Fehér éjszakák
2019.07.13.

Ari Aster rendező immár második nagyjátékfilmjével bizonyítja, hogy a horrorzsáner új csillaga. A Fehér éjszakákban nincs semmiféle öncélú ijesztgetés, a film a legbensőbb félelmeinkről és kétségeinkről beszél. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

A Fehér éjszakák egyértelműen az első film, az Örökség testvérdarabja, amit a rendező maga is elismer. A gyász mindkét moziban fontos motívum, ahogy a vallási szekták jelenléte is visszatérő elem. Ari Aster két nagyjátékfilmje után elmondható, hogy a rendező fantáziáját kifejezetten megmozgatják a vallási szekták, valamint az, hogy a szélsőséges nézeteik milyen hatással vannak a családi kötelékekre.  

A Fehér éjszakák műfaját tekintve úgynevezett folk horror, amelynek lényege, hogy a történet szorosan kapcsolódik valamilyen ősi, többnyire pogány hagyományhoz, rítushoz. A nagy klasszikus 1973-ból A vesszőből font ember, de ebbe a szubzsánerbe tartozik az Ideglelés (1999) vagy a Sundance-díjas A boszorkány (2015) is. Aster amellett, hogy bátran él a zsánerre jellemző motívumokkal és fordulatokkal, sokkal ambiciózusabb annál, mint hogy egy „sima” ijesztgetős horrort rendezzen. Az iszonyat, a trauma, a tragédia, a lelki szenvedés sokkal találóbb kifejezések a filmjei kapcsán, mint a horror. De hát mi más is lehetne horrorisztikusabb az előbb említetteknél a való életben? 

Már a Fehér éjszakák legelején valós emberi tragédiába pillanthatunk be, amit a pszichológushallgatónak, Daninek kell elszenvednie Florence Pugh kiváló alakításában. Dani a trauma feldolgozásában inkább csak udvarias, semmint igazi lelki támogatást kap a pasijától, Christiantól (Jack Reynor), aki antropológusnak tanul, és van egy évfolyamtársakból álló baráti köre. Közéjük tartozik a svéd Pelle (Vilhelm Blomgren) is, aki meghívja a társaságot a szülőföldjére, mondván a falujában tanulmányozhatják egy ünnepségsorozat keretében a nyári napforduló népi hagyományait. Dani lényegében meghívatja magát az útra, így próbálva menteni rogyadozó kapcsolatát, és eltávolodni attól a családi traumától, ami érte.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

A társaság elhagyja az USA-t, és megérkezik egy másik világba, a zöld legelőkkel, vadvirágos rétekkel tarkított vidéki Svédországba (valójában Magyarországra, merthogy nálunk forgatták a filmet). Az operatőr ismét Pawel Pogorzelski, aki szó szerint a feje tetejére állítja, vagyis függőlegesen tükrözi a képet, miközben hőseink a kilencnapos fesztiválra készülődő, idilli falu felé közelednek. Igaz, hogy ez a formai megoldás kicsit szájbarágós, de megelőlegezi a lényeget: a következőkben megismerhetjük a civilizáció és a család inverzét, vagyis egy olyan kommunát, amely egy ősi, pogány vallás/hagyomány nevében sorra sérti a civilizációs tabukat. 

A zsigereinkig hatoló horror egyrészt abból adódik, hogy ismerjük Dani történetét a film elejéről, és tudjuk, személyesen érintett abban, amit a svéd szekta nem tragédiaként, hanem identitásképző elemként, másképpen megfogalmazva tradícióként tart számon. Másrészt pedig abból, hogy a civilizált ember úgymond túllépett már azokon a szokásokon, rituálékon, értékeken, amelyek ezt a svéd közösséget, Pelle kommunáját összetartják, és elborzad attól, ami magától értetődő a számukra. Részben ennek köszönhető egyébként, hogy a film helyenként – bármilyen hihetetlen – kifejezetten vicces is. 

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

A fesztivál során Dani számára nem csupán egy ideális párkapcsolatot, de egy új családot is felajánl a kommuna/szekta. Visszatérő rituálé, hogy a szektatagok hogyan veszik át a fájdalmát annak, akit trauma ért – köré gyűlnek, és utánozni kezdik az artikulálatlan üvöltéseit, felveszik a görnyedt testtartását, amitől kezdik ők is ténylegesen át- és megélni a gyászt. Ebben a kollektív őrületben Dani valóban megtapasztalja azt az együttérzést, amelyet sehogyan sem sikerült kicsikarnia a barátjából, akitől csak némi vigasztalásra futotta a párkapcsolatukban, arra, hogy „jó fejként” eleget tegyen az úgynevezett civilizációs elvárásoknak. 

Épp ezért fontos Dani előtörténete, vagyis a film eleje: miután a Fehér éjszakák nagy részében egy inverz világban vagyunk, látjuk az alternatív válaszokat/megoldásokat a lány kimondott és kimondatlan elvárásaira, vagyis az életére, a kapcsolataira vonatkozóan. És ez az, amit úgy fest, Dani megért a film végére.

Szándékosan nem írtunk a lányt ért traumákról és a szekta alapelveiről az életciklusokkal kapcsolatban, mert ezeket a nézőnek, hogy valódi moziélményben legyen része, a főszereplővel együtt kell átélnie. A Fehér éjszakák okos, vitára ingerlő, felkavaró film, amely amellett, hogy elmeséli Dani bizarr fejlődéstörténetét, képes a nézőt saját kultúrájának alapértékeiben is elbizonytalanítani. 

Címkék: Mozipremierek 2019