentumszínházi tradíciókhoz kapcsolódik, amelyek a teatr.doc munkáját kezdettől fogva meghatározzák. Fontosabb a néző felé megfogalmazott kérdésfelvetés, mint a hagyományos értelemben vett színházi rendszer megalkotása. Hasonló a néző helyzete, mint Nyikolajé, akivel (egy idő után) bevallottan egyfajta edukációs programot akarnak megvalósítani a rendőrök. Így kapcsolódik össze az előadás szerkezete a(z esetünkben a performer megtestesítette) hatalomhoz fűződő viszonyunkkal mint témával.

Az eddig felvázolt hierarchikus rendszerekkel szemben mindenfajta egyenlőség megvalósítására törekszik a szlovák Med a prach (Méz és por) csoport eu.genus című performansza. Mozgásművészek, színészek, zenészek és képzőművészek összjátéka ez, amely a klasszikus színházi narratívát elhagyva a művészeti ágak kommunikációjára fekteti a hangsúlyt. Amíg a performerek mozognak vagy szöveget mondanak, a képzőművészek szobrokat készítenek és maszkokat, amelyek később felkerülnek a játszók arcára. A zene megszólal magában, de párbeszédbe is lép a színészek akcióival, kíséri a táncot. Mindenki több fázisban vesz részt egyszerre: a színész beáll a zenekarba, a táncosnő az agyagospult mögé lép. Ezeknek a váltakozásoknak a dinamikája veszi át a klasszikus narratíva helyét, a jelenlét erejére irányítva a figyelmet. Tizenegy szövegszínházi előadás után felszabadító élmény.

eu.genus. Fotók: Ctibor Bachraty. A képek forrása: Nyitrai Nemzetközi Színházi Fesztivál
eu.genus. Fotók: Ctibor Bachraty. A képek forrása: Nyitrai Nemzetközi Színházi Fesztivál

És hogy minden stimmeljen, a közönséggel ápolt kapcsolat is ugyanezt az egyenlőséget hordozza magában. A már említett döntési lehetőségeink mellett (sőt, ezt a performanszt „csupán” hallgathatjuk is) előadás előtt és után meghívást kapunk a felállított mini-atelier-be, megnézni az előadás fizikai és mentális terét. Legtöbben persze a képeket nézegetik, de a hangszerek, kották, köpenyek, mikrofonok ugyanilyen jelentőséggel bírnak. A jelenlét középpontba állítása miatt pedig egyáltalán nem válik problematikussá a nézőknek szóló játék kérdése: nem negligálják a jelenlétünket, ahogyan a dobozszínpadi előadások, a kommunikáció magától értetődik. A performansz nagy közösségi együttlétté válik, egy tűz körül elmondott mesévé.

A több szinten létrejövő szabadság így jelent meg a nyitrai fesztivál idei kínálatában. Csak azt sajnálom kissé, hogy a fő program nyolc fel nem sorolt előadása (közte az eu.genust leszámítva a hazai válogatás egésze) nagyrészt egyáltalán sehogy, vagy problematikus módon foglalkozik azzal, hogy a szabadság ne csak tartalmi kérdés legyen. Ugyanakkor a kulturális beágyazottságot mint tényezőt nem kerülhetjük meg. Ján Kuciák újságíró tavalyi meggyilkolása az egész szlovák évadra rányomta a bélyegét, tele olyan utalásokkal, amelyeknek a külföldi néző csak a töredékét érti meg. (Egy helyi kritikus magyarázta el például, hogy a káposzta a szlovákoknál is téli-karácsonyi étel, az, hogy az egyik előadásban szerepelt, számukra a családot képviselte.) Természetesen a formai innovációt e tudás nélkül is felismernénk, de a szimbólumok ismerete hozzáadott értéket hozhat a kulturális jeleket ismerőknek.