Peer Krisztián: Nem a sajátod
2019.09.10.

Elakadásjelző-e Peer Krisztián új kötete vagy felvillantja a továbblépés lehetőségét, az újrakezdését az életben és a költészetben? KLAJKÓ DÁNIEL RECENZIÓJA.

Peer Krisztián előző verseskötete igazi irodalmi szenzációnak számított a 2017. évi megjelenések között. Ehhez hozzájárult a megelőző tizenöt éves hallgatás, valamint a gyász idején keletkezett lírai alkotások és a szerző körül kialakult, már-már mitizálásba hajló beszédmód. A 42 recepciója igen vegyes szólamokat tudhat magáénak a magasztaló rajongástól egészen a kemény számonkérésig. S most, két évvel később a szerző új könyvvel, a Nem a sajátod című munkájával jelentkezik. A legnagyobb kérdés a kötettel kapcsolatban: mennyire (csak) a 42 derivátumaként és folytatásaként olvassuk, vagy esetleg újszerűségét, attól való elkülönülését vesszük figyelembe. 
 
Az új verseskötet nem adja könnyen magát. Először túlságosan banálisnak, egyszerűnek éreztem. A sokadik olvasás után azonban rá kellett ébrednem, a Nem a sajátod a tétovaság lírája: hol elmozduló, hol mozdulatlan alkotások, amelyek tudatosan idézik meg olykor a 42 versvilágát, hogy aztán kacskarímekkel operáló szövegeknek adják át a helyüket: dalszerűség, groteszk, szarkasztikus szólamok, nonszensz ál-gyerekversek” – ahogyan a hátoldal ígéri. A verseskötet felajánlja az előző könyvvel való összeolvasás lehetőségét, ahogyan témáiban és hangütésében a továbblépés esélyét is magában hordozza. De igazán csak felkínálja ezeket az olvasatokat, valódi lépést egyik irányba sem tesz. A 42 verseihez képest jóval kevésbé egyirányú a kötet építkezése. Jelen szövegekben több téma, történetív rajzolódik ki: a halott szerelem utáni újrakezdés; a halál körül gravitáló gondolatmenetek; egy új szerelem, egy új élet lehetősége; az írásra, a Peer által használt költői szerepre adott lírai reflexiók; és egyfajta közéletiség felé forduló beszédmód. A két könyv rokonságát pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy címéül választott Nem a sajátod szófordulat egy idézet a 42-ben szereplő Meteorológia című versből. Ott a következő módon jelent meg: Amíg az értelmét keresed, / a szavakat sem találod. / Kiadtál egy hangot, / nem a sajátod.” Az idézett mondatból az értelem szót emelném ki, ugyanis a friss kötet poétikai működése éppen abban áll, hogy az értelem, az értelmezés, az egyértelmű jelentésadás helyett a versek érzéki (ritmus, prozódia, ütem) dimenzióira helyezi a hangsúlyt. 
 
 A verseskötet az Invokáció című szöveggel kezdődik, amely magába sűrít bizonyos elemeket a Peer-lírából: megidéződik a betegség, a halál, illetve a lírai önreflexió. A versbeszélő ahhoz a költői szerephez intézi segélykérését, amelyet a recepció elátkozott szerzőként szokott aposztrofálni: Mindent bekészítettem, lefőztem a kávét, / szétteregettem a jegyzeteimet, vettem bort, csináltam szódát, / dohány, fű, papír, filter, / minden megvan - / akkor mi van a kezemben a jövő?” Emellett a nyitány ellentéte a 42-ben szereplő kezdőversnek, ugyanis míg ott a felejtés és a múlt szolgált az első poéma témájául, addig itt egyfajta jövő felé fordulás jelenik meg, sőt az idő valamiféle haladó, valahová tartó aspektusa. A kötet több helyen a továbblépés lehetőségével és lehetetlenségével vet számot. A még előttünk álló élet, az abban történő előre haladó mozgás (teleologikus folyamatok) abszurditása az előző kötet címadó, 42-re keresztelt versében is megjelent. Éppen ezért gyakori, hogy a Nem a sajátod szövegei lírai témájukká emelik a helyváltoztatás vagy a megtorpanás lehetőségét. Ez a jelentésmező tematizálódik a Leköltözés, a Focivébé, a Lélekjelenlét vagy éppen az Életkor és társai bizonyos szövegmozzanataiban. Az utoljára említett, számadásjellegű versben az életutat szegélyező nehézségek (az identitás, a költői lét) kerülnek elő. De az utat folytatni kell: Bele se buktam, csak lebuktam: / rajtakaptak életuntan. / Megviccelt a cél, az utat utáltam, / de tovább megyek, mert jönnek utánam.” S bizonyos szöveghelyek az út lehetetlenségéről beszélnek, amelynek egyik végén Zsófi halála, míg a másik végén a versbeszélő halála van: Előre nem tekinthetek, arra a halál. / Hátra nem pillanthatok, arra a halottak. / Marad a jelen, bújj ide.” A haladás abszurditását, az előre mozdulást és a megtorpanást látom tükröződni abban, hogy nehezen eldönthető, a Nem a sajátod a 42 egyeneságú leszármazottja, folytatása vagy sokkal inkább változó hangütésű lírai alkotások gyűjteménye. 

