Jegyváltásra egyiküknek sincs szüksége: régen beléptek az ingyenes utazásra jogosító halhatatlanságba. Ha tetszik: bérletüket az örökkévalóság állította ki. Húszan kaptak meghívást a „turnéra”: Ady, Babits, Csáth, Füst, Hatvany, Illyés, Juhász Gyula, Kaffka, Karinthy, Kosztolányi, Lesznai, Móricz, Németh László, Osvát, Radnóti, Szabó Lőrinc, Szép, Szerb, Tersánszky, Tóth Árpád. Vajon merre tartanak? Melyikük kedvenc megállója a lóversenypálya hűlt (azaz plázává izzott) helye, s ki merre keres alkalmas kávéházat? Avar utcai kis otthona felé tartva T. Józsi Jenő a Délinél szedi-e kettesével a mozgólépcső surranó fokait, hogy onnan már hazacigánykerekezzen, s a két legkevésbé budapesti, Csáth és Juhász hol forgatja kezében a poharat üzemzárástól üzemkezdetig?
Nemes, beszédes gesztus azt szuggerálni, hogy a tőlünk állítólag egyre távolodó szépirodalom egy közösségébe – nagyjából a Nyugat első és második nemzedékébe – tartozó legnagyobbak (írók, költők és szerkesztő, mecénás, kritikus) együtt utaznak velünk. Egy hajóban: egy metrószerelvényben evezünk. Gens una sumus – egy törzs vagyunk, ahogy a sakkozók mondják (egyik-másik nyugatos szerző remekül sakkozott, s mily sokat írtak is e szellemi sportról!). Nem veszik le rólunk tekintetüket – hogy pillantásunk ne kerülje el, vagy újra felkeresse műveiket.
 Metrótárlat |
A klasszikus alkotók, irodalmárok sokszor, sokféleképp jogosan deklarált nagyságát, kivételességét, halhatatlanságát tegnapi és mai utódok: minap még élők s alkotóerejük teljében most levők szavatolják. Az ismert, de a metróablak mellett, száguldásban és fékezésben másként újraelevenedő, megmozduló-elpihenő fényképek alá irodalom, színház, zene kitűnőségeitől írtak idézeteket hozzáértő rendezői kezek. Faludy, Nemes Nagy, Bessenyei mereng, Juhász Ferenc, Csoóri, Tandori, Spiró, Esterházy, Grendel, Nádasdy, Parti Nagy bűvöli a szavakat, Ács János, Gryllus Dániel, Szász János és mások mondanak pár gondolatot a nagy elődökről. Hosszú és rangos e névsor is. Akad, aki határozott léptekkel, egyenes szójárással tart a célszemély felé. Mások gyűrűt kerítenek a szobor köré: inkább kérdeznek, mintsem állítanak. Szinte mindnyájan belekezdenek hősükről egy nagyregénybe. Épp annyira, hogy magunk írjuk tovább.
 Gizella tér |
A Unit Magazin különszámában még hosszabb a laudálók lajstroma, mint amit metrókocsifal-böngésző szemünk összeszámlál. Nem állítanánk, hogy valamennyi citátum telibe talál, s minden utashoz a legideálisabb kalauzt társították. De jól rajzolódnak ki napjaink irodalmi evidenciái: Illyésről Csoóri szóljon, Szépről Tandori – s milyen füttyentés lehet az antievidencia: Hatvanyról Koppány Zsolt, Tóth Árpádról Csukás!
 Karinthy Frigyes |
A Nyugat voltaképp nem is százéves, hanem legalább százharminc. Az első generáció meghatározó tagjai az 1870-es, 1880-as években születtek, nem egy közülük már fiatalemberként hozta vagy szórta a XIX. század végének vegyes örökségét. A Nyugat elődlapjai is meghosszabbítják a történet fonalát. E kiállítás, az underground Nyugat tehát négy-öt emberöltőt formál virtuális közösséggé a kivilágított alagútsötétben. Valahol a kezdeteknél egy bölcső ring Érmindszenten, 1908 januárjában megfújják az indulót, 1912-ben már kenyértörésre is készek a legharciasabbak, a folytatásban, az I. világháborúba is beleájulva egy drogfüggő zseni agyonlövi a feleségét, később végez magával, öregebbek és fiatalabbak ütköznek meg az irodalmi porondon, ki maradjon vagy ki legyen „a magyar szellemi élet organizátora”, 1944-ben, 1945-ben a legbarbárabb embertelenség is szed áldozatokat, évtizedek jönnek, melyeket hosszabb-rövidebb ideig szívgyógyszerrel, netán pánsíppal kell átvészelni, végül éledezik a kompromisszumos bizalom, bekövetkezik a stafétabot(ok) átadása – s el is szaladt egy eón. (A kiállítás az élettől legutolsóként búcsúzó írója 1983-ban távozott – a legidősebb 1876-ban született.)
Onnan (innen) már mi jövünk, mai magyarok, mai metrózók.
 Nyugat a falon. Szkárossy Zsuzsa felvételei |
A nem túl ötletesen, ám áttekinthető grafikával formált plakátok nagy vesztese: Krúdy Gyula. Nem elég, hogy élete végén a villanyáramot is kikapcsolták óbudai lakásában, abban a körben sem lehet jelen (vajon miért?), amelybe éppenséggel nem járt nagyon sokat ő, a különutas. Nagy Lajos is hiába reménykedett. Mint mindig. (A magazin pedig Németh Lászlóval bánt el, mert – jeleztük fentebb – az idézeteket ugyan mindenkinél szaporította, Némethet viszont kifelejtette.)