Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KI AZ ÁLDOZAT?

A száműzött zene
2008. szept. 14.
Ez a kérdés nem valamiféle feje tetejére állított bűnügyi regény alapkérdése akar lenni, hanem nagyon is komoly dilemma. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.

Az 1945-ben meggyilkolt Vándor Sándor sírja.
Az 1945-ben meggyilkolt Vándor Sándor sírja

Nem tudok anélkül írni A száműzött zene – koncertsorozat a holokausztban elnémított zeneszerzők emlékére című, a magyar zenei élet nyolc és a kanadai két kiválósága által szervezett rendezvényről – pontosabban annak a műsorfüzet címlapjának tanúsága szerint In memoriam a holokauszt magyar zeneszerző áldozatai elnevezésű (?), mottójú (?) első hangversenyéről -, hogy a címben jelzett kérdést fel ne tegyem. Legelőször azonban észrevételeznem kell, hogy a műsorfüzet meglehetősen zavaros képet ad arról, hogy tulajdonképpen mi micsoda. A külső és a belső címlap funkciója összekeveredik, nem mindig világos, mit és milyen nyelven tekinthetünk az egész sorozat, és mit az egyes koncertek címének, mottójának. Továbbá: első ránézésre semmi sem utal arra, hogy a sorozat a holokauszt áldozatait olyanokkal vegyíti, akik nem voltak a holokauszt áldozatai. És második ránézésre sem derül ki, hogy miért és milyen elvek szerint.

A következetlenség (a kisebb-nagyobb fordítási ügyetlenségekkel, helyesírási hibákkal együtt) csak bosszantó. Ami ennél sokkal rosszabb, az az érzéketlenség. Mármint az első, magyar – emlékeztetőül: a holokauszt magyar zeneszerző áldozatai emlékének szentelt – program összeállítóinak érzéketlensége. Ezen a koncerten ugyanis nemcsak a holokauszt áldozatává vált, szeretteit elvesztő, vagy legalább emigrációba kényszerített magyar zsidó zeneszerzők művei szerepeltek, hanem egy, a második világháború végén magyar katonaként elesett nem-zsidó szerző, Gyulai Elemér egy darabja is.

Pártos Ödön
Pártos Ödön

Tegyük fel, hogy a szerkesztők valamiféle szimbolikus megbékélés-gesztusnak szánták Gyulai beválogatását. Ebben az esetben nem gondolták végig, hogy efféle gesztusoknak csak elvben egyenrangú küzdő felek (mondjuk a spanyol polgárháborúban egymás ellen harcolók, vagy kínaiak és japánok), illetve utódaik között van létjogosultsága. Elvetemült gyilkosok és fegyvertelen, adott esetben magatehetetlen áldozataik „megbékélését” viszont senkinek nincs erkölcsi alapja szorgalmazni, akarva–nem akarva egyenlőségjelet téve közéjük ezáltal. Ez csúfot űz az áldozatok emlékéből, holtukban köpi szembe és sorsuktól fosztja meg őket. Gyulai Elemér személye nem alkalmas arra, hogy rajta keresztül a holokauszt bármely áldozata előtt tisztelegjünk, hiszen fegyverrel szolgált azon az oldalon, amely a gaztetteket elkövette. Lett légyen bár személy szerint ártatlan, vagy az ő emléke előtt tisztelgünk, vagy a holokauszt áldozataié előtt. Tertium non datur. Vajon miért nem jutott eszébe a hangverseny szerkesztőinek a zsidótörvények ellen nyilvánosan fellépő Bartók vagy a konkrét üldözötteken is segíteni próbáló Kodály zenéjének felidézésével a helytállók emléke előtt fejet hajtani? További súlyos erkölcsi következménye ennek az érzéketlen döntésnek az, hogy meghozói egy platformra kerülnek azzal a gyomorforgató szélsőjobboldali érveléssel, miszerint nem jogos folytonosan felhánytorgatni a magyar zsidóság tragédiáját, amikor a „magyarok” is sokat szenvedtek a világháborúban.

Beszámolóm a fenti okokból nem terjed ki Gyulai Elemér elhangzott művére.

