 Helyzet kinyújtott karral. Fotó: Regine Heiland |
Ég az Amazonas. Vörösiszap pusztít Kolontár és Devecser környékén. A devizahitelesek tömegesen veszítik el otthonaikat. Hírek szaladnak az üzenőfalakon, borzolva a kedélyeket, majd eltűnve a felejtésben, ahogy az újabb események tülekedve követelnek maguknak teret és figyelmet.
Mi dolgunk az elfeledett történetekkel? Hogyan lehet, és egyáltalán kell-e velük foglalkozni? Amikor egy tragédia már elvesztette aktualitását, és a történtek felett elsimult a politikai és gazdasági hullámverés, a színház még szót kér.
Három dokumentumszínházi előadás érkezik szeptember végén a Trafóba. A közelmúlt történelmének egy-egy kiemelt pillanatát dolgozzák fel személyes, közvetlen történetekként. Néhány év távlatából, a médiavisszhang, vagy a politikai feszültség lecsengése után hámozzák ki a statisztikává keményedett történelmi burok alól az egyén nézőpontját, vagy piszkálják fel a megemésztetlen bűntudatot tabusított gesztusok provokatív reprezentálásával.
 Bányász történetek. Fotó: Tom Callemin |
A három előadás különféleképp közelít választott témájához, de közös bennük a színpadi szereplő távolságtartása, szerep nélkülisége. Mindhárom esetben egyetlen alkotót látunk a színpadon, aki azonban nem a főszereplő. A Helyzet kinyújtott karral esetében a hangzó szöveg és a látott test párbeszédeként fogalmazódik meg az előadás, a Bányász történetek főszereplői is csak hanganyagként jelennek meg a színpadon, míg a Cuckoo stáblistáján előkelő helyen szerepel három okos rizsfőző edény, Jaha Koo pedig mintegy csak statisztaként segédkezik a történet bemutatásában. A színpadon látható, testtel rendelkező szereplők összekötő kapocsként, médiumként funkcionálnak a nézők és a bemutatott történet között. Személyes érintettségük ellenére a háttérben maradnak, és engedik, hogy a hangzó monológok maguktól bontakozzanak ki a nézők számára. Jelenlétük mégis szükséges és erős gesztus, hiszen általuk válnak a történetek jelen idejű, kézzelfogható valósággá.
A Helyzet kinyújtott karral annyiban különbözik a másik két elődástól, hogy nem egy történetet, hanem a történet utóéletét, pontosabban az általa keltett félelmet és tabusítást vizsgálja a művészet tágabb kontextusában. A nyújtott karú üdvözlést legtöbben a náci birodalom emblematikus gesztusaként ismerik, holott az előadásból kiderül, hogy a póz régebbi és összetettebb múltra tekint vissza. A rendező (Oliver Zahn) és az előadók (Sara Tamburini és Helmut Becker) érdekes művészet- és politikatörténeti összefüggésekre világítanak rá az alig negyvenperces performanszban, az előadás tétje azonban az utolsó percekben bontakozik ki. Betiltható-e egy póz? Pontosan mit tiltunk be? Az inak, csontok és izomcsoportok összehúzódásának egy bizonyos kombinációját? Lehet-e része a tiltás ellenére ez a póz egy performansznak vagy táncelőadásnak? Ha igen, hol válik el egymástól művészet és politika – és meddig tarthatóak ezek a kategóriák? A Helyzet kinyújtott karral felbonthatatlan ellentmondásokat feszeget, hiszen a bemutatott kérdések végső soron magának az előadásnak a létjogosultságát kérdőjelezik meg.
Politikai elvek és hangzatos gazdasági jelszavak mögé enged látni Silke Huysmans is, amikor Bányász történetek című előadásában a 2015-ös brazil bányászbalesetben érintett helyieket, tudósokat és üzletembereket szólaltatja meg. A költői igényességgel összevágott hangfelvételek feliratai mozgatható tüntetőtáblákon villannak fel a fekete színházi térben, melyben Silke Huysmans néma jelenlétével kölcsönöz testet az érintett egyéneknek. A Bányász történetek egyrészt valóban bemutatja a 2015-ös események különböző oldalait, másrészt viszont a puszta bemutatáson túl értelmezi is az elhangzottakat, és lehetőséget ad a nézőknek az érzelmi viszonyulásra.
 Cuckoo. Fotó: Radovan Dranga |
Egyik előadás sem mentes a humortól és öniróniától, a Cuckoo azonban egyenesen vicces – annak ellenére, hogy a három előadás közül ez pendít meg a leginkább személyes és tragikus húrokat. Jaha Koo saját életén keresztül mutatja be generációja problémáit. A kortárs világ szorongásai és az emberi interakciót helyettesítő okoseszközök térhódítása azok számára is mindennapi tapasztalat lehet, akik nem élték át Dél-Korea gazdasági válságát. A Cuckoo informatív, ugyanakkor mélyen személyes történet egy olyan világról, amelyben a növekedés illúziójának fenntartása fontosabb az egyén boldogságánál, a működőképes életmódnál is.
A Helyzet kinyújtott karral, a Bányász történetek és a Cuckoo rövid, frappáns előadások, melyek igényes minimalizmussal és kevés eszközzel adják át világos, tömör üzenetüket. Nem szükségtelenül provokatívak, de véleményt formálnak és kérdések feltevésére ösztönöznek, valamint porondra állítanak olyan történeteket, melyeknek ugyan már nincs helyük a mindennapi hírekben vagy a közösségi média üzenőfalain, mégis ezer szállal kötődnek a jelen problémáihoz. A színház kontextusába helyezve pedig a nézőnek nem csak hogy lehetősége van megismerni (vagy újra megismerni) egy esemény különféle oldalait, hanem arra is meghívást kap, hogy megélje a történetek személyes oldalát, és találkozzon a statisztika mögött az emberrel.