Kötelezően elmondandó az ismert tény, hogy Az ördög volt Molnár Ferenc első színpadi világsikere. Az egyetlen kurta esztendő leforgása alatt egészen New Yorkig eljutó dráma valósággal frappírozta a magyar és a nemzetközi publikumot, jóllehet a mű több, méghozzá az alapokat érintő problémáját már ekkoriban, 1907-ben is számosan észlelték. Így gyakorlatilag mindahány negatív kritika, de még a lelkes méltatások tekintélyes hányada is rámutatott, hogy Az ördögnek jószerint alig van cselekménye és – ezzel összefüggésben – drámai tétje. Hiszen az egymást régóta szerető János és Jolán már az első felvonás során kettesben marad a férfi műtermében, ilyesformán a meglepetésszerűen felbukkanó címszereplő két és fél felvonáson át kifogyhatatlan szellemességei, oda-vissza trükkjei és záró szerelemhimnusza nélkül is felettébb jó eséllyel diadalmaskodhatna a kölcsönös vonzalom. Hasonlóképpen számosan, mintegy kórusban emlegették a darab bábjáték-jellegét, ami a domesztikált szalonsátánt a szerzői szócső, míg az összes többi figurát nagyjából a poénfeladó és az ámult hüledező egyesített szerepére korlátozta.

 

Mészáros Máté

Bő 110 év múltán Az ördögöt határozottan leárnyékolják a sikerültebb/érettebb Molnár-drámák, amelyek ugyan szintén előszeretettel mutatják fel a szerző virtuóz technikáját, ám immár önérték gyanánt felmagasztosuló, lényegi minőségnek bizonyítják vagy testmeleg lírával elegyítik azt. Míg Az ördög megmaradt steril címszereplői jutalomjátéknak, inkább a Gounod-operától meg Oscar Wilde-tól, semmint Goethe Mefisztójától leszármaztatható főalakkal, valamint "a szellemesség kedves terrorját" (Kosztolányi) érzékeltető dialógusok egész tömegével. 

 

A Váci Dunakanyar Színház és a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház közös produkciójában, illetve annak városmajori előadásán Mészáros Máténak jutott az egyszerre hálás és színészt próbáló feladat, hogy emberi térfogatot biztosítson a címszerep számára. Bakos-Kiss Gábor zenei utalásokkal és keringőzésekkel megszórt rendezésében ez legelőször is A végzet hatalma nyitányának vezénylését követelte meg a színésztől, és ő ezt egész jó auftakttal teljesítette is. Utóbb aztán a játékban is megfelelő karmesteri erényeket tanúsított: a tempóérzéke példás, s habár privát korpulenciája ezt nem feltétlenül sejtetné előre – képes a fizikumával is energikusan beledőlni egy-egy szituációba. Az itt megkövetelt fő erény persze a sváda, és Mészáros játéka e téren is imponáló: a konverzációs hangja meggyőző és lendületes, ami még a poénok darabbéli mélypontját ("Csak meg tudok különböztetni egy tengeri hajót egy hajó tengeritől…") is képes szellemesség gyanánt elfogadtatni a közönséggel. Mi több, jószerint még a darabvég híg levű filozófiáját is hitelesíti, részben épp érzéki vérmességet sugárzó alkatának köszönhetően, pedig az Ördög nagy életvezetési intelme tényleg alig vehető komolyabban, mint Karinthy vonatkozó paródiája: "Csókoljátok meg egymás hátát: az se utolsó. […] Igyatok snapszot, az jó erős – faljatok kaviárt, meg keménytojást – mámort vegyetek – harapjátok meg egymást – és legyetek malacok, gyermekeim, legyetek malacok – kis malacok – rózsás, picike malacok – én kis malackáim."

 

Fenyő Iván és Mészáros Máté (A képek forrása: Budapesti Nyári Fesztivál)

Az ördögi illúzióhoz azonban két dolog mégis hibádzik, hiába Mészáros jeles rendű teljesítménye. Az egyik a partneri együttműködés fogyatékossága, ami ebben az esetben a szokottnál is nagyobb problémát eredményez. Itt ugyanis különösen igaz az a színpadi axióma, hogy az adott figura kiterjedését és minőségét nagyobbára a partnereknek kell, vagyis kellene eljátszani. Ebben az előadásban azonban a partnerek hol alá-, hol túljátsszák a Mészáros által beállított Ördög hatáskeltő, szellemes ördögiességét. A János szerepében felléptetett Fenyő Iván például jócskán aluljátssza: a frizuraigazgató kényszergesztus gyakori kivitelezésén túl ő mintha csupán arra összpontosítana, hogy nyitott kisbicskaként feszelegje végig az előadást. A dekoratív szépségű Bozó Andrea viszont inkább felülreagálja a címszereplő szavait, s egyáltalán a drámai cselekményt, ami az optimálisnál komolyabbá és részben elnehezültebbé teszi a Jolán szerepével érintkező szakaszokat. Máté Krisztián (László) a buta férj kevéssé érdekes típusalakját csak jelentősen továbbszürkíteni képes, ellenben Házi Anita (Selyem Cinka) jól elboldogul a festőmodell kicsattanóan életes – a darabból üdítően kilógó – zsánerfigurájával.

 

Az ördög hatásosságát érdemben csorbította a hangosított szabadtéri előadás közege is. Az Ondraschek Péter díszletei és jelmezei által amúgy is csak alig-alig megvillantott úrias elegancia, illetve az oly kívánatos szalonlégkör szinte a kezdet kezdetén törlésjel alá került. Rokonszenvesnek bizonyult azonban az a kollektív mérséklet, amellyel a játszó személyek ellenálltak a hangemelő irályú és bohózati irányú játék csábításának. A nézőtéri derű megnyugtató mértéke vissza is igazolta Mészárosék erőfeszítéseit, épp csak a háromfelvonásos mutatványt záró büszke szerzői slusszpoén, a "voilà!" tetszett megalapozatlannak.