Az előző kötethez való kapcsolódást erősítik bizonyos motívumok, szöveghelyzetek és -mozzanatok felbukkanásai a 42-ből. Egyes helyeken Peer versbeszélője ezekkel a saját líráját alkotó sarokkövekkel kezd élénk párbeszédet. A kötet egyik legizgalmasabb verse, A vér-agy gát éppen a már említett jelentésadás vészterhes jellegére hívja fel a figyelmet. A szöveg Zsófi betegségét tematizálja, és a korábbi kötet előverseinek jósló hangütésére reflektál: Június közepén jutott át rajta / egy meningococcus c baktérium. / Mit tudhattam akkor - / de magát a kifejezést sem vágja tíz bölcsészből kilenc. / Jó szó. / Maradt volna üres.” Az idézet, meglátásom szerint, a 42-nek arra a poétikai elvére utal, hogy a halál utáni versek (maga a halál) mennyire képes a halál előtti versek szemantikáját felülírni, más jelentéssel telíteni. Ehhez látom kapcsolódni az ún. nonszensz ál-gyerekverseket” is, melyek könnyed, ritmusukat előtérbe helyező jellegükből adódóan éppen a jelentésadás vészterhessége alól igyekeznek magukat felmenteni. Egy másik izgalmas szövegjelenség, hogy a versek egyre többet reflektálnak Peer Krisztián alanyi, helyzetversszerű poémáinak működésmódjára. A következő sorokat A Mestertervben olvashatjuk: A gyászévben pornófüggő lettem. / Szűkszavú, mint Hermész, amikor nem hívta senki. / És már-már ösztönös, amit gyűlölök magamban, / mert nem profi. / Igazán csak a szikével lát az ember. / Aggyal minden iszonyú.” A citátum egyfelől a szövegek helyzetszerűségére, ugyanakkor A kis herceg egy híres mondatának átiratával más textusokhoz való függésére is utal. Gondolhatunk itt akár a többször megidézett Petrire.
 
A szövegekben egy új szerelem lehetősége is kirajzolódik. Egyes poémák rendkívül izgalmas módon reflektálnak arra, hogy változik a lírai megszólított személye: Amit neked adok, azt tőle veszem el. / Az egyes szám második személyt.” Gyakori, hogy maga a versbeszélő is megállapítja, nem tudja, kinek is beszél, s a régi és az új szerelem közt oszcilláló hang szintén rájátszik a kötetben lévő bizonytalanságra. 
 
A Nem a sajátod olyan jelenségeket is szöveggé emel, mint az első generációs értelmiségi helyzete a Napló című versben, ami egyébként igazán jól sikerült darabja a verseskönyvnek. Hangütésének újszerűségét fokozza, hogy a lírai én olykor-olykor a közéletiség felé fordul. Ezek a szöveghelyek a leggyengébb, s egyben legbanálisabb részei a kötetnek: Képzeld el, hogy ezt a verset / egy parlamenti képviselő írta, / mert ő is ember, van hobbija. / Mivel telhet egy napja? / Abból ugyanannyija van, mint neked. / Csak a házassága hosszabb, és a háza nagyobb. / Más gondozza, hiába kertes. / Ha majd nem fog meghalni, / na, akkor lesz Rogán Antal nyertes.” 
 
Peer Krisztián legfrissebb verseskötetének nem én vagyok az ideális olvasója, ahogy a 42-nek sem voltam. A szerzőre jellemző alanyi líra, a kíméletlen önvizsgálat szövegszerű lenyomatai ugyan drámai élethelyzeteket mutatnak meg, de szövegműködés szempontjából nem kifejezetten érdekes poémákat eredményeznek. Ugyanakkor, el kell ismerni, néhány olvasás után, képesek túlmutatni egyszerűségükön. Akik a trauma utáni élet lehetőségeinek, s egyben lehetetlenségeinek abszurdan fájó mindennapjait, a haladás és megtorpanás poétikai elvében mozgolódó lírai szövegeket szeretnének olvasni – azoknak ajánlom a kötet. A Peer-rajongók pedig biztosan megtalálják elképzeléseiket a Nem a sajátod lapjain. 
Szerző:  Peer Krisztián,  Cím:  Nem a sajátod,  Kiadó:  Jelenkor Kiadó,  Kiadás éve:  2019,  Oldalszám:  640 oldal,  Ár:  1699 Ft