Klasszikusok éjszakája
2019.08.23.

A debreceni Virágkarnevál, amely idén a rendkívül tiszteletreméltó 50. évfolyamához érkezett, ebből az alkalomból új színnel gazdagodott: a debreceni Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus mostantól évente megrendezi majd a Klasszikusok éjszakáját a karnevál keretében. MALINA JÁNOS BESZÁMOLÓJA.

Az első Klasszikusok éjszakáját pedig augusztus 16-án már meg is rendezte. Az esemény megálmodója nem más, mint a két együttes fáradhatatlan és sokoldalú igazgatója és művészeti vezetője, Somogyi-Tóth Dániel.

Somogyi-Tóth Dániel
Somogyi-Tóth Dániel
Az „éjszaka” persze nem veendő szó szerint, hiszen a hat különböző helyszínen négy időrétegben egymásra következő események fél 8-tól fél 12-ig, tehát egyetlen hosszabb esti hangverseny idejében lezajlottak. Miután Debrecen belvárosában már csak a karnevál miatt sem lehetett egy tűt sem leejteni, s miután a rendezvények ingyenesek voltak, a rendkívül színes képet mutató események valamifajta népünnepéllyé álltak össze – volt hangulata a dolognak, amelyben számomra felderengtek az évtizedekkel ezelőtt többször megélt kórusfesztivál és -verseny nosztalgikus emlékei is.
 
Mindezek miatt – meg további, az alábbiakban említendő okokból – erről az „éjszakáról” nemigen lehet szabályos, szigorú zenekritikát írni. Beszámolni róla azért persze lehetséges és érdemes is.

A református Nagytemplomban utoljára valószínűleg a Habsburg-ház trónfosztásakor lehettek annyian, mint Somogyi-Tóth Dániel (orgona), Miklósa Erika (szoprán) és Tóth László (trombita) fél 8-ra meghirdetett hangversenyén. A kor szellemének megfelelően, amely szerint a hangverseny nem más, mint önmaga élő közvetítése, az orgonakarzattól balra és jobbra is elhelyeztek egy-egy kivetítőt, amelyek ugyanazokat a – váltakozó kamerák által szolgáltatott – képeket mutatták az előadókról, különböző szemszögből. A műsor középpontjában Bach és Händel kompozíciói álltak: orgonaszólók, áriák trombitával és trombita nélkül, illetve egy kíséretes trombitadarab (Händel-szvit-átirat). Két mű, egy-egy Ave Maria származott más szerzőktől: Gounod-tól (természetesen) és – üde színfoltként – Wolf Pétertől.

Somogyi-Tóth Dánielt ragyogó képességű orgonistának ismerem; hogy a nyitószámban, Bach d-moll toccata és fúgájában nem mindenütt érvényesült a tőle megszokott ritmikai precizitás, azt mindenképpen a hangszer és az akusztika rovására írom. Vivaldi a-moll kéthegedűs versenyének bachi átiratában viszont zavartalanul megmutatkozott Somogyi-Tóth játékának plaszticitása. A trombitaszólóban és az obligát trombitás Händel-áriákban viszont Tóth László karcsú és nemes trombitahangja és játékának eleganciája mutatkozott meg. Miklósa Erika a tőle megszokott teljesítményt nyújtotta.

Haja Zsolt
Haja Zsolt
Kevéssel később a Kossuth téren felállított fedett pódiumon már karmesterként jelent meg Somogyi-Tóth Dániel. Carl Orff Carmina Buranáját vezényelte saját együttesei, továbbá a Talamba Ütőegyüttes, a Csokonai Színház Énekkara és a Lautitia Kóruscsalád élén, Miklósa Erika, Szerekován János (tenor) és Haja Zsolt (bariton) szólójával. Karmesterünk kivételesen precíz keze, kifejező, differenciált és szuggesztív vezénylése nagyon is elkélt a hatalmas apparátus élén. Az énekszólisták közül a baritonista „viszi a hátán” a darabot, s ezt a feladatot Haja Zsolt remek stílusérzékkel, sőt színészi adottságokkal, óriási személyes kisugárzással látta el. Rövid szerepét Szerekován János szintén kitűnően, vérbeli komikusként alakította.

Az egész előadást szinte illuzórikussá tette viszont egyfelől az óriáskivetítő, ami puszta méretével, fényerejével, rikítóra vett színeivel – no meg azzal, hogy egy-két tizedmásodperccel késett a hanghoz képest – rendkívül hatékonyan vonzotta magára a tekintetet, és vonta el a nézők figyelmét a tulajdonképpeni produkciótól. A helyzetet tovább súlyosbította egy állandó, hangos, ráadásul zenei hangmagassággal rendelkező zúgás valahonnan balfelől – mintha hatalmas fűnyíró végezte volna munkáját az esti órán a park egyik sarkában. Ez az erős zúgás már komoly csapást mért az élvezhetőségre – komolyat, de nem az utolsót. Tudniillik a hallgató fülébe túlnyomórészt a hatalmas hangszórókból sugárzó, erősített hang jutott. S hogy ez megvalósítható legyen, gyakorlatilag minden egyes előadó külön be volt mikrofonozva, így a hangszórók az ebből a talán 40 vagy 50 csatornából elektronikusan kikevert hangot továbbították, kézzel beállított frekvencia-átvitellel. Ez a frekvencia-átvitel viszont úgy volt beállítva, talán egy másik műfajból átruccanó hangtechnikus keze által, hogy basszust klasszikus zenében így döngeni ember még biztosan nem hallott. Egy vigasztaló gondolatot mindenesetre sikerült megfogalmaznom: tisztelet-becsület Orffnak, a Carmina Buranából hál’Istennek még ilyen körülmények között is megmarad valami; isteni szerencse tehát, hogy Somogyi-Tóth nem egy Haydn-szimfóniát vagy Debussy valamelyik zenekari darabját tűzte műsorra.

A fő műsorszám után a belváros különböző pontjain az Arco Nobile Vonósnégyes, a Trio Harmony, illetve a Főnix Rézfúvós Kvintett adott kamara-térzenét egyidejűleg. Én az utóbbit választottam, s nem bántam meg, Csősz János primáriusi vezetése alatt kiegyensúlyozott, kristálytiszta hangzással, remek ritmusérzékkel játszották az ilyenkor szokásos vérpezsdítő repertoárt.

Mindezek után zárásképpen mi más, mint Mozart Kis éji zenéje szólalt meg a Kossuth téren a Kodály Filharmonikusok tagjaiból álló kamarazenekar előadásában. Kis éji utcazenének kitűnő volt, bár az ismétlések (expozíció, triós forma) különböző konyhaszabályokat követő elhagyását még este 11-kor sem éreztem különösebben szerencsésnek.
Szerző: Malina János
Időpont:  2019. augusztus 16.,  Helyszín:  Debrecen