Kettős életek
2019.07.31.

A Kettős életekben csak halovány nyomokban fedezhető fel az a játékossággal és könnyedséggel párosuló emberismeret, ami Olivier Assayas sikerültebb filmjeire jellemző. Juliette Binoche menti a menthetőt, de ezzel a forgatókönyvvel csodát tenni őt sem tud. BUJDOSÓ BORI KRITIKÁJA.

Olivier Assayas karrierjét az indította be, hogy írt egy forgatókönyvet Juliette Binoche-nak (ez volt az 1985-ös Randevú, André Téchiné rendezésében), majd később maga is rendezte a színésznőt, legutóbb a Sils Maria felhőiben. Utóbbiban könnyed, lélektanilag mégis precíz portrét rajzolt egy életközépi válságban levő színésznőről, de más filmjeiben – például a Maggie Cheung főszereplésével készült, ’96-os Irma Vepben és legutóbbi rendezésében, a Kristen Stewarttal készült A stylistban – is érzékenyen és érzékletesen rajzolta meg női figuráit. 

Sokkal jobban járt volna mindenki, ha új filmjében, a Kettős életekben (Doubles vies, vagy nemzetközi címén Non-Fiction) is inkább Juliette Binoche izgalmas figurájára koncentrál, és nem hagyja elveszni ebben a sem könnyednek, sem lélektanilag precíznek nem nevezhető darabban.

A Kettős életek túlnyomó része idegesítően közhelyes szájtépésből áll, amit kibontatlan figurák adnak elő szegényes vizuális környezetben. Elvileg afféle dramedyről lenne szó, ami egyszerre nyújtana értő bepillantást azokba a kihívásokba, amelyekkel a könyvkiadásnak a digitális korban meg kell küzdenie és festene humoros-emberi képet az egymással összevissza kavaró főhősök magánéletéről. Assayas, aki az A stylistban még egy smsezést is izgalmas pszichológiai meccsé tudott változtatni, mostanra mintha megöregedett volna (64 éves egyébként), és nagypapásan csodálkozna rá az online kommunikáció és a technológiai fejlődés konzekvenciáira.

A főhősök olyan lerágott témákat csócsálnak, mint hogy az internet megöli-e a könyvkiadást, hogy az emberek leszoktak-e az olvasásról, vagy csak másképp olvasnak, mint régen, hogy a blogolás/tweetelés írásnak számít-e, hogy hajlandók vagyunk-e még pénzt kiadni a művészetért, hogy mi a műkritika szerepe napjainkban, és így tovább és tovább és tovább. 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Fontos kérdések ezek, persze, de Assayas kizárólag a lehető legközhelyesebb állításokat adja ezekkel kapcsolatban a figurák szájába, így rémesen fárasztó végighallgatni a párbeszédeiket. És hiába válik egyre gyanúsabbá, hogy az író-rendező szándékosan ezeknek a beszélgetéseknek a banalitását próbálja kidomborítani, az ábrázolás sosem fordul át szellemes karikatúrába, így a néző inkább csak unatkozik vagy szenved.

A rendező a közhelypuffogtatáshoz tökéletesen passzoló képi megoldást választott: operatőre a terjengős párbeszédek jelentős részét snitt/ansnitt-beállításokban veszi fel, tehát aki éppen beszél, annak a fejét éppen hallgató partnere válla mögül veszi, majd csere. Ez teljesen megszokott a filmes párbeszédeknél, de normális esetben a két szereplő közti ugrálást más beállítások is megtörik, például látjuk őket együtt, ahogyan egy asztalnál ülnek. Assayas viszont ettől itt sokszor eltekint, pingpongozik két fej között, ami szappanoperás, vizuálisan gyér megoldásnak tűnik, és még irritáló is.

Nem kétlem, hogy ez szándékos, hiszen a film operatőre, Yorick Le Saux korábbi munkáiban (például Szerelmes lettem, Halhatatlan szeretők vagy akár a Sils Maria felhői) kifejezetten virtuóz képi megoldásokat alkalmazott, de ettől még kellemetlen nézni. Az sem segít, hogy Super 16-osra forgatták a filmet, ami nem karaktert ad a képeknek, hanem (legalábbis azon a vetítésen, ahol én láttam) kifejezetten fakóvá, letűnt évtizedek tévéjátékait idézővé teszi a végeredményt.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Több, nagyjából egyenrangú figura jártatja a száját a filmben: Guillaume Canet egy közepesen sikeres könyvkiadó Alain nevű vezetőjét alakítja, aki éppen nem akarja megjelentetni Léonardnak, egy olyan írónak (Vincent Macaigne) az új regényét, akivel régi szakmai kapcsolatban áll. Alain felesége, Selena (Binoche) színésznő, aki tipródik, hogy ismét elvállalja-e egy tévésorozat többedik évadjában a kicsit uncsi női zsaru szerepet, miközben férjét Léonarddal csalja, Alain pedig a kiadó fiatal közösségimédia-szakértőjével (Christa Théret) kavar. Léonard párja, Valérie (Nora Hamzawi) mindeközben egy politikus pályáját egyengeti.

Ez a kis közösségi háló lehetne akár egy kellemes bohózat terepe, vagy szolgáltathatna kiindulási pontot akár egy kicsit mélyebb párkapcsolati-lélektani vizsgálódáshoz, de Assayas egyik irányba sem mozdul el. Alainnek és szexi beosztottjának a jelenetei megmaradnak azon a szinten, hogy illusztrálják két generáció eltérő elképzeléseit kultúráról és kommunikációról, Léonard-nak és Valérie-nek jut pár egészen vicces párbeszéd, de egyikük figurája sincs annyira kidolgozva, hogy igazán érdekessé váljanak, Binoche pedig a film óriási elvesztegetett lehetősége. 

Amikor ő van a vásznon, végre történik valami, az ő hivatásához, férjéhez és szeretőjéhez fűződő viszonyaiban bőven lenne anyag, de ez épp csak felsejlik, a gyenge forgatókönyv és a színésznőnek jutó, korlátozott játékidő nem adja meg neki a lehetőséget, hogy kibontakoztassa a figuráját, de így is halálos profizmussal tesz oda mindent, ami ezek közé a keretek közé befér.

Párizsi entellektüelekről készült már számos ennél hangulatosabb, mélyebb és viccesebb film is, Assayas klisés dialógjai és felszínes megközelítése rátelepszenek még a jobb jelenetekre is, és kilapítják őket. Az egyik visszatérő kérdés, hogy a művész hogyan táplálkozik saját és mások életéből, az „ön-fikciónak” mik a határai és etikai szabályai. A rendező a film végén egy olyan metapoént süt el, amivel azt sugallja, hogy a Kettős életek maga is egy ilyen ön-fikció, amiben a kiadói világ kulisszái mögé bújva valójában saját, alkotással és a mozi jövőjével kapcsolatos aggodalmait próbálja feldolgozni. 

De a poén Assayason csattan: ha így értelmezzük, akkor ő maga az író, aki kérdéses színvonalú regényével pitizve kuncsorog a kiadónál, azaz a rendező, aki gyenge forgatókönyvét próbálja megfilmesíteni. Spoiler: mindkettőjüknek sikerül.

Szerző: Bujdosó Bori
Címkék: Mozipremierek 2019