Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NA, KI A FASZAGYEREK?

FOMO – Megosztod, és uralkodsz
2019. okt. 5.
Az elsőfilmes Hartung Attila FOMO – Megosztod, és uralkodsz című mozijának főszereplői Z generációs tinédzserek, akik – ha nincsenek is ennek tudatában – épp úgy elszenvedői a csoportnyomásnak, mint a közállapotoknak. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

Félelem attól, hogy kimaradunk valamiből, vagyis a félelem attól, hogy a többiek nagyon is jól szórakoznak éppen valahol nélkülünk. A pszichológusok szerint ez a FOMO, vagyis a „Fear Of Missing Out”, amelyet a közösségi média térnyerése, az ismerőseink/barátaink által posztolt bulizós/nyaralós/dőzsölős képek látványa csak még inkább felerősít mindannyiunkban.

 

Nyilvánvaló, hogy mindezt nem kellemes megtapasztalni, hiszen együtt jár a veszteség- és a kirekesztettség-érzésével is – utóbbiakat az elsőfilmes Hartung Attila mozijának női főszereplője, Lilla (László Panka) a suli történelemtanárának (Vincze Gábor Péter) lányaként kifejezetten jól ismeri; nem csoda, hogy hagyja, hadd sodorják magukkal az események egy házibulin.

 

Az említett bulin jelen van „A falka” névre keresztelt négyfős fiútársaság is: a gimis srácok az iskola sztárjai, és nem mellesleg menő YouTube-erek, a csatornájuk (a rémes emlékű Jackasst idézve) tele van olyan videókkal, amelyekben mindenféle agyament, értelmetlen, gyakran a környezetükre és magukra nézve is kifejezetten megalázó kihívást teljesítenek, legyen szó egy csikkekkel teli pohár folyadék elfogyasztásáról vagy a hajléktalanok vegzálásáról.

 

 

A bulin Gergő (Yorgos Goletsas) és Lilla között kezd kialakulni valamiféle kölcsönös vonzalom, láthatóan tapogatóznak mindketten egy komolyabb kapcsolat irányába, mindez azonban végül nem akadályozza meg a halk szavú és szimpatikusnak ábrázolt fiút és a „barátait” abban, hogy a lányt leitassák, különböző megalázó helyzetekben lefilmezzék, majd a felvételeket feltöltsék a netre. A buli végül egészen eldurvul: (vigyázat, spoiler!) Gergő megerőszakolja a magatehetetlen Lillát, amit eközben le is filmez.   

 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Hartung lehengerlően indítja a filmjét: a gyors vágások, a félig pufferelt videók, a mobilkamerával felvett képek, a kommentek és feliratok, rögtön hangulatba hozzák és magukkal sodorják a nézőt azáltal, hogy megidézik a közösségi médiumok párperces videóit, a gyors szánkázásokat a netes oldalak között. (Az operatőr M. Deák Kristóf és a vágó Duszka Péter Gábor egyaránt remekel).

 

Eközben mellbevágó az a látlelet is, amit a stáb kiállít az országról, ahol élünk: „A falka” és a mellékszereplők szájából csak úgy röpködnek az összeesküvés-elméletek és a népszerű szlogenek a „holokamu”-tól kezdve a klímatagadáson és a migránsveszélyen át a trianoni sirámokig. Miközben a fiúkkal az éjszakában a romkocsmákat járjuk, visszaköszönnek az unásig ismert konteók és az országra jellemző közhangulat, amit csak még fájdalmasabbá tesz, hogy mindez „A falka” számára semmit nem jelent, sőt kifejezetten jól szórakoznak rajta. A film nagyjából a kulcsjelenet után vált ritmust – onnantól egy sokkal konvencionálisabb irányba haladunk tovább: Gergő karakterfejlődését követjük nyomon, vagyis azt a folyamatot, amely közben a srác a tettével szembesül, majd megbánja azt.  

 

Hartung Attila és Kerékgyártó Yvonne forgatókönyve azonban épp ezen a ponton válik problémássá. Értem, hogy árnyalni akarták a képet, és bemutatni a „másik oldalt” is, vagyis az elkövető szemszögét – hogyan és miért sodródik bele a helyzetbe, mit akar bizonyítani, miként gyakorol igazi megbánást, szemben sok erőszaktevő kamu bocsánatkérésével. Túl ezeken rá akartak mutatni arra is (utalok itt a film szimbolikus befejezésére), hogy az eseményeket már nem lehet meg nem történté tenni, idővel ha a sebek be is gyógyulnak, ronda heg marad a helyükön.

 

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Csakhogy az alkotók korábban kellő részletességgel feltárták, hogy mi történt a bulin, vagyis nézőként láthattunk/hallhattunk minden mocskot, így aztán nehéz megsajnálnunk Gergőt, és együtt éreznünk vele azért, mert megbánta a bűnét és egész hátralévő életében cipelheti a tettével járó lelki terheket. A fiú katarzisának szánt híd-jelenet (amely egyébként a film egyik legjobban elnyújtott szcénája) sem igazán meggyőző: valahogy a sokat emlegetett tériszony leküzdése a fiú részéről vagy Lilla érzékenyítési kísérlete nincs összhangban magával a tettel, és kissé teátrális benyomást kelt.

 

A FOMO – Megosztod, és uralkodsz mindezek ellenére fontos mozi, amely ráadásként egy tehetséges, erős képi gondolkodással bíró rendezőt sejtet. Kifejezetten jó hír, hogy Hartung Attila ugyanúgy nem finomkodik a Z generáció mindennapjainak és értékrendjének bemutatásakor, mint az HBO sorozata, az Eufória vagy a FOMO magyar testvérfilmje, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod. És ezzel tényleg sokat tesz azért, hogy megértsük, mit is képes elviselni ez az önmagát nevelő generáció azért, hogy faszagyereknek tűnjön a kortársai szemében. 

 

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek