Schein Gábor: Még 2009-ben találkoztam a svájci matematikatanár történetével, aki – amikor a házát el akarták árverezni – fegyveres ellenállásba kezdett. Egy hétig sikerült tartania magát a Jura-hegységben, mire végül elfogták. Lázadását figyelemfelhívásnak szánta, a személyes ellenállás szellemét szerette volna lángra lobbantani városában. Izgatott, mi vezethette az idős férfit arra, hogy fellázadjon a hatalom ellen, ami addig az életét uralta. Fellázadjon a saját élete ellen is. Izgatott az is, miként reagál erre a város és a szélesebb társadalom. Akkoriban bőségesen beszámoltak az esetről a svájci lapok, és közölték a matametikatanár börtönből írott levelét is. Először versben írtam meg a történetét, majd a Megölni, akit szeretünk című kötet címadó novellájában. De továbbra is foglalkoztatott a téma, mi történik egy hozzá hasonló alkattal Magyarország egy kitalált városában. Milyen örvények zajlanak egy ilyen döntés körül a jelen Magyarországán? Aztán írás közben kiderült, hogy itt az egész történet gyökeresen megváltozik, és onnan kezdve már ezek a különbségek foglalkoztattak. A történet megérkezett Magyarországra, miközben nem veszítette el szélesebb kontextusát.

 

S.G: A tehetséges, matematikusnak induló fiatalember egy vidéki kisváros egyszerű matematikatanára, nővérével szimbiózisban éli életét, miközben saját élete folyamatosan elfojtódik. A novellában a nővér szexuálisan kiszolgáltatott Kiefernek, a regényben sokkal bonyolultabb a kapcsolatuk, az erőszak kevésbé közvetlen, de ugyanolyan fojtogató. Arra törekedtem, hogy ne az erőszak, a nyomorultság, a szegénység szélsőségeit mutassam be, amit kortárs magyar regények gyakran megtesznek, hanem annak hétköznapi formáját, amiben rengetegen élnek. Magyar környezetében egy értelmiségi a maga bumfordi, ironikus módján sem képzelheti, hogy felrázhatja a város közvéleményét, mert értelmiségiként semmilyen érzékelhető szerepe, funkciója nincs a város életében. Az aktív vidéki értelmiségnek az egyik utolsó példánya, kivetve él a 2010-es évek egy magyarországi kisvárosban, ahonnan szerepvállalása miatt is kilóg. Nagyon sok hosszabb-rövidebb politikai szövegfoszlány került be a kortárs magyar világból. Vendégszövegekből áll össze az a világ, amelyben élünk. Azt hiszem, ez az ember a maga rendkívül ügyefogyott módján képtelen illeszkedni ahhoz a társadalomhoz, amelyhez valójában nem is lehet. Olyan figurák veszik körül, akiknek ez látszólag könnyebben megy, de valójában egyfajta őrületet interiorizálnak.

 

 

S.G: Nagyon izgatnak ezek az illeszkedni nem tudó hősök, az emberi viszonyok szakadékonysága, akár férfi-nő, gyerek-szülő viszonyáról, vagy munkatársakról van szó. A regényben van egy másik szál is, Ágnes és Zoltán kapcsolata. Ágnes próbálja megvédeni a fiát a férjétől, aki csendes agressziójával, alkalmazkodás- és érvényesülésvágyával, a mindent ennek alárendelő életével mételyez, miközben ő is tele van bizonytalansággal. Zoltán sem illik bele ebbe a világba, de egyszerű vidéki környezetéből a budapesti jogi karra, majd onnan egy vidéki városba kerülve mindent arra tesz fel, hogy megtanulja és alkalmazza a szabályait, és ezt igyekszik behajtani a családján. Ezek a kapcsolati mikrotörténések izgatnak, olyanok, amelyekkel kapcsolatban nem lehet biztos tudás, még kevésbé lehet valamiféle igazság birtokában fellépni. Azt hiszem, nincsenek a könyvben nagyon rokonszenves figurák.

 

S.G: Nem egyértelmű figurák. Amikor írtam, mindegyiket szerettem. Nagyon nehéz itt élni, a hely mindegyiket kitéríti saját életének, személyiségének medréből. Nem hősök, nem tiszta figurák. Okozói és elszenvedői saját bajuknak. Hogy a középpontban álló Kiefer lázadó, avagy őrült, egy érzéketlen tuskó vagy nagyon is érzékeny, de érzéseit majdnem végig elfojtó személyiség, aki nem hajlandó elfogadni a környezete képmutatását, ez folyamatosan oda-vissza változik. Mint ahogy a regény befejezése is három fejezetet kínál fel, de a regény nem mondja meg, melyik történt meg. 

