Bán Zsófia: Vagánybagoly és a harmadik Á, avagy mindenki lehet más
2019.10.06.

Eduárd, aki a neve ellenére lánybagoly, Bilibóc Valentin, aki lányokkal is játszik, Gargaliza, Kasza Blanka, Pipacs Vili osztálytársak. De ilyen iskola a VALÓSÁGBAN nincs is. VÁNDOR JUDIT ISMERTETŐJE.

Olyan sok minden jut eszembe erről a remek mesekönyvről, hogy azt se tudom, mivel kezdjem. Esetleg azzal, hogy Vagánybagoly Eduárd néven bújt elő a tojásból, pedig lány, de hát a családban minden fiú Eduárd, és idősb Eduárd nem készült fel egy lány fogadására. Így indulunk el a mesebeli úton, abban a hiszemben, hogy Eduárd lesz a főhős, de nem, hanem az embergyerekek, akik felszabadítják a kislány-baglyot, aki attól fogva Vagánybagoly, és fentről nézi, és ha kell, segíti pajtásait.

Vagy talán azzal, hogy a környezetemben szinte mindenkinek tetszett a történet. Akinek pedig nem, annak mintha a könyvből vett egy-egy résszel lenne baja (nem minden harmadikos ismeri Harry Pottert vagy Johnny Deppet; nem minden gyerekolvasó rezonál a Taxidermiának nevezett madárkitömő gonosz mostohára, se más, a felnőtteknek sokat mondó, beszélő nevekre, olyan nincs, hogy csak úgy, olyannyira idegen és MÁS gyerek kerüljön a közösségbe, mint Hardtmuth Kohinoor, vagyis Nórika, és egyáltalán, a VALÓSÁGBAN ilyen iskola nincs is, és mitől tudnak beszélni az állatok), nem pedig a könyv alapvetésével, azaz a meseregény érdemével: közvetlen hangon, a lekezeléstől ezer-mese-mérföldekre távol, finom iróniával és bölcs rálátással mesél a mindenféle másságról, a létező előítéletekről, a csoportosan elkövetett cikizésről, és arról, hogy mindezek nem szükségszerűek, épp ellenkezőleg. Azaz érzékenyít.


Utána folytatnám a perspektívával. A nézőpont, az elbeszélő és az olvasó eltérő nézőpontja roppant fontos, mert Bán Zsófia, mint egy bölcs kis bagoly forgatja a nyakát: egyszerre van fent és lent, kint és bent. Fent és kint, mert felnőtt és szerző-narrátor; lent és bent, mert a vele készült interjúból is tudhatóan részben saját élményei alapján írt. A mai fiatal nagyszülők, sőt még a szülők is emlékeznek az őrsi számháborúkra, a napközis kidobósokra, a napközimentes délutánokra valamelyik kertben, erdőszélen, iskolán kívül. Persze sem ez az iskola, sem az iskolán kívüli élet nem olyan, mint a VALÓSÁGBAN, és nemcsak a gyermekecskék sokszínűsége vagy az osztályfőnök Mimi néni miatt, aki furcsa szavakat használ, hanem azért sem, mert délután a gyerekek NEM az iskolában vannak, hanem szülői felügyelet nélkül barangolnak a közeli kiserdőben (mi így neveztük az azóta négy házzal teleépített üres telket, tele gesztenyefákkal). De nem az én boldog gyerekkoromról kéne most elmélkednem, noha ez is erénye a Vagánybagolynak, a felnőtt (fel)olvasó is belefeledkezik a történetbe, mert ha szerencséje van, saját emlékeivel találkozhat.

A perspektíváról jutott eszembe, kinek is szól tulajdonképpen egy olyan meseregény, amelyik bevonja a felnőtteket, mert elindítja a dialógust felolvasó és hallgató között. Hogy felnőtteknek is íródott, arra részben a nevek utalnak. A már említett Taxidermia nevezetű gonosz mostoha nyilván nem a kicsik filmélményére alapoz, sokkal inkább a szülőkére, ahogy Kasza Blanka se. Sebaj, mert a könyv ilyen formán is kapocs a generációk között. Mimi néni pontatlan instrukcióinak következménye sem csak a tanulóknak szól, intő jelzés a felnőtteknek, felhívja a figyelmet arra, hogy apró korában a gyermek hajlamos szó szerint értelmezni a hallottakat. Ha egy család történetesen nem apa-anya-kisgyerek-nyaralás konstrukcióban működik, akkor bizony igaz fogalmazást írni nyári élményekről lehetetlen, különösen, ha a konstrukció a kis fejekben elvárásként jelenik meg. Szóval érzékenyítő könyv ez gyereknek, felnőttnek egyaránt, gyerekfejjel gondolkozó, gyerekszemszögből is látó felnőtt a mesélő, aki óvja a kicsiket, inti a nagyokat. Ezért gondolom én úgy, hogy leghelyesebb kettesben (vagy testvérestül) felolvasni vagy elolvasni, és jó nagyokat beszélgetni utána.

Azután eszembe jutott még a „négyszögletű kerek erdő”, ami nem csoda. Nyilván a szerző is Lázár Ervinen nőtt fel (meg Weöresen, meg még sokan másokon). Szóval van folytonosság, meg van újdonság, de ebben a folytonosságban Bán Zsófia hangja sajátos, egyéni színű, magától értetődő, közvetlen, éppen mintha beszélne. Mondhatjuk-e rá, hogy nem mese ez, gyermek? Mondhatjuk, hiszen ez a mai valóság, sűrítve, és részben elmúlt időket is rögzítve, és itt a számháborúra, a délutáni erő-játékokra gondolok. De mégis mese, mert annyi minden megtörténhet benne, ami egykor nagyon közel járt a valósághoz, csak már elmúlt. Én persze pontosan emlékszem, milyen volt a számháború a hűvösvölgyi Nagyréten, meg a kertben a fák között, mi a Tenkes Kapitányát játszottuk el, de a mi kicsikéinknek erre már alig-alig van esélyük, legfeljebb a mesében. Reméljük, Mimi nénik vannak a világban valahol, reméljük, nemcsak Bán Zsófia fejében. Szóval nagy emlékkönyv is lett ez a Vagánybagoly, és a meseolvasóknak jó esetben eszükbe jut, mi az, amitől nem szabad megfosztaniuk a gyerekeket.

Bán Zsófia érzékenyítő meséje egy egész osztálynyi izgalmas karakter kalandjairól szólva különféle másságokról beszél természetesen, mindenféle különösebb felhajtás nélkül. Minden rész arra emlékeztet, hogy mindenki az lehet, aki, még akkor is, ha ezt nem mindig könnyű elfogadni, megélni. Ehhez segítenek hozzá Nagy Norbert remekbeszabott rajzai. Az egyik telitalálat a dolgozatírásra készülő osztályt mutatja, jelen van minden szereplő, a falra feltett hírességek képei között látjuk magát Vagánybaglyot is, a padokban ott ül mindenki, Gargaliza (osztálykönyvben Varga Liza), Ifjú Plíz (Szerednyei Richárd), Nyúl Pál, Bilibóc Valentin (aki lányokkal is játszik!), Pipacs Vili, Kasza Blanka, Tordai Gézuka és a többiek. Külön imádtam, hogy a tanterem padlójára ráférne a csiszolás-lakkozás.

Szerző: Vándor Judit
Szerző:  Bán Zsófia,  Cím:  Vagánybagoly és a harmadik Á, avagy mindenki lehet más,  Kiadó:  Pozsonyi Pagony,  Kiadás éve:  2019,  Terjedelem:  96 oldal,  Ár:  3490 Ft