Brothers / Armel Operafesztivál
2019.07.08.

Brothers című kortárs sikerdarabját az Izlandi Operaház hozta el az Armelre. Az utolsó háromnegyed óra nagyot ütött, igazi északi thriller volt operaszínpadon. CSABAI MÁTÉ KRITIKÁJA.

Az opera alapvetően a háromlábú ló műfaja, különlegessége a botladozásában rejlik. A szopránok nem azért őrülnek meg, mert az pszichológiailag indokolt, hanem mert szeretjük hallani, amikor a femme fragile énekel. A bariton vagy a basszus sem azért annyira dühös, mert nincs mihez kezdenie, hanem mert jól áll neki a bosszúária. A negyedóráig tartó, állandóan a varázsütésszerű feltámadás reményével kecsegtető haldoklási jeleneteket pedig érdemes nem a körzeti orvos szemével szemlélnünk, hanem arra hegyezni a fülünket, hogy mennyire tud átvezetni zenei eszközökkel a komponista a halál birodalmába.

Jelenet az előadásból.
Jelenet az előadásból.

Mindezt csak azért tartom fontosnak leszögezni, mert a Brothers, amelyet a derék izlandi zeneszerző, Daníel Bjarnason komponált, ilyen szempontból klasszikus opera. Illetve klasszikus operai történet: van benne őrülési jelenet, szerelmi háromszög, féltékenység, háború. Csak éppen nagyon mai sztori. A dán operarendező, a koppenhágai Ring révén nálunk is jól ismert Kasper Holten torkon ragadja a műben rejlő thriller-jelleget. Egy veterán katonával fedezzük fel, mit jelent a poszttraumás stressz, a parancsra gyilkolás, a gyermeki ártatlanság és a véreskezűség, illetve a civil és a militáns közeg ellentéte. Olyan témák, amelyek a II. világháború, Vietnam, de leginkább az iraki és afganisztáni háborúk óta foglalkoztatják a nyugati világot.

A Brothers egy 21. századi problematikáról beszél a görög sorstragédiák nyelvén. Nem véletlen, hogy a nyitókép egy mauzóleumot idéz, itt szólal meg az a lírai, lebegő hangú kórus, amellyel Bjarnason igen könnyen behúz az opera zenei világába. Hallgatható zene lesz? - kérdezte mögöttem egy idősebb úr az előadás előtt. Hallgatható, bólintott rá a székszomszédja. És lőn.

Könyveljük el erényként, hogy a Brothers témája kortárs, húsba vágó, de rögtön fel is merül a kérdés, hogy mennyire lehet ezt előadni az opera nyelvén: úgy, hogy ne a felszínt kapirgálja. Az biztos, hogy a PTSD–veterán–háború kulcsfogalmak mentén kibontakozó történetre nem sok terük volt az alkotóknak, nem tudunk elmerülni a probléma igazi lényegében, hacsak nem a zene nyelvén. A filmből adaptált alaphelyzet a következő: egy katona visszatér a családjához, de nem tud visszailleszkedni közéjük, közben fivére és felesége között románc szövődik. A történet hatását klisék csorbítják: ilyen például az, hogy a veterán természetesen az italhoz menekül.

Kállay-Tóth Anett fotói, a képek forrása: Armel Opera Festival.
Fotó: Kállay-Tóth Anett, a képek forrása: Armel Opera Festival.

Annyira viszont okos Kerstin Perski librettista, hogy tudja, a szereplők szeparáltságának egy zeneileg is hatásos négyesbe kell torkollnia. És még számos megkapó megkapó zenei pillanat van ebben az operában, amelynek partitúrája egyébként végig a drámai hatást szolgálja. (Az előadáson az Alba Regia Szimfonikus Zenekar játszott, Bjarni Frímann Bjarnason  vezette őket.) A mű második fele sodor igazán: ekkor derül ki az is, miért annyira zaklatott hősünk, akit egyébként Michaelnek hívnak. Egy homályosan körülírt helyzetben meg kellett ölnie egy bajtársát, hogy ő életben maradjon, máskülönben mindketten elvesztek volna. A halott pedig kísérti őt, fizikailag is megjelenik a színpadon, kontratenor fekvésben énekel. Afféle androgün, angyali, lidérces alak.

A Brothers énekeseinek színészi teljesítménye hatványozottan fontos. Oddur Arnþór Jónsson robusztus testalkatából fakadóan is a traumatizált katona szerepére termett, a feleségét Marie Arnet alakítja – érző, szimpatikus játék az övé. A szerelmi háromszög kéretlen tagja, a fivér Joel Annmo viszont mintha időnként kiesett volna a karakterből, nem úgy a lidércként visszajáró kontratenor, James Laing, aki szinte észrevétlen bukkan fel a színpadon, de aztán uralja azt a jelenlétével. S még a házaspár gyermekét alakító kislányt kell megemlítenem, aki néhány soros énekszólamát erősítéssel, de ragyogóan énekelte: Selma Buch Ørum Villumsen.

Aztán a fináléhoz közeledve az opera negyedik lába is kinő, érezzük, hogy ezek az északiak értenek a lélektanhoz. Ahogy a thriller-atmoszféra erősödik, úgy válik a sztori egyre hitelesebbé. Az utolsó jelenetben a kórus énekel – az angol nyelvű librettó egyébként poétikailag is igen értékes –, valahogy elbúcsúztatva ezt a tragikus, sehogyan sem feloldható konfliktust. Gyógyulatlan sebről szól ez az opera, engem csak a tapsrend alatt kap el a katarzis. Talán lehetett volna hosszabb a levezetés, de így is nagyon jó.

Szerző: Csabai Máté
Helyszín:  Fesztivál Színház, Müpa,  Időpont:  2019. július 2.