 

 

S.G: Valóban van két halál- és egy életváltozata a befejezésnek. Az elbeszélés modalitásában valószínűbbnek tűnik az életváltozat. Én is annak drukkolok, hogy ne a halálváltozatok közül válasszon az olvasó, amelyeket az életváltozatnál ironikusabban beszéltem el. De ezt majd az olvasó teszi meg. Ahogy a figurák billenékenyek, úgy a történet sem egyértelmű, az is választási lehetőségeket kínál fel. Tulajdonképpen tükrévé válik az olvasónak.

 

 

S.G: Egy súlyos daganatos betegséget én is megéltem. A könyv nem önéletrajzi, de a halálközelségből és a visszailleszkedés nehézségéből természetesen anyag lesz. A főszereplőm nem beteg, végigkíséri a nővérét a reménykedésen át a halálig. Ez más perspektíva, mint ami velem történt, és bizonyára szükségem volt arra, hogy a könyvben ezt is átéljem.

 

 

S.G: Megvannak ezek az alapvető anyagok és tapasztalatok arról a világról, amelyben élünk. Ezek finom eltolásokkal megváltoznak. Egészen más a kórházi kiszolgáltatottság, a betegségnek való kiszolgáltatottság, s egészen más egy kisvárosban a helyi hatalomnak való kiszolgáltatottság vagy az iskolában az egymásnak való kiszolgáltatottság. Ez utóbbiak tele vannak iróniával, humorral. A halálhoz való viszonyban a szeretet, a gondoskodás sokkal erősebb. Kiefer innen indul, s számomra azért volt ez fontos, mert ebben a kapcsolatban látjuk olyannak, amilyen. Kitakartabban. Az összes többi kapcsolatában ezt nem vállalja, mígnem a regény végére, ha az életváltozat mellett döntünk, képessé válik egy olyan kapcsolat kialakítására, amelyben ismét kitakartan lehet benne, belső kiszolgáltatottságok nélkül.

 

 

S.G: Nagyon okos ember, aki pontosan érti, milyen világban él. Túlságosan is tisztán látja a környezetét, tréfás túlzásokkal, kissé mániákusan, de sok mindent helyesen érzékel a kortársi kapitalizmus folyamataiból. Minden gesztusába beleíródik a kétségbeesett tehetetlenség. Eközben semmi mást nem csinál, csak ül a konyhaablak előtt, néz, képzelődik és gondolkodik. Afunkcionális, egy új embertípus, amit az utóbbi évek termeltek ki mindenhol Európában. Kínos, kellemetlen, hogy mi is ilyenek vagyunk.    

Ez is bénítja őt, és hosszú ideig féloldalas, az érzelmeiben nagyon suta emberként él. Magányosan, elzártan, védetten. Ahhoz, hogy az érzelmei a felszínre törjenek, meg kell hogy jelenjenek az életében valós viszonyok, Ágnes, Zoltán, a gyerek és Zoltán apja, az Öreg. Ez képessé teszi, hogy veszélyeknek, kockázatoknak tegye ki magát. Először képzeletben, aztán valóságosan, ami egyszerre nyitja meg benne a teljes önfelszámolás és a szeretet lehetőségét.

 

 

S.G: Egy kicsi világ sokkal intenzívebben mutatja meg a viszonyokat. A kapcsolatok mikro-mozgása miatt engem a kamaraszituációk sokkal jobban érdekelnek. Svéd című könyvem is kamaraesemények sorozata. Itt mindenki menekül, de mindenki más okból. Kiefer a tehetséges életből egy másikba. Az ügyvéd Zoltán egy sötét ügylet elrendezéséig menekíti családját, Ágnest és a gyereket apjához, aki mellesleg Kiefer szomszédja.

 

 

S.G: Ezek a visszatérő jelenetek, képek végigkísérik a regényt. Az állatok jelenléte ad mélységet ennek a világnak. Valójában az állatokkal szemben elkövetett kegyetlenkedések alkotják ennek a világnak a szövetét, amelyben ezek az emberek élnek. Olyan szöveget szerettem volna írni, ami nem enged semmifajta kompromisszumnak, giccskényszernek. Radikálisabban szerettem volna a saját figuráim megértésén keresztül beszélni, mint ahogy ezt a magyar irodalom általában megteszi. Megérteni ezeket a viszonyokat. Egy politikán túli valóság megmutatásával. Politikaiak, de egyszersmind politikán túliak is a konkrét testi viszonyok, az izzadtság, a vonzás, és a politikán túlra visz az is, ami az állatokkal történik körülöttünk. Innen nézve a politikai szövegek is parodisztikussá válnak, a saját helyükre kerülnek.

 

 

S.G: Meg kellett tanulnom egy másfajta nyelvet, ami nem a valóságból elvett nyelv, ez is alkotott, de másképpen működő nyelv. Vannak írók, akik nagyjából egyfajta nyelven írják végig az életüket. Nálam ez gyakorlatilag könyvről-könyvre felejtődik el, s kell tanulnom egy másikat. Ez a mostani valóban nyersebb, nincs átesztétizálva, de hozzátartozik ahhoz a világhoz, amelyikben élünk.