Szívesen elmennél egy házibuliba Jim Jarmusch-hoz, ahol ott vannak a rendező ezer évre visszamenő színész-művész barátai – olyan arcok, mint Bill Murray, Tilda Swinton, Steve Buscemi, Iggy Pop, Tom Waits és Bálint Eszter –, akik bennfentes poénokat sütögetnek, köztük flangál néhány fiatal sztár is, például Adam Driver és Selena Gomez, mindenki egy kicsit kapatos, és Jim heherészve sztorizik a kedvenc zombifilmjeiről?
Egy ilyen összejövetel, azt hiszem, nagyjából minden Jarmusch-rajongó álma. Nem olyan, mint megnézni egy Jarmusch-filmet, de egyszeri, megismételhetetlen és irtó szórakoztató élmény. És a The Dead Don’t Die majdnem ezt nyújtja. Távolról sem ez Jarmusch legjobb filmje, de sokkal kellemesebb végignézni, mint az öntetszelgő-fárasztó Az irányítás határait, és ha nem filmnek fogjuk fel, hanem osztálytalálkozónak, mindjárt sokkal jobban benne vagyunk a buliban.
A rendező egy környezetvédelmi üzenetet hordozó zombivígjátékot rittyentett keretnek aköré, hogy megint eltölt egy kis időt a haverjaival, ami önmagában elég idióta ötlet ahhoz, hogy értékeljem. A zombiinvázió egy Centerville nevű amerikai kisvárosban kezdődik, és a település maga a film egyik legélvezetesebb szereplője.
 Tilda Swinton a filmben |
Minden díszlet- és meseszerűen cuki: az egyetlen helyi étkezde megkapó épülete és a tulaj/pincérnő hagyományos sárga egyenruhája (őt alakítja Bálint Eszter, aki Jarmusch első indie sikerének, a Florida, a paradicsomnak volt a főszereplőnője), a picike rendőrőrs, amelyen Murray, Driver és Chloe Sevigny osztoznak, és még a temető is, ahonnan a szándékosan művi rózsaszínűre festett Hold fényében szép sorban távoznak a halottak.
Nagyon hamar kiderül az is, hogy Murray és Driver figurája pontosan tudja, hogy filmben szerepel, szóval tulajdonképpen egy zombivígjáték paródiájában vagyunk, elejétől végéig egy nagy kacsintás az egész, és mindent minimum dupla csavarral kell érteni. Olyan szintű bennfentes poénokra érdemes felkészülni, mint hogy Drivert, aki Jarmusch előző filmjének, a Patersonnak a főszerepét játszotta, itt Petersonnak hívják – hogy egy olyat mondjak, amivel nem spoilerezek.
Jarmusch most nem csak magát nem veszi komolyan, de még a filmjét sem, teljes mellszélességgel bevállalja a saját magán rötyögő ökörködést, csak azon csodálkozom, hogy nem írt magának valami überciki cameót, az is teljesen passzolt volna ide.
Ha sikerül felvenni ezt a ritmust, akkor nagyon lehet szeretni a filmet és mindenkit, aki részt vett benne. Felvonulnak a kisvárosi Amerikában játszódó filmek tipikus figurái, Buscemi rasszista gazdálkodó, Danny Glover a szerszámboltot viszi, Caleb Landry Jones a helyi képregényrajongó geek, Tilda Swinton pedig – nos, ő leginkább Tilda Swinton, a skót buddhista szamuráj űrlény, természetesen a legkúlabb figura, és természetesen ez minden jelenésénél alá van húzva vastag filccel háromszor, a kilépője pedig pontosan az, amit várunk, és nem is lehetne más. Túl menő ő közénk.
 Iggy Pop a filmben |
A zombik zseniálisak, úgy néznek ki, mintha egy másodosztályú panoptikumból szalajtották volna őket, és mindegyik azt az egy szót ismételgeti, ami életében a legnagyobb kattanása volt, Iggy Pop például a „kávé”-t (Kávé és cigaretta-utalás, hehe), de a fiatalabb zombiknak főleg a wifi hiányzik a síron túl is. Náluk is viccesebb Driver felzaklathatatlan Petersonja, aki gond nélkül aprítja az élőholtakat, és blazírt kommentárjaival a film egyik legélvezetesebb figurája.
Teljesen kerek a dili, az egyetlen elem, ami mintha nem illeszkedne tökéletesen, a környezetvédelmi mondanivaló. Mint kiderül, az élőholtak felbukkanásának hátterében a Föld tengelyének elmozdulása áll, amit pedig az Északi- és a Déli-sarknál zajló olajkitermelés okoz, és minderről az erdőben lakó Remete Bobnak (Waits) különösen markáns véleménye van.
A film hangvétele megakadályozza, hogy Földmentő kiáltványként komolyan vegyük, a finálé mégis azt sugallja, mintha Jarmusch egy kicsit ezt várná tőlünk. Talán jobb lett volna, ha ezt a témát is a paródia keretein belül tartja.