Eufória
2019.09.17.

Az HBO Eufória címre keresztelt sorozata nyolc sokkoló részen keresztül tárja fel, milyen az élete annak a Z generációnak, amelyet főként az internet nevelt fel. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

Sam Levinson tinidrámája egy azonos című 2012-es izraeli sorozaton alapul, de olyan mértékben különbözik tőle, hogy tulajdonképpen önálló alkotásnak tekinthető. Hogy pontosan melyik városban játszódik az amerikai középiskolások mindennapjait bemutató széria, nem derül ki, ami nyilvánvalóan tudatos döntés az alkotók részéről. Azok a problémák, amelyeket az Eufória felvonultat a cyberbullyingtól kezdve az iskolai erőszakon és az állandó kábítószerhasználaton át a body shamingig nem csak egy kultúrkörre jellemzők – az izraeli, a magyar vagy az amerikai tini egyaránt napi szinten találkozik velük.
 
Zendaya
Zendaya
A pálmafák arra engednek következtetni, hogy valahol Kaliforniában járunk, talán Los Angeles külvárosában, de ez mindegy is, mivel a szereplők az idejük java részét amúgy is más valóságokban töltik: vagy épp online szörföznek vagy valamilyen drognak köszönhetően lépnek be a tudattalanjukba, esetleg reality sorozatokra kattanva csekkolnak ki reggeltől estig a realitásból. Az Eufória struktúrája, időkezelése, vágása tökéletesen leképezi azt a hangulatot, amelyet a kibertérbe lépve magunk is rendszeresen megtapasztalhatunk, amikor pillanatok alatt váltunk műfajt, stílust, időt és teret, vagyis áttérünk az animéről a pornóra, a napi hírekről a hivatali munkára, a csetelésről a zenhallgatásra. Az idő mintha párhuzamosan telne a realitásban és az online térben, a különböző valóságokban játszódó események folyamatosan összekeverednek és megszakítják egymást, miközben akár percenként váltogatjuk az identitásunkat az adott valóságoknak megfelelően: hol dominák vagyunk egy szexcsetben, hol szófogadó gyerekek a mama sms-ére válaszolva, hol orkok egy online játékban. Nem csoda, hogy az online világ kihat a valóságérzékelésünkre is, amit az Eufória egyik szereplője, Jules (Hunter Schafer) – utalva az ingerszegénnyé vált realitásra – így fogalmaz meg: „A való életre már nem tudok odafigyelni.”
 
Ebben a se eleje, se vége, állandó jelenlétet követelő világban a nézőt a széria narrátora, Rue (Zendaya) kalauzolja végig. Az Eufória Vergiliusa, vagyis a 17 éves félárva drogfüggő tinilány stílszerűen pár nappal az ikertornyok elleni terrortámadás után született – mintegy az USA romjain, de idézzük erről inkább őt magát: „Nem én építettem ezt a rendszert és nem is én csesztem el.”. A félig afroamerikai Rue bipoláris, kényszer- és pánikbeteg, emellett figyelemzavaros és 11 éves korától még narkós is: Valium-, Oxycontin-, dizájnerdrog-, metamfetamin-, Xanax-, Fentanyl-függő – hogy csak a kedvenceit említsük.
 
Összehasonlítva azokkal a szereplőkkel, akiket a nyolc rész során megismerhetünk, Rue még szolid és szelíd lánynak mondható. Sam Levinson abban az értelemben egyáltalán nem szakad el a tinisorozatok megszokott világától és kliséitől, hogy a zsánerre jellemző helyzeteket (medencés buli, szalagavató, randik, szerelem etc.) és tipikus karaktereket vonultat fel (a jókislány, a csapatkapitány, a pomponlány, a kívülálló, a molett csajszi, a szomszédlány, a kocka, a bully vagy éppen a lázadó). Csakhogy ezek az állandó típusok indulatkezelési problémákkal küzdenek (értsd: véresre verik egymást), vagdossák önmagukat, szexvideókat készítenek, depressziósak és dobálják magukba a partidrogokat. Egyik szereplő sem felel meg tisztán annak a típusnak, amelynek elsőre látszik, a virtuális valóság ráadásul arra is lehetőséget kínál számukra, hogy önszántukból vagy a környezet értelmezése folytán egy másik személyiséggé váljanak. Az online térben a molett lány, Kat (Barbie Ferreira) ThunderKitKat néven dominakarriert tudhat a magáénak, korábban pedig erotikus novelláival vált sztárrá a Tumblren, miközben a valóságban sokáig csak a szűz lányként tartották számon. Jules (a transzszexuális modell, Hunter Schafer alakításában) képes beleszeretni ShyGuy118-ba egy online társkeresőn, bár sosem találkozott a fiúval, így abban sem lehet biztos, hogy tényleg olyan-e a valóságban, mint a neten. Cassie (Sydney Sweeney) ellenben hiába kedves és vicces lány a valóságban, ha egy neten keringő videó miatt mindenki azt hiszi róla, hogy született lotyó.
 
Jacob Elordi
Jacob Elordi
A tanárok és szülők (az X és az Y generáció tagjai) jelen vannak ugyan a gyerekeik életében, de vagy folyton részegek, mint Cassie anyja (Alanna Ubach); vagy toxikusak és pszichiátriai kezelésre szorulnának, mint Nate (Jacob Elordi) apja (Eric Dane); esetleg maguk dugták be a gyereküket egy pszichiátriára, mint Jules anyja (Amy Vaugh); netán megvezethetők, mint Rue anyja (Nika King) és a gimi igazgatója (Jeremiah Birkett) etc. Tapasztalatok híján nem is igazán tudnak mit mondani a felnőttek annak a generációnak, amely igazi pionírnak mondható, hiszen már a neten és az okostelefonokon szocializálódott, így eleve azt szokta meg, hogy a kapcsolatai és intim beszélgetései javarészt a virtualitás térben zajlanak, és a személyes megítélésben kitüntetett szerep jut annak a képnek, amely az online világban kialakult róla.    
 
Hogy ezt a generációt már főként a net nevelte, azokban a jelenetekben mutatkozik meg a leginkább, amelyek a szexről szólnak. Cassie és McKay (Algee Smith) a Pornhubról tanult meg szeretkezni, így a srác ahelyett, hogy megkérdezné, hogyan szeretné az első szexet a lány, durván rádobja Cassie-t az ágyra és rögtön fojtogatni kezdi. De Cassie számára is új, hogy McKay időnként szeretne beszélgetni vele, és nem kell minden randijuknak feltétlenül szexszel végződnie. Megjegyzendő egyébként, hogy félmeztelen képek nélkül nincs már flört vagy szerelem, a szexcset és a farokszelfi pedig simán kiváltja a bonbont és a virágot.
 
A neten kívül a tinikre a kortárs közeg gyakorol még igen komoly hatást – a szereplők egymást tanítják és formálják („a szexualitás egy spektrum” – hangzik el sorozatban a különböző szereplők szájából), ahogy az önnevelésre is számos példa akad. Kat saját ideáltípusának akar megfelelni, amikor a netes énjéhez hasonlóan kezd viselkedni és öltözködni a valóságban is; Maddie (Alexa Demie) Sharone Stone-t tekinti a totemállatának a Casinóból, így Ginger karaktere határozza meg a férfiakhoz fűződő viszonyát és az élethez való hozzáállását is. Rue pedig egy egész részen keresztül Morgan Freemannek képzeli magát a kilencvenes évek krimijeiből, hogy kinyomozza, miért vállalta magára Tyler (Lukas Gage), Maddie megerőszakolását. És ott van természetesen a sorozat legtitokzatosabb, öntörvényű karaktere, Jules, aki a szó szoros értelmében véglegesen, és nem csak a szerepjátékok kedvéért időszakosan alakul át.
 
Ha időnként túlzónak is érezzük a történéseket és nem egyszer felmerül bennük a kérdés, mégis hogyan jut idejük a szereplőknek mindemellett a tanulásra is, az Eufória kiváló apropót szolgáltat szülőknek és tanároknak egyaránt arra, hogy az első sokkot letudva bepillantást nyerjenek a Z generáció világába, és közelebbről is megismerjék a gyerekeik megküzdési és túlélési stratégiáit, értékrendjét és bizonytalanságait.