Kósa György
Kósa György

A hangversenyen Pártos Ödön, Kósa György, Vándor Sándor, Budai Pál, Justus György, Kuti Sándor és Weiner László kompozíciói hangzottak el, ebben a sorrendben. Igen színes névsor, vannak köztük jól ismert nevek, vannak kevésbé ismertek, akiket méltatlanul elfeledtünk, vagy éppen meg sem ismerhettünk, mert az egyre embertelenebb törvények annak idején kiszorították őket a nyilvános zenei életből. És végül van egy olyan szerző is, Budai Pál, akiről inkább csak néhány fennmaradt műve meg egy-két kortársi utalás révén van tudomásunk, mint valamilyen 15. vagy 16. századi szerzőről. Nos, számomra éppen az ő négykezes karakterdarabjai (Apró táncok a Babadoktor című balettből) jelentették a koncert legnagyobb revelációját. A franciás szellemet sugárzó, üde és szellemes miniatűrök – melyek a Zeneműkiadó jóvoltából még 1966-ban nyomtatásban is megjelentek – mintha egy napfényes országban és egy gondtalan korban keletkeztek volna. A másik igazi meglepetést a jól ismert munkáskórus-karnagy, Vándor Sándor cselló–zongoradarabja, az Air okozta számomra. A darab nyelve konzervatív, ám tündöklő hangszerszerűsége, választékos ízlése és harmonizálása, szuggesztív formaépítkezése valóságos gyöngyszemmé teszik.

Gulyás Márta
Gulyás Márta

A hangverseny nyitószámaként Pártos Ödön Yizkor című, mélyhegedűre és kamarazenekarra komponált egytételes concertinóját hallhattuk, amelyet a holokauszt emlékezetére komponált 1947-ben; némileg unalmas, Kodály-ízű darabról van szó, igényes brácsaszólammal. Sokkal megragadóbb zenei élményt jelentett Kósa György Jutka ballada című, tulajdonképpen apró karakterdarabokat láncra fűző kompozíciója, amellyel a nyilasok által meggyilkolt leányának állított emléket. A sokféle karaktert felvonultató, vérbeli zongorista-szerzőről tanúskodó darabot mély és katartikus gyászzene zárja. Justus György Jazz szvitje – amely már életében ismertté tette a nevét – mai füllel hallgatva kevésbé jelentékeny, de kellemes–szellemes, igényes szórakoztató zene. Érdekesebb mű Kuti Sándor hegedűre, brácsára és gordonkára írott háromtételes Szerenádja, amely szintén már szerzője életében nyomdafestéket látott. Legértékesebb részlete az energikus és inventív Allegro giocoso nyitótétel; legeredetibb ötlete a lassúból kiinduló és lassú tempóban kicsengő zárótétel. Kevesebb eredetiséget hallottam ki a hangverseny zárószámából, a nemzedéke egyik nagy reménységének számító zeneszerző és zongorista, Weiner László háromtételes Concertójából, amely – Bartók és Kodály azonos című kompozíciójával szemben – valódi versenymű, melynek három szólóhangszere a fuvola, a mélyhegedű és a zongora. A cím és az összeállítás egyaránt barokk példaképekre és zeneszerzői megoldásokra utal, a mű nyelvére azonban sokkal inkább Bartók (lassú természetzene, kvázi-idézetek a Divertimentóból) és Kodály (Nyári este) volt hatással.

Az est parádés előadógárdát vonultatott fel. A zenekari művekben a Rolla János vezette Liszt Ferenc Kamarazenekar lépett dobogóra, a szóló zongoradarabokat Gulyás Márta adta elő, négykezes partnere Mali Emese volt. Gulyás Márta újra és újra meggyőz minket arról, hogy kivételesen igényes és kulturált, szuggesztív zongorista; Mali Emese pedig abszolút egyenrangú partnere volt. A mélyhegedűs Bársony Pétert – aki a rendezvény egyik szervezője is volt – három darabban is hallhattuk fontos és nehéz szólamok játékosaként; mindannyiszor rendkívül meggyőzően, szép hangon és fölényes biztonsággal muzsikált. A hegedűs Szabadi Vilmos, a csellista Rohmann Ditta és a fuvolás Ittzés Gergely pedig nemcsak a hírneve által ígért intenzitással és színvonalon játszott, e mindhárman látható örömmel vettek részt abban a felfedezőútban is, amit ez a koncert jelentett.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek