2019 egyértelműen a binge-watching, azaz a sorozatdarálás kora: az egyre minőségibb tévéműsorokat egyben nézzük végig, mivel nem tudunk ellenállni az izgalmas és intelligens történetvezetésnek és a részek végén gyakori cliffhangereknek. A maratoni sorozatozásnak pedig alapfeltétele a szeriális narratíva, vagyis az a történetmesélő forma, amikor egy évad egyetlen fő cselekményszálat bont ki. Ez a formátum már a szériák másik fajtája, az epizodikus szerkesztésű sorozatok világába is egyre inkább beférkőzött. Mégpedig úgy, hogy miközben megtartja jellegzetességét, miszerint egy rész egy sztorit mesél el, majd ugrik a következőre, gyakran több epizódon, akár évadon átívelő történetszál is fut a különálló cselekmény mellett. Így felmerül a kérdés, hogy van-e még létjogosultsága a pusztán epizodikus narratívára építő sorozatoknak? Ez manapság leginkább már csak a bűnügyi műfajban működik. Lásd az NCIS-t¸a Gyilkos elméket, vagy a nemrég befejeződött Castle-t.

 

Nathan Fillion

Utóbbi karizmatikus színészével, a címszerepet alakító Nathan Fillionnal indult az ABC új sorozata, amely a siker terhének egészét az ex-Richard Castle vállára helyezi. Az újonc, amely egy negyvenéves rendőrújonc és két társa, valamint kiképzőik mindennapjait mutatja be, bőven megelégszik az epizodikus narratívával. Ezzel persze semmi gond nem lenne, ha valami egyéb aspektusban kiemelkedne a többi bűnügyi sorozat közül. Azonban kemény zsaruszériához képest nem elég drámai, míg a Castle-höz hasonló feelgood krimivígjátékhoz mérve nem elég humoros Az újonc, de sajnos még a karakterei sem túl szimpatikusak. Azonosulható szereplők híján pedig elég nehéz nemhogy kitűnni a középszerből, de egyáltalán rávenni a nézőket arra, hogy hétről hétre felvegyék az események fonalát. Félreértés ne essék: Nathan Fillion továbbra is elbűvölő és szerethető figura, de John Nolan nem több egy atyáskodó, kissé suta rendőrtanoncnál, akit folyamatosan szívatnak a felettesei.

 

Merthogy Az újonc egyik fő motívuma az akadémiáról frissen szabadult közrendőrök életének folyamatos megkeserítése. Ezt Nolan mellett Lucy Chennek (Melissa O’Neil) és Jackson Westnek (Titus Makin Jr.) is el kell viselnie. Első napjukon mindnyájan kapnak egy-egy kiképzőt, Angela Lopez (Alyssa Diaz), Talia Bishop (Afton Williamson) és Tim Bradford (Eric Winter) személyében. Bár mindhármuknak az újoncok kemény megnevelése a célja, a bunkó stílus ellenére simán lehetnének szerethető karakterek. Ennek érdekében pedig az írócsapat igazán mindent bevetett: drogos feleség, eltitkolt testvér, tiltott szerelem egy védőügyvéddel – ám csupán mérsékelt sikereket értek el, akárcsak az újoncok esetében. Bár a magánéletüket is nyomon követjük, egyszerűen annyira sablonosak a szereplők, hogy még a viszonylag szaftos részletektől sem válnak érdekessé.

 

Ha a karakterek nem vonják be a közönséget, akkor talán a sztori! Az alapötlet viszont nem elég ahhoz, hogy húsz részen keresztül végig fenntartsa a figyelmet. A szürke hétköznapok még Los Angeles napsütötte, pálmafás utcáin is szürkék: bejelentés érkezik, a központ kiadja a feladatot, a közrendőrök kimennek a helyszínre. A folytonos járőrözést dinamikus párbeszédekkel könnyen fel lehetne dobni – nem Ponyvaregény-szintű briliáns írásra gondolok, ennek a tizede is elég lenne –, de a dialógok laposak maradnak. Itt említeném meg, hogy a szereplők megkedvelésében és Az újonc iránti kíváncsiság felkeltésében a magyar szöveg sem segít, sőt összezavar. A fordítás következetlenül, össze-vissza ugrál a tegezés és a magázás között, így még a személyek közti viszonyok is tisztázatlanok maradnak.

 

Ennek ellenére egy-két epizód még így is kifejezetten erősre sikerült, ezek pedig általában a megnövekedett tétek miatt lettek jók. Sajnos az átlag binge-watcher ingerküszöbét elég nehéz megugrani, de a váratlan húzásokkal – mint mondjuk egy fontos szereplő halála –, valódi fenyegetésekkel és az általában nem közrendőröknek való feladatokkal sikerülhetett.

 

Összességében Az újonc majd’ húsz évvel később érkezett a kelleténél: a 2000-es évek elején ez még instant közönségkedvenc sorozat lehetett volna (a gyenge karakterek ellenére is), hiszen nem mindennapi nézőpont egy kezdő, ráadásul túlkoros járőr sztorijának elmesélése. 2019-ben azonban ennyi már nem elég. Az újoncból hiányzik valami plusz, úgy is mondhatnánk, hogy az a bizonyos je ne sais quoi. Már ha a francia kifejezés a humort, az izgalmakat, a szerethető karaktereket jelentené, vagy mindezt egyszerre. Ezért tehát Az újonc nem tud több lenni egy szimpla, középszerű rendőrös sorozatnál.