Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

AUTONÓM LÉNYEK

Deres Kornélia – Herczog Noémi (szerk.): Színház és társadalom
2019. júl. 9.
Azzal nem mondunk semmi újat, ha kijelentjük, hogy amikor színházi esemény zajlik, az társadalmi-politikai történés is egyben. Még akkor is, ha egy adott rezsim kultúrpolitikai irányítása mindent megtesz azért, hogy távol tartsa az égető társadalmi kérdésektől saját korának színházát. OROSZLÁN ANIKÓ RECENZIÓJA.

Egy 2011-ben megjelent interjúban Blaskó Balázs, az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója azt nyilatkozta, hogy a „klasszikus-konzervatív népszínházi küldetést” kívánja követni. Ennek lényege, hogy a színház pozitív üzenetet közvetítő művészeti forma legyen, ami túllép (vagy inkább átlép) a társadalmi kérdéseken, és a szerző szándékát követve a jótékony reményt sugározza nézői felé. Blaskó ugyanakkor nem vette számításba azt az alapvető tényt, hogy a színház létezése óta mindig is társadalmi térként működött, még akkor is (vagy főleg akkor), amikor egy előadás deklaráltan nem politizált. A kulturális-ideológiai közegben ebben az esetben is politikai-társadalmi történésként mutatkozik meg az adott színházi esemény, így válik hangsúlyozottan jelentésessé a társadalmi kérdésfeltevés szándékos hiánya. 

A Deres Kornélia és Herczog Noémi szerkesztette Színház és társadalom című kötet — a JAK és a PRAE Kiadó SzínText című sorozatának harmadik darabja — ebben a tekintetben voltaképpen nem sok újat mond, hiszen a színház és a körülötte lévő valóság kapcsolata alapvető és magától értetődő, történetileg meghatározott. Más kérdés viszont, hogy egy adott kor művészi felfogása és alkotói mennyire vállalják fel ezt a társadalmi felelősséget, tudatosságot, milyen módon használják fel, vetik alá magukat, generálják vagy épp hallgatják el beszédesen a körülöttük zajló szociális közeg történéseit. A folyton változó társadalmi kihívások újabb és újabb kérdések elé állítják a színházi alkotókat, és ez a fluxus kétségtelenül átalakítja, formálja a színház és társadalom viszonyát, új feladatokat adva ezzel a művészetnek és az elemző kritikának is.

A kötet előszava szerint a szerkesztők célja egyrészt rámutatni arra, hogy a színház a „kurrens társadalomkutatás egyik fontos eszköze” (8), másrészt felhívni figyelmet arra is, hogy az ún. ábrázolószínházon túl manapság számos lehetőség adódik, hogy a színházi előadást a társadalmi cselekvés szándékával hozzuk létre. Emellett arra is törekszenek, hogy a színházelméletet és a színházi gyakorlatot egymáshoz közelítve újfajta kritikai nyelvet, elemzési módszereket alapozzanak meg olyan típusú színházi projektek vizsgálatához is, amikhez nem közelíthetünk csupán esztétikai szempontú elemzéssel (9). A gyűjteményben szereplő (több generáció alkotóitól, kutatóitól származó) írások remekül szemléltetik azt a széles palettát, ahol ez a színházi-társadalmi vizsgálódás zajlik.

A hat fejezet az államszocializmus korszakát, a kisebbségek helyzetét, a színházi nevelési programokat, a színházi közösségeket, a dokumentumszínházat, valamint a színházi struktúrát vizsgálja a társadalom tükrében. Bár a könyv címének hívószavai alapvetően összekötik a kötetben található közel húsz szöveget, tematikai, nyelvi és stiláris szempontból változatos gyűjteményt olvashatunk. Érthető, hogy az elsődleges cél a színház és társadalom szerteágazó viszonyainak átgondolása, újradefiniálása, de egy markánsabb szempontrendszer, néhány erősebb kapocs talán jobban rendszerezte volna a kötetbe válogatott írásokat. 

A ’társadalom’ ugyanis (akár aktuálpolitika, ideológia, hatalmi viszonyok stb. formájában) szükségszerűen ott van minden nyilvános megmutatkozásban. A fejezetcímek persze további kulcsszavak köré igyekeznek gyűjteni az írásokat, ám ennek következtében P. Müller Péter bevezetőnek való tanulmánya például a kötet utolsó fejezetébe kerül, Cserne Klára színészi léthelyzetről szóló ironikus fricskáját pedig komoly, elemző tanulmányok veszik közre. Ezért talán célszerűbb a dolgozatokat nem feltétlenül sorrendben, hanem az adott témák iránti érdeklődésünket követve olvasni. 

Imre Zoltán és Kékesi Kun Árpád első fejezetbeli írásai alapos, történeti szempontú elemzések. Két előadás keletkezés- és recepciótörténetének vizsgálatával az 1960-as, 70-es évek színházát körülvevő politikai-társadalmi mechanizmusok működését tanulmányozzák, fontos adalékokat szolgáltatva ezzel az eddig kevéssé feldolgozott államszocializmus korabeli színház történetéhez. Schuller Gabriella és Darida Veronika szövegei a kisebbségek színpadon való megjelenését tekintik át. Ez a két tanulmány is sok érdekes információval szolgál, és felvetik azt a kérdést, hogy viszonyul egymáshoz a többségi társadalom nézőpontja (annak kulturális bebetonozása) és kisebbségek témaként, játszóként, nézőként való megjelenése. 

Kétségtelenül fontos, hogy a színházi nevelés és a színházpedagógia, valamint az olyan hazai műhelyek, mint a Káva, a Mentőcsónak, a Pneuma Szöv. vagy a KOMA munkái, eredményei minél többször kapjanak elemző értékelést, viszont a két központi fejezet írásai változatos mélységben, nem mindig kielégítő alapossággal mutatják be az ezekhez kapcsolódó színházi jelenségeket, történéseket. Bass László, Boross Martin és Fábián Gábor cikke inkább informatív, Berecz Zsuzsáé interjú, Győrik Edité pedig programszöveg. Ez a heterogenitás valószínűleg szándékos, ráadásul a szövegek kötetben szerepeltetése szükséges lehet ahhoz, hogy létrejöjjön vagy rögzüljön egy olyan kritikai nyelvezet, ami alkalmas az ilyesfajta színházi események leírására. Deres Kornélia és Herczog Noémi munkájának fontos eredménye tehát, hogy ilyen szövegek nemcsak a színházi sajtóban, hanem egy tanulmánykötet részeként is megjelenhettek.   

Kelemen Kristóf projekt alapú színházcsinálásról, Néder Panni autobiografikus színházról szóló értekezései szintén hiánypótlóak, bár inkább tényközlő és ismeretterjesztő jellegűek, mintsem analitikusak. Az utolsó fejezetben P. Müller Péter a színház társadalmi szerepének kialakulásáról, a „tettre kész néző előállításáról” ír, Jákfalvi Magdolna a kritikus szerepét elemzi, aki a közösségi kulturális emlékezet letéteményese. Kricsfalusi Beatrix Zsoldak kolozsvári Ibsen-rendezésének, a Rosmersholm színpadra állításának elhíresült körülményeit és recepcióját mutatja be, ami érvelése szerint a színházi esemény szerves részének tekinthető. Hudi László a záró szövegben pedig a magyar színházi élet rendszerszintű áttekintését adja. 

A gyűjtemény tehát igényes és alapos még úgy is, hogy az írások műfajukat és tematikájukat tekintve sokféle irányba mutatnak. Észrevehető az a figyelemfelkeltő szándék, hogy bár a hivatásos kultúrpolitika rendre igyekszik az értelmezési lehetőségeket és az esztétikai szempontokat szűk keretek között tartani, a színház mégiscsak változatos politikai-társadalmi interakciók terepe. Több szöveg hangsúlyozza a cselekvő, tettre kész néző „kinevelésének” fontosságát, aki az alkotóval együtt „autonóm lényként” (174. old.) érzékenyen reagál, és képes alakítani a körülötte lévő társadalmi viszonyokon, legyen szó társadalmi integrációs kérdésekről, szegregációról, ideológiákról vagy történelemről. A színházi gyakorlat ebben jó úton jár, a kritika és az elmélet feladata, hogy csatlakozzon ehhez többek közt úgy, hogy láthatóvá teszi ezeket a törekvéseket. 

A könyv elég hosszú (365 oldal), és bár dicséretes, hogy változatos elméleti és gyakorlati szempontú szövegek is helyet kapnak benne, a kötetkohézió egy idő után gyengül, az írások pedig önállóan kezdenek működni. Több szöveg korábbi változatokban egyéb helyeken is olvasható volt már, viszont a szerkesztőknek sikerült több olyan konkrét színházi-társadalmi témát is összeterelni, amelyeknek alaposabb vizsgálatára, artikulálására nagy szükség van a magyar színházi szakmában. Így talán könnyebben elfogadhatóvá válik az, hogy a társadalmi kérdések megfogalmazása vagy a politizáló szándék nem az esztétikai élmény vagy érték, és nem a színház ellen szól, hanem mindez a mi életünk, és egy hatékonyabban, igazságosabban működő társadalom eszköze lehet. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek