Edmond Rostand: Cyrano / Miskolci Nemzeti Színház
2019.05.27.

A Cyrano volt a Miskolci Nemzeti Színház idei évadában „a” vígjáték. Félreértésre, de legalábbis másféle nézői elvárásra adhat okot Rostand darabját ezzel a címkével ellátni. És nem csupán azért, mert főhősünk humorát inkább a cinizmus és az önirónia jellemzi, mint a könnyed és frivol viccelődés. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.

Lehetne a Cyrano zenei megfelelője a Téli utazás. Mindkét darabban ugyanolyan fájón pulzál a férfiszív, és vall ugyanolyan brutális őszinteséggel a reménytelen vágyról és a magányról. A dalciklust hallgatva az ember úgy érzi, a kezében tartja Wilhelm Müller, Franz Schubert, az aktuális énekes és a zongorakísérő eleven szívét, érzi a bírhatatlanul forró férfikönnyeket. Vajon miért képtelen Edmond Rostand drámája ma kiváltani az említett, egyébként abszolút benne levő hatást?
 
Harsányi Attila
Harsányi Attila
Miközben a főhős problémája, az önértékelési zavar és kisebbségi komplexus tökéletesen megérthető, sőt átélhető nemtől, életkortól függetlenül, még annak ellenére is, hogy egy középkorú férfit látunk a színpadon. Minden bajoknak ez a forrása, nem pedig a nagy orr. Az nem is kell hozzá. Pláne nem ordítóan mű műorr. Komolyabban vennék egy piros bohócorrot a mindenkori Cyranókon, mint bármilyen protézist, de tényleg! A monológot anélkül is hitelesen el lehet mondani. Ez a férfi ugyanis csodálatos. Szellemes, bátor, hűséges, ragaszkodó, érzékeny, csak épp önbizalomhiányos, amit elviselhetetlenséggel kompenzál. Fél a csalódástól, ezért érdesnek, sprődnek, durvának mutatja magát, úgy védi törékeny lelkét. Ezt különben pazarul csinálja, mert senki nem veszi észre a színjátékot.
 
Leginkább Roxán érzéketlen rá – az idegenek, a városi népek meg a katonák, akikkel Cyrano kedvvel kekeckedik, valójában nem is számítanak –, holott a színjáték, ez a valójában nyüszítő szerelmi segélykiáltás neki szól. Eleve felszínes lenne – ahogyan a szerepre ragadt konvenciók mutatják –, akinek csak a külsőségek, a szép szemek meg a szép szavak számítanak, vagy arról van szó, hogy férfi és nő nem a megfelelő életpillanatban találkoznak? Roxán és Christian között működik testi kémia, és bár más elvárásokkal mennek bele a kapcsolatba, érzelmi érettségben (pontosabban: éretlenségben) azonos fokon vannak. Arról, hogy a Cyrano-féle intellektuális rezgésre az ifjú lánynak szüksége van-e, egyáltalán nem vagyok meggyőződve. Nem azért, mert egy önző kis energiavámpír, hanem mert egyszerűen nincs abban az életfázisban, hogy mint nő ráhangolódjon. De még ha igent is mondana Cyranónak, a férfi számára igen rövid távon kiderülne a kapcsolat működésképtelensége. Tulajdonképp mindketten ábrándot kergetnek: Cyrano egy elképzelt Roxánt, Roxán pedig egy elképzelt Christiant idealizál. Amikor sok év elteltével a téves helyzetértékelésre a már érett nő rájön, és az igazság is kiderül, akkor érnek ők ketten egymáshoz lélekben; de akkor már túl késő. Az ódivatú színjátszás gúnyolása, a költők dilettantizmusa lehet vígjátéki alapanyag. Az érzelmi fáziskésés nem boldog vég esetén finoman szólva is véleményes.
 
Harsányi Attila, Czakó Julianna
Harsányi Attila, Czakó Julianna
Miskolcon minden stílusos és szép, szintén az előírásnak megfelelően. Elidőzhet a szem a darabbeli Burgund-palota színházának függönyén, Ragueneau boltjában meg rácsodálkozhat a színpad levegősségére, aztán fordul a fal, az utca hirtelen beszűkül. (Lámpák: pipa, erkély: pipa.) A csatamező üres tér, lejt a színpad, artisztikusan gomolyog a füst. A kolostorkerthez is jár a pad. Cziegler Balázs díszlete nem tolakodó, hanem hűvös, nagyvonalú, elegáns. A szürke finom árnyalataiban remekül érvényesülnek Berzsenyi Krisztina korban tartott, markánsabban és pasztellesebben színes jelmezei, a suhogó női szoknyáktól a harctéri kiruccanás decensen combvillantó rövidnadrágjáig, a kalapokra tűzött tollaktól a férfiingek összes lebbenő fodráig és zsabójáig. A látvány makulátlan szépsége azonban élettelen, fájdalommentes.
 
Fotók: Miskolci Nemzeti Színház
Fotók: Miskolci Nemzeti Színház
Az előadás legnagyobb – igaz, csak felületi – feszültségét Zságer-Varga Ákos zenéje kelti, mert a barokk kap némi elektronikus alapot vagy felhangot, attól függ, honnan nézzük. Ennyi ugyanis az izgalom meg a kibillentés Keszég László rizikómentes, konvenciókat fel nem rúgó Cyranójában. Sokan vannak a színpadon – még a színház kórusa is besegít –, mert a szerző sok szereplőt írt elő. A közlekedésrendészet lebonyolódik, a miskolci társulat pedig erős, komolyan veszi a feladatot, így mindenki megpróbálja a lehető legtöbbet kihozni a kis és még kisebb jelentőséggel bíró figurákból. A valódi (kamara)drámában érintettek közül Bodoky Márk láthatóan kevés rendezői támpontot kapott arról, hogy kit, mit játsszon, mert semennyire nincs egyénítve Christian. Czakó Julianna Roxánja sem járt sokkal jobban azzal, hogy három felvonáson keresztül zsigerileg kellemetlen, végletesen hiú, önző és felelőtlen. (A negyedikben meg csak az egójának lesz veszteségtudata, nem a lelkének.) A tétova fiú és a hormonjainak működésével tökéletesen tisztában levő fiatal nő nem egy súlycsoport, érthetetlen, miért lobban fel a vonzalom, mikor születik meg az egymás iránti vágy. És ugyanígy nem egy súlycsoport a már említett tulajdonságokkal és attitűddel bíró Roxán és Cyrano. A címszerepben Harsányi Attila küldetése azért lehetetlen, mert az érzelmileg légüres térben neki kell bizonyítani és elhitetni a nézővel, hogy nem nevetséges és szánni való a szerelem. Ezt a külső körülmények miatt nem is teljesíti. Ellenben mutat egy folyamatosan támadással védekező, magát teljesen értelmetlenül feláldozni képes, ugyanakkor mégis minden pillanatban önreflexív Cyranót. Virtuóz ez az alakítás, épp ezért érdemelte volna meg, hogy a vázlatnál erősebb viszonyrendszerbe ágyazódjon be.
 
Sényi Fanni dramaturg hallhatóan mindent megtett annak érdekében, hogy a rostand-i túlhabzás Ábrányi Emil-féle fordítását a mai fül számára is elviselhetővé tegye, ezért elismerés és dicséret illeti. Azonban a történetet parazitaként megfojtó szóvirágokhoz kevés a jól, értőn vágó metszőolló. Ide machete, mi több: új kertész, azaz új fordítás kellene, hogy – paradox módon – a szikárság módot adjon a sablonos karakterek árnyalásának, mélyítésének, és végül az érzelmek valódi burjánzásának.
 
Szerző: Papp Tímea