Ungváry Rudolf: Balatoni nyaraló
2019.09.08.

Ungváry Rudolf művének címe és valóságos, ám mégis szimbolikus helyszíne a badacsonyi nyaraló. Az épület tulajdonosainak sorsa fotografikus hűséggel villantja fel a múlt század magyar társadalmának hiteles képét. SÁNTHA JÓZSEF RECENZIÓJA.

A regény egyszerűnek tűnő, tárgyszerűen pontos narrációja mélyén nagyon összetett és rafinált emlékezés-struktúra rejtőzik, amelynek célja túlmutat a regény valódi tárgyán, és sokkal tágabb értelmezési síkokat enged meg, mint ahogy az első pillanatban a gyanútlan olvasó ezt érzékeli.
 
Hasonlítható ez egy olyan romantikus lelkületű hajdani nemesembernek a halállal, az elmúlással szemben tanúsított viselkedéséhez, amikor hatalmas kastélyának, ahol kiterjedt családjával, rokonságával él, az egyes lakosztályait fokozatosan befalazza, mert nem tud szembenézni egy-egy gyermekének, testvérének, avagy feleségének halálával, és úgy dönt, eltünteti az emléknyomokat, mert csak a teljes feledés ad számára megnyugvást. A sorozatos és ismétlődő halálok aztán végképp beszűkítik az életterét, a végén már csak a saját lakrészében húzódik meg, miközben a több tucatnyi halott befalazott szobáiban érintetlenül hevernek a tárgyak, moccanatlan a látható, a kézzel fogható idő, legalábbis ez a zárt tér nem tartalmazza a valóságos idő nyomait. Amikor azonban eljön a pillanat, amikor ő is követi a kiterjedt rokonságát a családi kriptába, a távolabbi hozzátartozók feladata lesz, hogy egyenként újra megnyissák a kastély befalazott lakrészeit, és szembenézzenek az elzárt idő tárgyi emlékeivel, netán ki is kutassák, melyik szoba kinek az emlékeit tartalmazza, olvassanak a tárgyak, használati eszközök, levelek, naplók lapjai rejtette sorok között, alaposan szemügyre vegyék a dobozokban rejtező régi fényképeket, és amennyire csak lehetséges azonosítsák a hajdani lakó személyiségét, sorsát, jellemét is.
 

A 20. század történelme, különösen pedig a kelet-közép-európai országok emlékezet-mechanizmusa hasonlóan működött, mint az említett nemes szellemi védekezése az elmúlással szemben. A társadalom széles rétegének jó oka volt, hogy efféle falakkal óvja emlékezetét a valósággal szemben. A fasizmus brutális embertelensége épp a zsidókat kényszerítette arra, hogy felejtsék el vallásukat és a kultúrájukat, mert csak akkor képesek Auschwitz után a túlélésre, ha gyökerestül leszámolnak a múltjukkal. Nyomósabb és praktikusabb okai voltak azoknak, akik tevőlegesen részt vállaltak, vagy legalábbis politikai nézeteiket illetően szimpatizáltak az említett fasiszta eszmékkel. Ők a felelősségre vonás elől szerettek volna kibújni; s ilyenformán egy széles társadalmi réteg, az egész Horthy-rendszer szélsőjobboldala takarta el maga és mások elől a múltját. A harmadik traumatikus emlékezetvesztés a kommunista vezetők és kiszolgálóik érdekét szolgálta, amikor legtöbbször nem is az előbbi korok reprezentánsaival, hanem a saját elvbarátaikkal számoltak le. Az ötvenhatos megtorlás áldozatainak, és a forradalomban valamiféle szerepet játszó emberek rejtett emlékezetvesztése már önvédelmi szerepet szolgált, és valójában sokszor csak elhallgatás volt, kényszerű szerepjáték.
 
