Halálos iramban: Hobbs & Shaw
2019.07.31.

Hollywood családvédelmi akcióterve megtalálta leghatásosabb fegyverét: az öniróniát. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

Ki gondolta volna 20 éve még, hogy épp Vin Diesel, ez a másodvonalas Schwarzenegger és bikanyakú családfilozófus lesz a matchboxfilmek királya? Hogy épp ezzel a kihaltnak hitt állatfajjal, a B-kategóriás autósmozikkal csinálja majd meg milliárdos szerencséjét Hollywoodban? Még maga Vin Diesel sem hitte, hiszen a harmadik résszel az akkor még létező videotékák polcaira küldte haldokolni a franchise-t, amely az érdektelenség gödréből mégis visszakapaszkodott valahogy a slágerlisták csúcsára, és mára az egyik legnépszerűbb filmsorozattá nőtte ki magát.

A titka persze egyszerű: hősünk valójában szuperhősfilmeket forgat, kocsikkal és félistenekkel, akik brooklyni munkásgyereknek tűnnek, de simán félrepofoznak egy atom-tengeralattjárót, és ha kell, puszta kézzel védik ki a golyókat. Vin Diesel csak az első pár filmet pazarolta arra, hogy a legelemibb férfiösztönöket birizgálja, gyorsuló kocsikkal meg a rajtuk hesszelő bikinis lányokkal. Aztán zsebre tette szexizmusát, és Hollywood leglelkesebb KDNP-seként kezdett szónokolni a család hatalmáról, miközben a verdás kunsztokat Superman felségterületére kormányozta át: oda, ahol nem (csak) egetverő marhaságnak, hanem vagány akciónak tűnik, ha ejtőernyős autók potyognak az égből, és túlméretezett trezorral Carmageddonoznak a riói tengerparton.

A Halálos iramban tudja azt, amit a szuperhősfilmek, és azt is, amit a nyolcvanas évek akciósztárjai, akik repülőkből ugráltak ki sértetlenül, egyszemélyes hadseregként nyerték meg a vietnami háborút, és amikor elintéztek valakit, mindig mondtak valami vicceset. Vin Dieselék is szajkózzák az egysorosokat, de ezek a matchboxos rajzfilmek olyanok, mintha valami őrült challenge-videót néznénk a Youtube-on, csak hollywoodi költségvetésből: itt nem a sztorin van a hangsúly, és pláne nem az egybites karaktereken, csak és kizárólag az autós akciókon, a minél meredekebb és minél képtelenebb kaszkadőrmutatványokon, amiknek a többségét nem informatikusok, hanem tényleg kaszkadőrök játsszák el. Jobb pillanataiban a Halálos iramban a gyerekszobájukba repíti vissza a fiúkat, amikor nem gondoltak még a KRESZ-re meg a newtoni gravitációra, csak hajigálták az autókat, ahogy kedvük tartotta – és ezért az élményért még a rosszabb pillanatokat is el lehet viselni, amikből persze igazoltan több van. Sokkal, sokkal több.

Dwyne
Dwyne Johnson, Jason Statham

Csak hát ez az a műfaj, amit mindegy, hogy viccnek szántak vagy sem, a néző nevet rajta, mert szórakoztató marhaság az egész. Akkor is, ha elszánt arccal szónokolnak Istenről, családról, hazáról, meg az elromlott benzinpumpareléről, és akkor is, ha repülő autókkal ugratnak át egyik felhőkarcolókból a másikba. Szerencsére ráérzett erre a franchise-t a harmadik rész óta író Chris Morgan is, és az előző, a nyolcas epizóddal áttolta a Halálos irambant a vígjátékok közé. A képlet nem sokat változott, de az egészséges szintre tekerték fel az öniróniát, és ennek köszönhetően még azt is el lehetett nézni, hogy a sorozat már nem tud olyan látványos akciókkal előrukkolni, mint annak idején.

Nincs ez másképp most sem, a Dwayne Johnsont (bulldózerhekus) és Jason Stathamet (londoni gengszter) egymásnak meg egy fekete Terminátornak (gonosz kiborg) eresztő spinoffban sem, ahol a megállíthatatlan golyóbisként vágtató Terminátort Idris Elba játssza. A Hobbs & Shaw-t az egymással perlekedő akciósztárok duettje cipeli el a hátán, na meg az, hogy Vanessa Kirbyből, a The Crown csípős nyelvű hercegnőjéből végleg akcióhősnőt faragnak a Mission: Impossible – Utóhatás után. Kémiájuk a Sziklának becézett Johnsonnal ugyan a zéró felé gravitál, de akad más, ami kárpótol az amúgy is felesleges romantikus vonalért, például a kedélyesen bohóckodó Helen Mirren (plusz a meglepetésvendég Ryan Reynolds és Kevin Hart), és a gépjárműves swingerparty, ahol mindenki mindenkivel – autó motorral, kisteherautó helikopterrel – csinálja.

Hogy közben már-már dadaistán értelmetlenek a párbeszédek? Hogy a történet röhejesen bugyuta? És még a robotellenes üzenet is ellentmondásos, mert épp abból a sorozatból bújik elő a luddita, amely felturbózott verdákkal keresett milliárdokat? Bagatell, mert ez a nagypályás matchboxozás még mindig inkább többé, mint kevésbé szórakoztató, és a fapados fan service sem fullasztja le a Halálos iramban motorját. Amely – és ez a Hobbs & Shaw legnagyobb tanulsága a végeláthatatlan folytatásokra nézve – már nem csak diesellel megy: nem hiányzik innen sem ő, sem a csapat többi tagja.

Hollywood családvédelmi akcióterve így is sértetlenül juttatja célba a szónoklatot a megbocsátás és az összefogás erejéről, az akciózás pedig pont olyan, mint máskor, leszámítva azt a fenségesen szürreális epizódot, amikor az addig erősen technokrata hőseink baltával, lándzsával meg husángokkal esnek neki a robottá tuningolt ellennek Szamoán. Pakolhattak volna több, legalább ennyire érthetetlen részt a filmbe, és kevesebbet a szokásos lepukkant orosz gyártelepekből, de a nagyköltségvetésű trashfilmek rajongói így sem fognak csalódni: a Hobbs & Shaw pompás agyzsibbasztás a tikkasztó nyári nagymelegben.
 
Szerző: Soós Tamás
Címkék: Mozipremierek 2019