Összességében láthatjuk, hogy miféle motivációk játszottak abban szerepet, hogy a 20. század magyar társadalmának jelentős rétege igazából le- vagy megtagadta a múltját, legalábbis súlyos teherként cipelte magával. Több nemzedék múlt nélkül élt, a befalazott ajtókat nem bontotta le senki. Az efféle írói ábrázolásmód nem éppen eredeti találmány, de W. G. Sebald múlt század végén keletkezett dokumentumregényeiben kap jelentős szerepet. Leginkább a Kivándoroltak című gyűjteményes kötetében él ezzel a módszerrel, de utolsó remekműve, az Austerlitz is idesorolható, holott az már áldokumentumok seregével dolgozik, és az egész regény fikció. Látható eszköze ezeknek a műveknek a rengeteg fénykép, és a valóság hitelesítésére szánt idézet, az egykori szereplőkkel való beszélgetések, levelezések regénybe emelése. És akkor már nem csodálkozunk, ha Ungváry a legkedvesebb írói közé sorolja Sebaldot, és fel is használja könyvében az általa kedvelt, a regény hitelességét alátámasztó eszközöket.
 
Így lehetséges az, hogy a múlt század magyar társadalmának hiteles rajzát bemutató művének címe és valóságos, ám mégis szimbolikus helyszíne a badacsonyi nyaraló, amelyről rengeteg fényképet is mellékel a könyvében. Több tucatnyi, és szinte követhetetlenül sorjázó szereplői pedig a kétszáz éve Tapolcára költözött zsidó Lessner család, annak ágas-bogas rokonsága, a nyaraló szomszédok, a szintén ott élő művészek. A regény a borkereskedéssel foglalkozó családfő (Léb Júda) honfoglalásától egészen napjainkig követi a még számon tartható leszármazottak sorsát. A szerző a történelmi háttér pontos felvázolásán túl tehát olyan elemi erővel hiteti el az olvasóval a tények igazság voltát, annyiféle emlékezés, levél, a rokonsággal való beszélgetés révén ágyazza bele a család történetét a valóságba, hogy megszünteti a kételkedés jogát. Csak a 47. oldalon enged egy kisebb bepillantást írói ars poeticájába:
 
„Mintha mesterségbeli tudás kellene hozzá, holott ez nem biztosíték semmire, főleg nem arra, hogy hiteles a mű. De akárki mesél, ha személyes, amit mond, abban ezernyi felhalmozott tudás van, és ennek felszínét ezernyi, az emlékezetben jól-rosszul megőrzött, valamikor, valahol már elhangzott és később a gondolatainkra öntudatlanul is ható idézet jelzi.” És: „ez a történet sem azonos azzal, amely megtörtént. Helyreállítási kísérlet, a valóság regéje.”
 
Érezzük tehát, hogy a szerző mennyire megengedő a saját fantáziájának működésével szemben, és végső soron a nagyon szigorú dokumentáltság ellenére is szerepet szán a fikciónak. Hiszen a történelem szemszögéből nézve nagy szükség van arra, hogy feltárjuk az igazságot, hogy végre kinyissuk azokat a lakrészeket, amelyek elbeszélhetetlen történeteinket tartalmazzák. Másrészt az efféle igazságok kibontása nem szükségszerűen a valóság bizonyítható tényein nyugszik, egy regény esetében pedig minden efféle álca megengedhető. Hiszen Ungváry Rudolf könyve nem azért nagyszerű regény, mert a történelem sötét mélyéről kiemel egy családot, és megismerhetővé, átélhetővé teszi több nemzedékének sorsát a kiegyezéstől kezdődő felvirágzástól, az első világháború hazafias érzésektől átitatott zsidó katonáinak sorsán keresztül egészen a vészkorszak pokláig, majd már érintőlegesen a pártállami idők, az író által lesújtó kritikával illetett, meghunyászkodó magatartásáig, s innentől kezdve az elátkozott jelenig; hanem azért, mert mesélni tud, és párhuzamos valóságokon keresztül is képes gondolkodni, felmutatja a mai valóságlátásunk paradox voltát is, mintha ez a kor is már egy távoli múlt volna.
 
A balatoni nyaraló mai is áll. Ugyan romokban, a szőlő helyén számtalan parcella és kutyaólnyi vityilló, a kilátást a tóra már eltakarják az elvadult kertek fái. De ahogy az emberi mohóság örök, ez is csak átmeneti állapot, hiszen ott leselkednek már, ahogy a könyvben többször is utal rá az író, korunk elszemtelenedett hiénái, hogy koncra éhesen újra megrohanják a tájat és a lakóit valamiféle szellemi rabszíjra fűzzék.
Szerző:  Ungváry Rudolf,  Cím:  Balatoni nyaraló,  Kiadó:  Jelenkor Kiadó,  Kiadás éve:  2019,  Oldalszám:  262 oldal,  Ár:  3499 Ft